Nevető kislexikon juhani Nagy János gyűjtése




Download 234,71 Kb.
bet1/4
Sana31.12.2019
Hajmi234,71 Kb.
#7327
  1   2   3   4

NEVETŐ KISLEXIKON

Juhani Nagy János gyűjtése

Timár Györgynek ajánlom

Az alapötlet Timár Györgyé. Jó negyedszázada jelent meg az elmés szómagyarázatok nagy­lexikona (zsebbe csúsztatható karcsú kötetecske amúgy) Abasári-Zsúrló alcímmel s a kettő között több mint ezer címszóval. Azóta a Nevető lexikon újabb, bővített kiadása is bizonyí­totta, hogy morcos világunkban szükség van efféle mosolyt fakasztó értelmezésekre, csintalan áthallásokra, kaján elírásokra, fondorlatos ferdítésekre.

Társaságban magam is múlattam időt elmecsavarintó nyelvi lelemények fabrikálásával, idióta szómagyarázatok feljegyzésével, csereberéjével. Nem bántam, ha internetes fórumokon mások adták közre egyik-másik kedvencemet, hiszen nem magamnak ötlöttem ki őket, mint ahogy, vél­hetően, ők sem maguknak. (Fabatkát sem ér a vicc, ha egyvalaki tudja és magában időn­ként nagyokat röhög rajta.) A szómagyarázatok nem egyformák, mint ahogy kiötlőik és olva­sóik, azaz, mi sem vagyunk azok. Máson fog felvihogni az, aki ismeri a kis Vuk történetét, de nincs otthon a számítástechnikában; aki járt orkánkabátban, de nem a Pepsi-szigeten. Ki a trágárságot díjazza harsány röhögéssel, ki a frappáns fricskát. Kérészéletű zenekarok rajongói­nak más szócikk fog tetszeni, mint az intellektuális finomságokra fogékonyaknak. Erre kapja fel fejét a tévécsatorna-töltelék, amarra, ki pénzen kívül mást is olvasott már. De hát ez is így van rendjén.

Baráti körben, ha valamelyikünk pihent, némi alkoholneművel is serkentett agyából kipattant, hogy a tönkretesz nem egyéb, mint elkorhadt fatörzseket illetéktelen behatolás ellen védő zárszerkezet, valaki mindig óvást emelt, hogy “ez már Timárnak is eszébe jutott”. Persze, járhat egy srófra az agyunk: a zseton Timárnak halpénz, nekem tonhal vásárlására jogosító érme. Vagy: magam is úgy gondoltam, hogy a tréfa nevetségesen rossz minőségű faanyag, a vesztőhely a kaszinó másik neve, a zimankóban pedig, Timárhoz hasonlóan, cudar hidegben használható gyógyászati segédeszközt látok. Ezeket az értelmezéseket, természetesen, kihagy­tam az alább következő gyűjteményből (ha mégis becsúszott egy-kettő, amit őszintén nem remélek, az sem sanda plágium, hanem figyelmetlenség).



Gyűjteményt írtam, hiszen az ezerötszáz címszó nem mindegyike saját agyszülemény. Az összeállítást az ötletadó alapmű iránti tiszteletből - annak nagyságára is utalván - Nevető kislexikonnak kereszteltem el. Szerzői jogdíjra nem tartok igényt, de mert százezer karakter leírása, az anyag megszerkesztése, lajstromozása, csiszolgatása nem kis munka volt, egy sörre mindenképp. Olvasónként egy korsóra, címszavanként egy pohárra vagy karakterenként egy pikolóra - nekem mindegy, elvégre mind egy.

J. N. J.

A

ABAKUSZ középkori magyar kiskirály ötlete alapján készített keleti étel

ABIGÉL fiatal lányok kenőcse

ABLAK 1. üvegfalú házikó
2. régebben az AB által biztosított lakás szinonimája volt
3. az Alkotmánybíróság (AB) nyaralója

ABLAKOS ERETNEKPÓK (Amaurobius fenestralis) istentagadó üveges

ABLAKPÁRKÁNY az ismert gyermeklexikon anyagi okok miatt rövidített változata

ABRAKADABRA kiadós sörözés után vacsorát teremtő varázsszó

ABRONCS autóalkatrész karambol után

ABSZOLÚT HALLÁS zeneélvezet -273 C-on

ADÓ fájdalmasan magas szolmizációs hang

ADÓTORONY az új APEH székház legmagasabb része

ADÓVEVŐ 1. az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hivatalos rövidítése
2. az adófizetést fiktív számlák vásárlásával elkerülő fantomcég

ADUCSALÁS APEH-alkalmazott nem teljesen tiszta tette zsugázás közben

AGGASTYÁN nyugdíjazott borostyán

AGGODALOM gyémántlakodalom

AGGÓDÁS gondterhelt vénember kerti munkát végez

AGRIKULTÚRA vadászkutya tenyésztés

AGROKULTÚRA a parasztfolklór ezredvégi elnevezése

AGYTEKERVÉNY némi szürkeállomány beszerzésére jogosító igazolás

AJTÓ másik helyiségbe vezető állóvíz

AKKUMULÓTOR villamos árammal hajtott paripa halotti vacsorája

AKROBATIKA érdekes, tarka színű ruhában előadott rövid cirkuszi szám

AKTIVÁLÁS házasság felbontásának érvényesítése

AKTÍV SZÉN bányászni sem kell, magától kimászik a föld alól

AKTUÁLIS időszerű művészi testábrázolás

AKTUS meztelen testet ábrázoló amerikai tintarajz

AKVARISTA kizárólag vízfestékkel dolgozó, csakis színes halakat ábrázoló festő

ALAKOSKODÓ KAROLÓPÓK (Misumenops tricuspidatus) életünk párja

ALAPKUTATÁS minden kutak elődjének kialakításában vesz részt

ALAPOS úthenger-balesetet szenvedett, szőrszálhasogató egyén

ALBÁN Zrínyi Miklós nem magyar helyettese

ALBUM bélszél hirtelen kiáramlásának durranásszerű hangja

A LEGJOBBKOR 20-40 év között

ALGIMISTA arany előállításával kísérletező degradált középiskolás

ALKOHOL szeszeket hamis vádakkal illet

ALKOHOLSZONDA ittas állapotban hamis vádakat terjesztő mesterséges űrobjektum

ALMA ezen a napon fogyasztható gyümölcs

ALMATORTA cukrászdában eszeveszett tortafelvásárlás után kihelyezett, áruhiányt jelző tájékoztató tábla

ALPAKKA (Jyrkijärvi): világos színű fémtárgyakat készítő finn kézműves

ALPINISTA a női nemi szerveket kedvelő hegymászók hierarchiájának alján lévő személy

ALPISI síelés közben hagyott vizeletnyom

ALSÓGATYA szenvedélyes kártyás egyetlen ruhadarabja a vesztes játszma végén

ALULTÁPLÁLTSÁG informatikai rendszerek szünetmentes energiaforrás nélküli működése

ANALFABÉTA a homoszexualitásban teljesen járatlan férfi

ANALÍZIS a melegek szexuális szokásainak elemzése matematikai módszerekkel

ANGLIKÁN az angol mohamedánok félkatonai szervezetének vezetője

ANGOLNA angolul tanulni vágyó halfajta

ANTIKVITÁS kétes eredetű régi bútordarab

ANTIPATIKUS kiállhatatlan gyógyszerész

ANYAG amire a materializmus épül

ANYAJEGY kisgyermekesek utazási kedvezménye

ANYANYELV édesipari termék, melynek elfogyasztása után mindenki tökéletesen fogja használni a magyart, és nem ír le ilyeneket, hogy: “a termék külsején képződő bevonat a termék élvezeti értékét nem rontja”

ANYUKA elővigyázatlan nő

APOSZTRÉFÁL valamely tevékenységet poénos ugratásnak jellemez

APOSZTRŐF középkori mértékegységgel mérhető nagyságú idézőjel

APOTÉKA agitációs propaganda osztályok (APO) kézikönyvtára a szocializmusban

APPARÁTUS pártszékházak dolgozói részére rendszeresített munkahelyi zuhanyozó

ARANYÉR ércbányában magas aranytartalmú terület

ARANYOS KAROLÓPÓK (Philodromus aureolus) az aktuális szerető

ARARÁT híres bibliai hegy, a csúcsán lévő tábla mutatta a helyes irányt az Özönvíz idején a Rát nevű helyet kereső Mózesnek

ARCÁPOLÓ plasztikai-sebészeti szakvizsgával rendelkező nővér

ARCSZÖSZ piheszerű, illatos szőrmaradványok az arcon borotválkozás után (Szegeden)

ARKANSAS a hírhedt Arkan kapitány vadászatra kiképzett madara

ARROGÁNS román kisteherautó lekezelő stílusú sofőrje

ARTICSÓKA 1. művészlelkű fekete madár
2. művészlelkű fekete madarak által előszeretettel fogyasztott növény

ASZFALT útépítésre használt olajszármazékot mohón evett

ATOMÓRA a híres szegedi író nagy pontosságú időmérő eszköze

ATTITŰD pszichológiai jelenségeket leíró, gyakorló jellegű zenei alkotás

ATROCITÁS zenekari tag hangszeres játéka hallatán a közönség durva cselekedetekre ragadtatja magát

AUDIENCIA német gyártmányú, négykörös autók hangjának meghallgatása

AUTOGÉN a gépkocsik alapvető jellemvonásait meghatározó molekulák összessége

AURA aranyból készült időmérő

AVAS lejárt szavatossági idejű fémből készült miskolci hegy

AVOKÁDÓ hányást előidéző gyümölcs

Á

ÁBRAHÁM rajzzal, ábrával díszített héber lószerszám

ÁGYÚGOLYÓ herék megnagyobbodásával, megkeményedésével és elnehezülésével járó kóros elváltozás

ÁLLAMTITKÁR a miniszter első emberét sújtó, anyagi vonzatú csapás

ÁLLAT hamis régi súlymérték

ÁMORTIZÁCIÓ a szerelem értékének csökkenése az idő múltával

ÁRAPÁLY negatív értékű infláció

ÁRKUSZFÜGGVÉNYEK a Parabola című műszor néhai elsző veszetőjére akasztott díszek

ÁRNYALAT kiskereskedelmi praktika; értékjelző cédula eltávolítása ízlelőszerv segítségével, majd hasonló színű, ám kissé nagyobb árat feltüntető matrica felragasztása

ÁRTALOM a rendetlenség káros hatású

ÁRTERÜLET bevásárlóközpont

ÁRVÍZVÉDELEM a kivezényelt katonaság homokzsákokkal igyekszik elszigetelni a lakosságot, nehogy bárki is kárt tehessen a békésen folydogáló árvízben

ÁTERESZ rosszul szigetelt vízelvezető csatorna a ház falán

ÁTFUT az első ékezetes betűnk alakjából képzett pályán a betűtestről az ékezetre gyalogszerrel rohan

ÁTHÁG a magyar ábécé ékezetes betűjével fajtalankodik

ÁTLAGOS Nigéria igen középszerű fővárosa

ÁTMENETI új csavarkészítési módszer, melynél a rögzítés csak rövid ideig tart

B

BABARC a sok babtól hascsikarás gyötörte ember kínlódó arca

BABÉRKOSZORÚ fűszernövényre lerakódott szennyeződésből készített győzelmi jelvény

BAGÓCSIGA gyerekjáték, mely megpörgetve cigarettafüstöt ereget magából

BAJADÉR korai hideg miatt zsörtölődő kurtizán

BAJOR német - lárvaállapotban

BAKELIT a kecskehímek elitje

BALFÉK baloldali pártok választási győzelmét megakadályozó eszköz

BALLADA fél Zsiguli

BALRAMENT szociáldemokrata többséggel rendelkező törvényhozás

BALZEBÚB szociáldemokrata politikai nézetű alvilági figura

BAMBUSZ értelmi fogyatékos gyerekeket szállító jármű

BANÁNDUGÓ torlódás a gyümölcsraktárban

BANKÁR valamely gazdaságot özönvízszerűen elárasztó pénzügyi szakemberek tömege

BARBADOS egzotikus számítógépes operációs rendszer az Antillákról

BARBI termékenységi rituáléhoz használt bábu a bronzkori vizigótoknál

BARITON bárányképű tengeri hal a férfikórusban

BAROM állati nagy, csak olvasható memória

BAROMÉTER nagyon hülye főnökök szellemi színvonalának mérésére szolgáló műszer

BAROMSÁG Győrság rokon települése, melyet elhullott szarvasmarhatetemekre alapoztak

BASZAJEV (Samil) csecsen főstrici

BATIK speciálisan megfestett ruhában közösül

BAZILIKA borsodi emberek templomnyi méretű végbélnyílása

BÁBOLNA bábszínházasat játszana

BÁLVÁNYIMÁDÓ munkáját istenként tisztelő és fennhangon dicsőítő ács-állványozó

BÁRÓSÁG arisztokraták egy csoportjának jogi felérendeltje

BEATZENEKAR (ejtsd: bitzenekar) memóriaegységek kisegyüttese

BEÁGYAZOTT OSZTÁLY lefekvéshez készülő iskoláscsoport

BEÁZIK víztől csöpögő mennyezetű szobában egy Bea nevű lánnyal dévajkodik

BEFEKTETŐ gyermekét bölcsőbe helyező anya

BEFŐTTESÜVEG télire eltett gyümölcsökből készült fejfedő

BELERÁGJA MAGÁT gyomorfekélyt kap

BELEREMEG nem csak a hasa rázkódik a röhögéstől

BELÉNDEK csoportosan elkövetett becsületsértésre adott mérges válasz

BELGYÓGYÁSZ háziorvos halála utáni időszakban követett viselkedési forma

BELZEBÚB ördögi magaslat

BEMONDÓ Bem József spermájának auditív reprezentációja

BENT REKED szűk helyiségbe zárva veszíti el hangját

BEPÁCOL mást bajba kever

BERGENGÓCIA mesebeli ország. Lakói a bergenek, akik azonban a nagy népsűrűség miatt gyakran egymásba botlanak. Ekkor alakulnak ki a közlekedést akadályozó bergen gócok.

BERUHÁZ költséges barátnőnek nercbundát vásárol

BESTIÁLIS május 2-án rendezett, kizárólag nagyragadozókat bemutató felvonulás

BETEGES BEÜTÉS kórházi verekedés hatásos mozzanata

BETEKINT egy szabadban álló személy valamibe belenéz

BETÉPSZER brutális hallucinogén anyagokat előállító cég

BETON 1. nagyon kemény fejű, raccsoló francia népcsoport
2. cementbe kövesedett tengeri hal

BETONOSZLOP állandósult szókapcsolat, jelentése: a görög vendégmunkás sódert és cementet tulajdonít el az építkezésről

BETONTÁMFAL sóderből és cementből való támaszkodó alak étkezik

BETONVÉDELEM a futballpályákra telepített bunkerek új elnevezése

BETŰREND szerzetesek renitens szervezete; jellemzője, hogy minden tagjuk egy-egy magán- vagy mássalhangzót fest a hátára

BETŰVETÉS az értelmiség egy részének igen nehéz, ám gyümölcsöző munkája (innen származik a mondás: Aki betűt vet, könyvet arat)

BEVÉTELKIESÉS banki alkalmazottak kidobják az ablakon az aznapi befizetéseket

BEZZEG a ‘bazzeg’ múlt idejű alakja

BÉGET török elöljáró tárgyesetben bárányhangot utánoz

BÉKALENCSE speciális szembetegség a békáknál

BÉKANYÁL az “A” jelű evőeszköz után következik, tájjellegű ejtésben

BÉKE az ábécé harmadik betűje, 5 pontos betűmérettel

BÉKLYÓ békák minőség-ellenőrzésekor használt szakszó

BÉLSZÉN odaégetett értékes marhahús

BÉNULÁS hadarva kimondott szabvány lapméret

BÉR anyagi juttatás folyamatos áramlása

BÉRMUDA bő nadrágban átadott fizetés

BIBIRCSÓK 1. észak-koreai politikustól kapott emlékezetes üdvözlet
2. ronda öregasszonyok szájjal való illetése

BICCENT egységnyi adag alkohol

BIFURKÁCIÓS egyidejűleg két helyre lyukat fúró

BIKAPÓK (Eresus niger) szuperpotens szerető

BIOSEX fűvel-fával...

BIRKA 1. bugyutaságokkal telefirkált füzet
2. óvodások füzete, melybe csak kis bárányokat rajzolnak

BIRKANYÍRÁS pszichopata bárány tömeggyilkosságot követ el a legelőn

BIZTOSRA MEGY amikor a vadász rendőrt akar lőni (egyébként őzre, nyúlra, szarvasra megy)

BÍRSÁG büntetőtelep a Hanság mellett

BOCSÁNAT medvegyerek elnézést kér

BOCSKOR román hegyi pásztor medvebőr cipőben a 60-as, 70-es évek slágereit énekli

BOGÁNCS gyomnövény, mely szúrós terményeit a nadrágodba mélyesztve megpróbálja kihúzni alólad a talajt

BOGÁR ízeltlábúak tömeges vándorlása

BOKOR egy tőről elburjánzott éra

BOKRÉTA csokorba kötött táblai íróeszköz

BOLSEVUK a színéhez méltóan baloldali beállítottságú, kellően ravasz róka

BOLT üzlethelyiségben fellobbant tüzet elfojt

BORDÉLY szakállnyírást és szexuális szolgáltatásokat egyaránt kínáló üzemegység

BORECET szőlőből készült ital e bálna?

BORGŐZÖS már elavult, de egykoron a különösen kanyargós vasúti pályákon alkalmazott gőzmozdony, amelyben víz helyett bor volt a felforralt hajtóközeg

BORKÓSTOLÓ szőlőnedű próbájának az elhalasztója

BORKŐ kocsmában hallható (tájjellegű) erőszakos követelés

BORLAND bortermelő tartomány

BOROSTA szeszes italok minősítésénél alkalmazott szigorú szelektálási módszer

BOROTVA igen vékony és éles levelekkel rendelkező növény. Ha belecsap a villám, akkor levelei kikerekednek és forogni kezdenek (ld. villanyborotva)

BORZALOM bűzős folyadékot eregető kistestű állatka családi fészke

BORZASZTÓ 1. élőlények prémes rágcsálóvá alakításával foglalkozó rusnya iparos
2. rettenetes, szörnyű állóvíz

BORZENKEDIK bűzös folyadékokkal másokat folyamatosan piszkál

BÖLÉNY a ‘mellény’ vadnyugati megfelelője

BÖSZME nagyon nagy, ám igen egyszerű eszme

BŐR a testet kívülről védő szövet

BRUTÁLIS bőrfejűek által szervezett, gazdag pogrommal tarkított májusi ünnepély

BUKAREST meghúzott lusta diákok kirándulóhelye

BUKMÉKER buktakészítő kisiparos

BUMFORDI tömpe formájú robbanómotorokat gyártó szerelőszalag jelzője

BURKOLT dél-afrikai lőfegyver

BUSMAN szomorú kis néger emberke

BUSZELLENŐRZÉS terület teljes lezárása, célja a közutakon használt tömegközlekedési eszközök bejutásának megakadályozása

BÚBLIA a Szentírással fejre mért ütés következménye

BÚGÓCSIGA csigalányt a lábáról levenni készülő szerelmes csigafiú

BÚTOR disznóvágást követő, rossz hangulatú vacsora

BÚVÁR 1. szomorú békaemberek számára kialakított erődítményszerű rejtekhely
2. víz alatti tehenek lakhelye

BÚVÁRHARANG cápák minden délben, vadászatkor megkongatott jelzőeszköze

C

CEKKER C-re hangolt ébresztőóra

CEMENDE kurva rossz minőségű cement

CEMENT valakit kisegít a mészkőporból

CEMENTIPARI TÖMÖRÜLÉS a vizet kapott cementeszsákok stabil ülőalkalmatosságként való felhasználása

CEZAROMÁNIA a dákoromán provincia elnevezése Caesar idejében

CINCÉR bogaras felszolgáló

CINIZMUS agresszív egerek kirekesztő politikája

CINKE mindenkit megkopasztó hamiskártyás madárka

CINKESEREG bánatos fém szomorkodik

CIPELLŐ gyermekcipőnek éppen életet adó felnőtt cipő

CIPŐKRÉM 1. zárt lábbelikből készített szörnyeteg
2. lábbelik elitcsapata

CIRKA elnagyolt írás

CIRKÓNIUM ezzel működik a kombi lakásfűtő készülék

COLOSTOR szerzetesek kosárlabdacsapatának lakóhelye

CS

CSABAGYÖNGYE FC bortermelők focicsapata a húszas években

CSALÁN átverésre szakosodott gyomnövény

CSAPD LE CSACSI külvárosi kocsmákban játszott kártyajáték, melyben a butuska nyertes leüthet valakit a többiek közül

CSAPNIVALÓ légy vagy szúnyog a falon

CSATAK háborúban szerzett kosz

CSATORNATÖLTELÉK 1. állandóan a televíziót néző személy
2. silány minőségű, színvonaltalan tévéműsor

CSECSEN FELKELŐ éjjeli kaland után a női partner keblén ébredő férfi

CSEKK pénzre váltható döntetlen sakkparti

CSELLISTA focimérkőzésen látható ravasz technikai megoldások felsorolása

CSELLÓ lovaspólóban a cselezésre idomított állat

CSEMPERAGASZTÓ csempészek által használatos anyag a dugi árut (többnyire kábítószert) tartalmazó bőröndnek az autó aljára rögzítéséhez

CSENEVÉSZ csak a fiatal növényeket pusztító ragályos kór

CSEPŰ lángban álló határvidék az Árpád-kori Magyarországon

CSEPŰRÁGÓ önimádatában teljesen elmerült színész

CSERNOBIL Rákosfalva

CSIGABIGA a legkeményebb puhatestű

CSIKLANDOZÁS csíkföldi utazás, Csík Land bejárása

CSILICSÁLÉ összegabalyodott mexikói paprikából préselt ital

CSINCSILLA Csilla nevű hölgyekkel való koccintáskor hallható mondás

CSIPERKE gombamérgezés miatt kirobbant kisebb jogi vita

CSIPKESZÖRP kézimunka-darabok befőzésével és sajtolásával nyert, nagy viszkozitású édes üdítőital

CSIPKEVERŐ tévesztésre hajlamos hardveres

CSÍPŐFOGÓ a nőstényt hátulról “meglepő” hím mellső végtagja

CSIRKÉSZ vallási alapokon nevelkedett, a házi szárnyasokat vizsgáló fiatal

CSOKOLÁDA kakaóalapú termékek dobozszerű tárolója

CSOKOLÁDÉTORNA édességeken elhízott személyek lefogyását elősegítő testgyakorlat

CSOMAGTARTÓ férfi alsónadrág

CSÓTÉNY valóságos adatokkal bizonyítható létű házi rovar

CSÖCSELÉK női melleket hangoskodva követelő, vegyes összetételű csoport

CSÖKKENÉS bika nemi szervének felpuhítás céljából, vazelines kenőccsel végzett kezelése

CSÖKKENŐ boxert olajozó

CSÖVES vízvezeték-szerelő

CSŐDÖR felszámolóbiztos

CSŐDTÖMEG a felszámolási eljárás során keletkezett papírok összsúlya

CSUKA édesvízi ragadozó hal bőréből készült lábbeli

CSUKLIK felszólítás pici üreg bezárására

CSUPASZÍV pőre hajlat

CSŰRHETŐ mindenféle alja népség tagjainak közös őse

D

DAGADÓ kövér emberek rádióműsora

DALMATA a legújabb japán csoda: automata éneklő robotkutya

DANONE japán sportot űző, egy danos övet szerzett

DANUBIT magyar (régi nevén danubiai) szoftvertermék, amely “robban”, azaz egyetlen kritikus bitje lefagyasztja a rendszert

DARABÁRU szállítás során a felismerhetetlenségig széttört herendi porcelán

DARABSZÁM az arabokkal rokon észak núbiai D’arab törzs lélekszáma

DECI az ondó mértékegysége

DEGESZ minőséghatározó szó, a ‘dugasz’ népiesebb változata

DEKORÁL középkori egyházi éneket betilt

DELFI adattörlésre alkalmazott ifjú megnevezése az informatikában

DELFIN az utolsó karakter törlését jelző állatfaj

DERÉKSZÖG csípőprotézis javításánál alkalmazott hosszú vasdarab, amelyet kalapáccsal beverve 90°-ban rögzítenek, hogy jól megtartsa a derekat

DEZERTŐR sivatagi határvadász

DÉLIBÁB 12 órakor kezdődő bábszínházi előadás

DIADAL csata végén felhangzó győzelmi ének

DIÉTA a görög ABC egyetlen kettős betűje

DIFFERENCIA ország, melynek területén tilos a Ferenc keresztnév viselése

DIKTATÚRA zsarnokok egészségügyi sétája

DIKTÁTOR cezaromán menedzser, akinek mániája, hogy állandóan leveleket mond tollba

DILETTANTIZMUS amatőr nagynénik politikai mozgalma

DINAMIZMUS terrorista mozgalom, amely akcióit kizárólag dinamitos robbantásokkal hajtja végre

Download 234,71 Kb.
  1   2   3   4




Download 234,71 Kb.

Bosh sahifa
Aloqalar

    Bosh sahifa



Nevető kislexikon juhani Nagy János gyűjtése

Download 234,71 Kb.