5. Paschen-Back-effektus
Az eddig leírtak csak akkor érvényesek, ha a külső mágneses tér gyenge az atomon belüli mágneses terekhez képest. Az utóbbi elsősorban abból származik, hogy az atomban mozgó elektron az atommag elektromos terét - az elektrodinamikában megtanult módon - kis mértékben mágneses térnek érzi – ezt írja le az ún. spin-pálya kölcsönhatás (lásd … paragrafus). Erős külső mágneses térben azonban, amennyiben a külső mágneses térrel való Zeeman-kölcsönhatás sokkal erősebb mint a spin-pálya kölcsönhatás, a pályaperdület és a spin szétcsatolódnak. A Zeeman-felhasadást ilyenkor nem a J teljes perdület szabja meg, hanem a pályaperdülethez és a spinhez tartozó mágneses momentumok külön-külön. Az átmenet során elnyelt (vagy kibocsátott) foton perdülete a pályaperdület és a spin közül csak az egyik megváltozására fordítódik. Más szóval, nem lép föl az anomális Zeeman-effektusnál tárgyalt komplikáció, a spektrumvonalak ugyanúgy három részre hasadnak föl, mint a normális Zeeman-effektusnál. Ezt, a nagy mágneses terekben föllépő jelenséget hívjuk Paschen-Back effektusnak.
Na sárga dublettjének magyarázata szerepel-e korábban?!
Megj.: néhány mágneses tér érték (földi, tekercs, szupravezető, csillag …)
…
Esetleg később, az „Atomok” részben: atomok elektromos és mágneses mezőben, ESR, optikai pumpa stb. is, talán a Stark-effektusra is nívó-ábra későbbre …
9. § Az Einstein–de Haas-kísérlet
1915, … ezt talán inkább későbbre, a „Spin” részhez (részletesen szerepel korábban!!!)
1. bla1
blablabla
10. § A Stern–Gerlach kísérlet (… iránykvantálás)
1922
1. bla1
blablabla
… Dirac (1928) …
Huh, de sok hiányzik még!!! ((((
|
