1.2 Néhány megközelítés az emberi információ-feldolgozás folyamatához
Sokáig tartotta magát az az álláspont, hogy az emberi test a térben helyezkedik el, ahol alá van vetve mindazon mechanikai törvényeknek, amelyek az összes többi térbeli testet is irányítják. Ezzel szemben az emberi szellem nem térbeli, működése nem nyilvános és nincs alávetve mechanikai törvényeknek. A test és a szellem kölcsönösen hat egymásra, az ember a tudat, az öntudat és az introspekció révén és ez utóbbi folyamán szerez tudomást saját szellemi állapotáról és tevékenységéről. A fizikai lét tér- és időbeli, anyagból épül fel, vagy az anyag a funkciója, a szellemi lét viszont nem tér- és nem időbeli, tudatosságból áll, vagy a tudat a funkciója. Mindebből következően az ember két párhuzamos, egy belső és egy külső történetet él át.
Ezt a “hivatalos elméletet” élesen támadja Gilbert Ryle, aki ezt a kettős-élet elvet a “gépben lakozó kísértet dogmájának” nevezte és a radikális kategória-hibák egyikének tartotta. Szerinte ugyanebbe a karteziánus kategória-hiba körbe tartozik Galilei minden térben lévőre kiterjesztett mechanikai elmélete is. Hobbes - logikailag végiggondolva ezt az elvet - megállapította, hogy “ennek következtében az ember csak a bonyolultság fokában különbözik az óraműtől”. Descartes - aki határozottan elkülönítette a térbeli - mechanikai, illetve a nem-térbeli - nem-mechanikai mozgásokat - vallásos, morális alapról elutasította Hobbes álláspontját. Descartes elmélete, a paramechanikai hipotézis a szellemet is dolog-nak - csak a testtől különböző típusúnak, a szellemi folyamatokat is ok-okozatok láncolatának - csak a testitől eltérő fajú-nak tartotta.62
Ryle sziporkázó érvelése nyomán szertefoszlik a kontraszt szellem és anyag között: ez ti. nem rész-egész és nem ellentét kérdése: az idealizmus, illetve a materializmus “helytelen kérdésre adott válasz”. Ryle szerint a szellem és az anyag nem azonos logikai típusú terminusok, ezért “szembeállításuk értelmetlen”. az emberek tevékenység-stílusa és -módja önmagában az a mód, ahogy szellemük működik: “a szemmel látható értelmes tevékenység nem jele a szellemi működésnek, hanem maga a szellem működése.” Az érzet fogalmát is rendszerint csak az észleletek specializált családjára vonatkoztatják. Ryle mesterkéltnek tartja az érzetfiziológia és érzetpszichológia terminus használatát, alkalmazását pedig egyenesen áltudományosnak, a karteziánus elmélet továbbélésének véli. Szerinte az érzetekben nincs semmi “szellemi”; “az érzetnek nincs mérete, alakja, helye, színe, szaga” stb., “az érzet nem jelent sem megismerést, sem tévedést”. Az érzéki észlelés nyomán létrejövő képek “tulajdonosuk magántermészetű vizuális terét” töltik be - eredetük fizikai és fiziológiai, de nem feltétlenül pszichológiai.63
Gilbert Ryle metafizika-ellenes álláspontja - amely csak egy kiragadott példa a kortárs filozófusok véleménye közül - azért is érdekes számunkra, mert általa érzékelhetjük, hogy a filozófus kristálytiszta érvelése ellenére még sokáig él tovább a közgondolkodásban, de más tudományokban is a korábbi szellemi hagyomány. Ryle hiába bizonyította be, hogy a szellemi nem jelöli a dolgok vagy események olyan státuszát, amelynek következtében ezeket a fizikai világban nevezett valamiben, mint egy raktárban, tilos lenne elhelyezni - illetve fordított értelemben lehet-e különbséget tenni bizonyos dolgok szellemi vagy fizikai státusza között. Később látni fogjuk, hogy a Ryle által “filozófiailag semmitmondó”-nak tartott fizikai világ fogalma milyen tartósan érvényesül a tudományos gondolkodásban is.
A vizuális érzékelés elválaszthatatlan az emberi gondolkodástól: az érzetek gondolattá alakulásának a folyamatát azonban nagyon nehéz adekvát módon leírni. A mai kor paradigmája, az információ- és rendszerelmélet az érzéki megismerés vizsgálatát is áthatotta: e felfogás szerint a környezetről nyerhető érzetek információkként szerepelnek, és ebben a folyamatban az ember információátvivő berendezésként vesz részt. Az élőlények mint információ-feldolgozó rendszerek működnek, amelyek jellegzetessége az önszervező képesség mellett a mintafelismerésre való alkalmasság; ez utóbbit tanulással tökéletesítik.
Az emberi gondolkodás kutatása arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan, milyen formában tároljuk ismereteinket? Hogyan dolgozza fel az ember a külvilágból származó ingereket? Mi az érzékelés, az emlékezés, a tanulás, az intelligencia szerepe? A megismerés (kogníció) komplex folyamatának vizsgálata nemcsak a megismerő tevékenység mibenlétét, de ennek modellezését is célozza. A kognitív tudomány paradigmája pedig egyenesen arra épül, hogy az emberi gondolkodás számos aspektusa megragadható számítógépes modellekkel. A kutatások két irányból is folynak: a holizmus azt vallja, hogy az egész több, mint a részek összege, a redukcionizmus szerint viszont az egész megérthető az összetevők mibenléte, módja, elvei, szabályai, mozgató rugói alapján.64
Toda az emberi információkat két csoportba: adatszerű információkra, illetve az ezek felhasználására vonatkozó feldolgozó struktúrákra, működési sémákra osztja. Az első típusba a szóban kifejezhető, a másodikba a nem verbalizálható információk tartoznak. Ez utóbbiak - amelyekkel a számítógépek nem rendelkeznek - a készségeken kívül az alkotóerőt, az intuíciót stb. jelentik. A kutatások most erőteljesen folynak, miként lehetne ezekre a képességekre megtanítani a számítógépeket is.65
Az információ-feldolgozás vizsgálatának három útját Tánczos Zsolt a következőkben fogalmazza meg:
- az ismétlődő, jól értelmezhető alapjelenségek kiemelése: ez szabályozáselmélettel vagy más technikai függvénnyel jól leírható;
- a jelenségek egymás melletti felsorolásában a tervszerűség egy-egy jelenségkörhöz kötötten nyomon követhető;
- a pszichológiai-fiziológiai elméletek szerint a reflexapparátusra jellemző törvényszerűségek általánosan érvényesek, és alapvetően jellemzőek az idegrendszer működésére is.66
Az ember a megismerő tevékenység útján szerez tudomást a környezetéről. A megismerés alapja az észlelés, amely “adott pillanatban az érzékszervekre ható tárgyak és jelenségek visszatükröződése tudatunkban”.67 A megismerő tevékenység legmagasabb foka az értelmi feldolgozás, a gondolkodás.
Annak érzékeltetésére, hogy a ma már általános érvényűnek tekinthető információ-feldolgozásnak, információátvivő berendezésnek négy évtizede még nyoma sem volt, végezetül idézzünk egy részletet egy, a 40-es években szerkesztett, majd több kiadást is megért pszichológiai szótárból. A gondolkodás - Denken címszó alatt (többek közt) a következő olvasható a Psychologisches Wörterbuch-ban:68 “A gondolkodás lelki folyamat... jelentések, vonatkozások és értelmes összefüggések megragadása és előállítása. A gondolkodási aktusok: a tudattartalmak összehasonlítása, absztrahálása, kombinálása; a gondolkodás teljesítményei: az ítélés, a következtetés és a fogalomalkotás. A gondolat a tárgyi illetve más jelentéssel rendelkező gondolkodási tartalom... A bonyolultabb gondolkodási műveletek fontos segédeszköze a nyelv, ennek ellenére nem lehet csak a »belső beszéddel« megmagyarázni a gondolkodást. A gondolkodási folyamat vizsgálata a megfigyelés nehézkes volta miatt nem könnyű. A gondolkodás egyes fajtái más-más megközelítésben:
1) tartalmi szempontból elméleti és gyakorlati;
2) a gondolkodás útja szerint diszkurzív és intuitív;
3) az eredmény szempontjából reproduktív és produktív;
4) az ellenőrzés foka szerint kritikai illetve kritikátlan;
5) a gondolkodás menete lehet rendezett, célratörő vagy szabad, kötetlen.
A gondolkodás az ember másra vissza nem vezethető alapképessége.”
1.21 Biokibernetikai magyarázat, modellképzés, információ-feldolgozási makromodellek
A XX. század második felének paradigmája az információ- és rendszerelmélet lett. Kiindulópontja Ludwig von Bertalanffy és Norbert Wiener munkássága. Wienernek az információt és a vezérlést összefoglalóan tárgyaló elméleti munkája Cybernetics or Control and Communication in the Animal and the Machine címmel 1948-ban jelent meg és ugyanebben az időszakban publikálta Bertalanffy a rendszerelméletet megalapozó, Az általános rendszerelmélet problémái című tanulmányát. A kibernetika az egymással kapcsolatban lévő egyes elemeket - így elsősorban az élő szervezeteket, a gépeket, de a társadalmat is - önszabályozó rendszernek tekintve az információt és az információ visszacsatolását (feedback) a rendszerek célszerű szabályozásában betöltött szerepük alapján vizsgálja, tudományos vizsgálat tárgyává téve az információt és a rendszereket egyaránt. Néhány éven belül kialakultak a kibernetika szakterületei, köztük a biokibernetika, amelynek tárgya az állati, illetve az emberi szervezetben folyó információáramlás és -vezérlés vizsgálata, célja pedig a megszerzett ismeretek orvostudományi, műszaki stb. felhasználása.
A biokibernetika - sok egyéb kérdés között - azt a folyamatot elemzi, amely az élő szervezetben zajlik az információ felfogásától a választevékenységig. A baktériumokban az információ felfogására, átalakítására és a választevékenységre egyaránt egy-egy specifikus fehérjemolekula szolgál. Ezek a sejthártyában találhatóak meg, és külső inger - például hő - hatására struktúraváltozás indul meg bennük, ezzel késztetve a baktériumsejtet a válaszadásra - például mozgásra. Mivel az egysejtűeknél az információ felfogástól a választevékenységig terjedő mechanizmus egy sejten belül zajlik le, Ösawa ezt a sejtműködést molekuláris mechanizmusnak nevezte. A többsejtűekben ez a folyamat egy-egy specializált sejttípusra tartozik. A bemenő (input) információ a felfogó szerven (a látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés érzékszervén) keresztül jut az információt továbbító érzékelőideg sejtjein át az információ feldolgozást végző központi idegsejtekbe (magasabb rendű élőlényeknél az agyba). A válasz a mozgatóideg sejtjein át továbbítódik a tevékenységet létrehozó szervhez (pl. izomhoz vagy a kiválasztás mirigyeihez).
Az érzékelő szerv a fény, hang, hő, vegyi anyagok stb. által kiváltott ingert elektromos jellé alakítja át, minek következtében megváltozik az érzékelő szerv elektromos potenciálja. A sejt és a sejtek közötti állomány elektrolittal van kitöltve, amely nátrium, kálium, klór stb. ionokat tartalmaz. A sejthártya felépítése folytán a különböző ionokat szelektíven engedi át. Így például ha a látóidegre fény esik, a meginduló fotokémiai reakció hatására a K (kálium) ion áthatolóképessége növekszik, a Na (nátrium) ioné pedig csökken: ennek következtében a sejtben negatív elektromos potenciál lép fel.69
Az osztályozás és a fogalomképzés minden tudományos tevékenység alapja. A fogalomképzést segíti egy általános tudományos eljárás, az adatelemzésre, adatstrukturálásra épülő modellképzés.
Az emberi gondolkodásmódra is lehet fogalmi, mentális és más modellekkel következtetni - ezt az eljárást főként a megismerési folyamatokat vizsgáló kognitív tudomány alkalmazza előszeretettel. A következtetési mechanizmusokat analógiák felállításával, típuspéldák alkalmazásával elemző kognitív pszichológia (kifejtését bővebben ld. a következő fejezetben) az így felállított mentális modellek segítségével elemzi az emberi megismerés folyamatát.70 Az általánosabban vett pszichológiai kutatás az észlelés és a gondolkodás elméleti modelljei mellett az emberi tényezőket is figyelembevevő problémamegoldó gondolkodás pszichikus modelljeit is igyekszik kialakítani.71 A fogalmi modellek azzal az igénnyel épülnek, hogy a mindennapos észlelés mellett a szimbólumrendszer kialakításán és a fogalmi absztraháláson keresztül az idő rögzítéséig lefedjék az emberi gondolkodás teljes folyamatát.72
Modellképzéssel természetesen nemcsak a megismerési folyamatokat lehet elemezni. B. Schmidt általánosan érvényes módszereket mutat be, amelyekkel felbontja és tagolja a vizsgálandó rendszert. Az általa bemutatott modelltípusok a következők:
- matematikai,
- grafikus,
- szimulációs,
- fizikai modellek, ezeket a rendszerek vizsgálatába is bevonják.
A matematikai modellek - amelyek lehetnek determinisztikusak, valószínűségiek, sztochasztikusak stb. - a rendszer időbeli változásait matematikai egyenletekkel modellezik; az egyenlet megoldása általában megadja a rendszer számára a kívánt értékeket. A grafikus modellek a rendszer elemeit és funkcióit kétdimenziós térben, grafikus eszközökkel ábrázolják. A szimulációs modellek a rendszerek által az időben, közvetlenül egymás után jelentkező állapot-átmeneteket rendszerint többváltozós függvények beépítésével, többnyire számítógépes segítséggel modellezik. A fizikai modellekben a rendszerelemeket fizikai méretük reprezentálja, egymáshoz fűződő kapcsolataik a fizika törvényeinek segítségével mutathatók ki.73
A fenti modelltípusok elemeit ötvözi a makromodell, amely egyidejűleg több megközelítést is alkalmaz, az egydiszciplinás modellektől eltérően tárgyát mint egészet kezeli, a modell felépítése során pedig az egésztől halad a részek felé. Az információ-feldolgozás makromodelljeinek két fő típusát E. Harada és H. Kaiho az alábbiakban jelöli meg:
1) az áramlás-diagram modell elsősorban az információ áramlását és annak átalakulását vizsgálja;
2) a hálózati modell az ismeretek belső kifejezését és felhasználását helyezi előtérbe.
Időben korábbiak a számítógépes hardver analógiájára készült áramlás-diagram modellek, későbbiek a mesterséges intelligencia kutatásához kapcsolódó hálózati modellek.74
Az információ áramlását és feldolgozását középpontba helyező modellek az információ bevitelét, átalakításának és feldolgozásának egyes fázisait diagramokkal ábrázolják. Atkinson és Shiffrin a korábbi észlelési, illetve memóriamodelleket szintetizálva megalkotta a megismerési tevékenységet magyarázó modelljét. Eszerint a külvilágból az inger az érzékelési információtárba jut, az ott töltött néhányszor tíz msec alatt különböző kódolási folyamatokon megy keresztül. Innen a rövidtávú memóriatárba kerül, ahol az azonnali emlékezést elősegítő újrafelidézési, kódolási, döntési és kontrollfolyamatok zajlanak. Ez a memóriatár tartalmazza a reakciókészséget és az információk gyors eléréséhez szükséges kikeresési tervet is. Az információ ebből a memóriatárból igen gyorsan átkerül a hosszú távú memóriatárba, és az ott lévő információkba beépülve ismeretté válik. A tárolt ismeretek felhasználása kikeresési feladatként apercipiálódik, ennek során az ismeret a hosszú távú memóriatárból a prompt memóriatárba jut, majd innen a rendszer kimeneteként jelentkezik. Atkinson és Shiffrin ismertetett modellje egyirányú sorozatként kezeli az információ-feldolgozás folyamatát, ezt később mások továbbfejlesztették.
Az ismeretek belső kifejezését és alkalmazását előtérbe helyező modellek megalkotói abból indultak ki, hogy a megismerő tevékenység elsődlegesen nem az egy irányba áramló információ eredményeként megy végbe - ennél lényegesebb, hogy a bevitt információ hatására megváltozik a memória belső állapota. A megismerő tevékenység ennek az állapotváltozásnak az eredménye, melynek vizsgálatához azonban nem elegendő a bemenő információ feldolgozásának analitikus vizsgálata. A hosszú távú memóriatárban a külvilágról tárolt információk nem elszigetelten, hanem egymással igen bonyolult kapcsolatrendszerben őrződnek. Collins és Quilliam ennek alapján építette föl propozíciós háló-modelljét, amelyben az általános fogalmakat csomópontok, a fogalmak közötti relációkat pedig összeköttetések reprezentálják az emberi memóriatárban. A modell működési elve a szétterjedő aktiválás hipotézise: a csomópontok ingerlésével az összeköttetéseken keresztül terjed az ingerület és aktiválja a relációk mentén található csomópontokat.
Az elmúlt 25 év makromodelljei sok részproblémára megadták a választ, de közben a kérdésfelvetés is változott. Ha a kontrollt mintegy külső hatásként, a motivációt ezzel szemben belső indítékként kezelve az alapvető kérdést nem így tesszük föl: mi kontrollálja az emberi viselkedést, megismerést?, hanem például így: mi motiválja az ember megismerő tevékenységét? - akkor talán valamelyest közelebb kerülhetünk a valós világhoz, ahol nem tökéletesen működő, azonos bemenetre azonos kimenettel válaszoló emberek élnek körülöttünk. Az információ-feldolgozás makromodelljeinek új kutatási irányai is az eddigi idealisztikus képtől eltérően fogalmazzák meg kiinduló feltevéseiket. Így például a meta-kognitív kutatások egyik ága azt a hipotézist vizsgálja, hogy az ember önmaga vezérli saját megismerő tevékenységét, melynek során a céllal való összehasonlítás útján kontrollt is végez. Az eddigi modellek arra a feltételezésre épültek, hogy amennyiben egy információ a hosszú távú memóriatárba beíródik, akkor a tárolt információt minden esetben elő is lehet hívni. A valóságban azonban ez nem így van, tehát a modellekbe be kell építeni azt az eshetőséget, hogy az ember nem mindig jár sikerrel, ha egy már ismert információt akar aktivizálni. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a valós világban az emberek elsősorban szükségleteiknek megfelelően alkotják meg a környezetüket reprezentáló modellt, tehát adott esetben szelektálnak, előítéleteik vannak, hibás döntéseket hoznak. Mindezeken túlmenően a modellalkotók fölhívták a figyelmet arra a hétköznapi tényre is, hogy az emberek nemcsak a józan ész alapján cselekszenek.75 Az emocionális és a megismerő tevékenység szoros kapcsolatban van egymással, így az emberi információ-feldolgozást szimuláló makromodellek építése során az emocionális tevékenység sem hagyható figyelmen kívül.
1.22 A kognitív elmélet
Az elmúlt két évtizedben az emberi információ-feldolgozás elméletét szinte forradalmasította a kognitív pszichológia, amely nemcsak a lélektant helyezte új alapokra, hanem más humán tudományokra is jelentős hatással volt. A kognitív pszichológia - amelynek elméleti megalapozása Ulric Neisser nevéhez fűződik - az emberi megismerési folyamatot egységes elvek szerint rendezi az észleléstől az emlékezeten, figyelmen, alakfelismerésen, problémamegoldáson át az értelmi fejlődésig, az információ-feldolgozás folyamatát pedig a rendszerben (a pszichikumban) áramló információ nyomon követésével vizsgálja. A kogníció tulajdonképpen filozófiai, azon belül is ismeretelméleti fogalom, amely a valóság megismerésére és megértésére szolgáló tudatos törekvést jelenti. Jelzős szerkezetben több tudományterülettel kapcsolatosan is előfordul.
A kognitív pszichológia elmélete szorosan kötődik a harmadik generációs számítógépek kialakulásához. (Nem véletlen, hogy az akkor forradalmian új számítógépek és Neisser Cognitive psychology című művének megjelenése között mindössze három év telt el: az előbbiek első példányait 1964-ben kezdték üzembe helyezni, a könyvet pedig 1967-ben adták ki.) Ezek a számítógépek sok olyan műveletet képesek elvégezni, amelyek hasonlatosak az emberi információ-feldolgozás folyamatához: bemenő információkat vesznek föl, adatokat tárolnak és keresnek ki memóriájukból, szimbólumokat kezelnek stb., míg végül a folyamat eredményeként valamilyen értékelhető információt bocsátanak ki. Az ugyanezekben az években zajló társadalmi folyamatok (a közhelyszerűen információs forradalomnak nevezett jelenség) is segítették a kognitív pszichológia kialakulását. Az új szemlélet jegyében az információt dologként, termékként, a társadalmat pedig az információ termelési, továbbítási és fogyasztási rendszereként kezeljük, és az emberre úgy tekintünk, mint az információ előállítójára, fogyasztójára. Mindennek következtében az információ-feldolgozás mechanizmusa a társadalmi érdeklődés homlokterébe került.
A módszertani alapokat a kognitív pszichológia számára a XX. század első felének három nagy lélektani irányzata adta: az egyik Tolman teleologikus behaviorizmusa, amely a behaviorizmus Stimulus - Response (inger - válasz) modelljéhez az Organisation-t (szervezetet) is hozzáillesztette. A másik alapelmélet Freud tudományosságát tekintve ma már erősen vitatott pszichoanalízise, amely az emberi viselkedést a lelki okokra visszavezetve modellezi, a harmadik pedig Piaget ún. fejlődési ismeretelmélete - ez a megismerési funkciókat a külvilághoz való pozitív viszonyulásként modellezte, a funkcionális szempontok fontosságát hangsúlyozva. A modellalkotás módszerére Chomsky és Fillmore nyelvelméletének is nagy hatása volt. A kognitív pszichológia szempontjából valamennyi addigi lélektani irányzat közös hiányossága az volt, hogy elhanyagolta az emberre döntően jellemző megismerési folyamat, tehát az ismeretek megszerzésére, megszervezésére és alkalmazására irányuló céltudatos és permanens törekvés vizsgálatát, elemzését. Ezen új megközelítés mellett Neisser a legtöbb pszichológiai kísérlet általános érvényességét korlátozó mesterséges laboratóriumi feltételek helyett azt ajánlja, hogy “... több figyelmet kellene szentelni a valóságos világnak, amelyben az észlelők és a gondolkodó emberek élnek, valamint az információ finomszerkezetének, amelyet ez a világ elérhetővé tesz számunkra.” Más szóval: nagyobb hangsúlyt kell kapnia az ökológiai validitásnak, melyek hiányában a kísérletek a mesterséges környezeti feltételek miatt irreleváns eredményt is adhatnak.76 A kognitív pszichológia gondolati hátterében megtalálhatjuk a vitalizmust is, amely ugyan a XVI-XVII. században a természettudományokból már eltűnt, de az élettanban tovább élt. Az élő szervezetnek a mechanikus struktúráktól eltérő tulajdonságai - mint például a célirányos törekvés vagy az önmegvalósítási vágy - tudományos magyarázatra alkalmatlanok: ezt bizonyítja az ösztönelmélet (instinktivizmus) kudarca is.
Mint Neisser Megismerés és valóság című könyvében megállapítja, az információ-feldolgozó elméletek is csekély figyelmet szentelnek a környezet által ténylegesen kínált információnak. Tekintettel arra, hogy az észlelés a legalapvetőbb megismerési folyamat, ebből kell a többi kognitív tevékenységnek is kialakulnia. “Az észlelés lényege, hasonlóan az evolúcióhoz, bizonyára annak a felfedezése, hogy milyen a környezet, valamint a hozzá való alkalmazkodás.” A megismerő tevékenység modellezéséhez Neisser bevezeti a séma77 fogalmát, “amely a teljes észlelési ciklusnak az a része, amely az észlelőhöz képest belső, a tapasztalat által módosítható, és az észlelt dologra nézve valamiképpen specifikus. A séma információt vesz fel, amint az az észlelő felszíneken hozzáférhetővé válik, és meg is változik ettől az információtól; irányítja a mozgásokat és a felderítő tevékenységet, melynek révén még több információ válik hozzáférhetővé, és az újabb adatok tovább módosítják.” “Jóllehet az észlelés nem változtatja meg a világot, megváltoztatja az észlelőt” - azáltal, hogy minden új információ megváltoztatja a sémát (ezt a jelenséget Piaget akkomodációnak nevezi).78 A minden emberre jellemző belső sémák alapvetően határozzák meg az új információk felvételét és azok beépülését a meglévő sémákba - részben erre vezethető vissza Eleanor Gibson megállapítása, mely szerint a jártasabb észlelő több információt tud az ingerekből nyerni, mint a járatlan.79
Neisser szerint biológiai szempontból a séma az idegrendszer részét alkotja, módosíthatóságát és szerveződését neuron-együttesek, funkcionális hierarchiák, fluktuáló elektromos potenciálok és más, eleddig ismeretlen egyéb entitások teszik lehetővé. A séma nem egy központ az agyban, hanem egy egész rendszer: receptorokból, afferens és efferens (a központi idegrendszerbe be- illetve onnan kivezető) pályákból, valamint előrecsatolási egységekből áll - összegezve: fiziológiai struktúrák és folyamatok aktív területe. Ha a számítógéppel keresünk analógiát, a séma az információ-felvevő rendszerrel egyenlő, gépi nyelven format-ként definiálható: meghatározza, milyen típusúnak kell lennie az információnak ahhoz, hogy koherens értelmezéshez vezessen. Azokat az információkat, amelyek ettől eltérnek, a rendszer nem veszi figyelembe. A séma felfogható a tárgyak és események feltárására szolgáló tervként is, azonban a “séma nemcsak a terv, hanem egyszersmind a terv végrehajtója is. Egyszerre a cselekvés mintája, és minta a cselekvéshez.” A séma működése nem függ külső energiaforrástól. “Ha a megfelelő információ rendelkezésre áll, a séma fogadja, és mozgásokat irányíthat további információ keresésére.”
Végezetül Neisser figyelmeztet arra, hogy az információ-feldolgozás fogalma félrevezető lehet: a fényhullámokban lévő információ ugyanis nem változik meg, továbbra is ugyanolyan marad - függetlenül attól, feldolgozza-e valaki vagy sem. Az információt a séma veszi föl, és felhasználásától (esetleges újrakódolásától) függően meg is változik, módosul. A sémák állandóan fejlődnek: ezt a folyamatot perceptuális tanulásnak nevezzük. Ebből a tanulási folyamatból következik, hogy “a séma A1 állapota valamilyen valószínűségi kapcsolatban van egy korábbi A0 állapottal.” Más szavakkal kifejezve: az A0 állapotból információátvitel történik az A1 állapotba, vagyis a séma információtárolást, információ-megőrzést is végez, így lesz alkalmassá nemcsak a jelenben érkező információk feldolgozására, hanem a múltbéliek megőrzésére és újbóli felhasználására is.80 Az információ-feldolgozás nem egymást követő szakaszokból (szintekből) áll, hanem ezek a tevékenységek egymásba ágyazódnak. Az információ feldolgozását modellező elméletek egyik általános fogyatékossága, hogy a kutatást mesterséges körülmények között végzik, és többnyire figyelmen kívül hagyják a köznapi észlelés szubjektív, folyamatos és ciklikus jellegét. A ciklikusság a külső információforrás, az agyi minta, az aktív felderítés, majd újra a külső forrás között állandóan keringő folyamatként képzelhető el, amelyben mindhárom összetevő állandóan befolyásolja, illetve módosítja egymást. A ciklus ingerfelvételi szakasza lehet tudatos, de végbemehet automatikusan is.
A kognitív elv summázata81 röviden ez lehetne: az egész megismerés több, mint a részek összege - vagy képletben kifejezve - ahol W a kogníció (megismerés), p az érzékelt külvilági részinformáció, h a holisztikus jellemző:
|
