Az országos széCHÉnyi könyvtár füzetei a képi informáCIÓ

A sorozatot szerkeszti:

A szerkesztő bizottság tagjai:

Kertész Gyula
Kovács Ilona
Nagy Attila
Nemeskéri Erika
Nagy László
P. Vásárhelyi Judit

ISBN 963 200 337 3

ISSN 0865-7548

TARTALOM

Előszó

Bevezetés - az írásbeliség hanyatlása - a vizualitás előretörése - a dokumentumok
           túltermelése és a könyvtárak válsága

1.        Érzékelés, információ-feldolgozás

1.1      A vizuális érzékelés       

1.11    Az érzékeléselmélet történeti fejlődése
1.12    A vizuális érzékelés mai elmélete
1.13    A vizuális érzékelés folyamata

1.2      Néhány megközelítés az emberi információ-feldolgozás folyamatához

1.21    Biokibernetikai magyarázat, modellképzés, információ-feldolgozási makromodellek
1.22    A kognitív elmélet

2.        Kép, jel, kommunikáció

2.1      A látható kép

3.1      A képi információ hordozói

Előszó

A televíziózás jóvoltából azonban ezekben az évtizedekben nemcsak a szabadidő alakult át gyökeresen: kissé később ugyan, de aztán még gyorsabban és radikálisabban változott meg a tudományos információszerzés eszköztára. A 80-as évek végére a fej­lett világ legnagyobb könyvtáraiban szinte mindenütt számítógépes adatbázisokba ke­rültek az új keletű publikációk - ezzel természetesen nemcsak az információkeresés technikai feltételeit változtatva meg. A számítógép viharos ütemű terjedése eleinte a nyomtatott betű hanyatlásáról szóló jóslatokat látszott igazolni, de aztán egyhamar kiderült, hogy a számítógépes szövegszerkesztőkkel előállított írások mind-mind papírra kerülnek, sőt, az adatbázisokban végzett keresés ered­ményét is papíron szeretik az emberek viszontlátni. A számítógépekhez kapcsolt nyomtatók és az általuk felhasznált papírmennyiség miatt legalábbis megkérdőjeleződött a nyomtatott betű egyeduralmának végét jelző jóslat igazsága.

A tájékoztatásba benyomuló számítógépek elterjedésük első évtizedeiben éppen­séggel a vizuális kultúra előretörésével ellentétes hatást keltettek. A 80-as évek köze­pén hemzsegett a könyvtári szaksajtó a számítógépekről, az online infor­máció­terjesztésről stb. szóló közlemé­nyektől, de az új technikai eszköz birtokba­vételén érzett eufórikus hangulatban a tájékoztató szakemberek megfeledkezni látszottak arról, hogy az általuk egyre nagyobb dömpingben közvetített alfanumerikus adatok özöné­ben elvész egy fontos összetevő, a képi ábrázolás.

A számítástechnika hazai “hőskorában” egy művészeti könyvtárban dolgoztam, ahol naponta tettek próbára az olvasói kérések. “Nekem egy flamand enteriőr kell, de színesben!” - tényleg: miért jó, ha színes, és miért nem, ha csak fekete-fehér? Miért “csak” fekete-fehér? Az kevesebbet ér? - vagy könyvtár-tudományosabban meg­fogalmazva: kisebb az információs értéke, mint a színesnek? Akkor a színeknek ön­maguknak is van információtartalmuk? Lám, egyetlen olvasói kérés mennyi válaszra vár! Próbáltam egy kicsit jobban megismerni a művészeti szakterületet - mondván: nem tud(hat) jól tájékoztatni az a könyvtáros, aki nem tudja, mit kérdeznek, és nem érti, miért éppen azt kérdezik tőle - ennek érdekében szorgal­masan olvastam a szakirodalmat. Megtudtam, hogy nem ugyanaz az agyfélteke dolgozza fel a szöveges, mint a képi információkat. De hogyan zajlik ez a folyamat az agyban? Találkoztam furcsa, “beugratós” ábrákkal, amelyek hol illúziót keltettek, hol meggyőzően ábrá­zolták a lehetetlent. De miért látunk ott alakzatot, ahol valójában nincs? Honnan tud­juk egy két­di­men­ziós kép egy vonaláról, hogy térbeli megvalósítása lehetetlen? Miért látunk háromdimenziós teret ott, ahol nincs? Miért nem sorolják az írást is a “vizuális kommunikáció” körébe, holott a betűk is képi elemekből: vonalakból és ezek egymáshoz való viszonyából épülnek fel? Miért, miért, miért? Vég nélkül sorolhatnám a kérdéseket, amelyekre kerestem a választ. Elhatá­roztam: tőlem telhetően meg­próbálok a jelenségek mélyére nézni, hogy egy kicsit jobban értsem, mi miért és hogyan történik. Így jutottam el a könyvtártudománytól kissé távol eső területekre, merthogy a könyvtári szakirodalomban nemigen találtam nyomát, hogy foglalkoztak volna azzal a kérdéssel: miként zajlik az emberi információ-feldolgozás folyamata, vagy hogy milyen jelrendszerre épül a verbális-nyelvi, illetve a vizuális-képi vissza­tükrözés? Nem volt könnyű dolgom: azt hittem, kikristályosodott definíciókra találok majd, amelyek megvilágítják a szöveges és a képi információ mibenlétét, egymáshoz való viszonyát, hasonlóságának és eltérésének mértékét, feldolgozásának módszereit stb. Definíciók helyett azonban óvatos körülírásokkal találkoztam, és ha nagy ritkán a könyvtári szakirodalomban felbukkant a kép (picture) kifejezés, az gyakorlatilag kizá­rólag művészeti könyvtári vonatkozásban tárgyalta a képeket, mintha nem lennének olyan szakterületek, amelyek a képi ábrázolás nélkül nem, vagy csak nehezen képzel­hetők el teljes értékűnek - elég ha itt csak a csillagászatra vagy a térké­pészetre gondolunk.

Ha a tisztelt Olvasó megnézi e könyv tartalomjegyzékét, joggal vetődhet fel benne a kérdés: miért kell egy könyvtárosoknak szóló könyvben olyan, a mi szak­mánktól igencsak távol eső kérdésekkel foglalkozni, mint az érzékeléselmélet vagy a neurológia? Remélem, a könyv elolvasása azonban a választ is megadja: e szakte­rüle­tek eredményeinek ismerete nélkül nemcsak mi nem érthetjük meg, milyen folya­matok eredményeként jön létre a vizuális érzéke­lés, de a kommunikációs technológia sem jutott volna el odáig, hogy az emberi agyműködés mintá­jára nemcsak a szöveges, hanem a képi információkat is fel tudja dolgozni. Mind­emellett még az utóbbi néhány évben olyan új információhordozó médiumok is születtek, amelyek puszta létezé­sükkel válaszolnak a kérdésre: lehet-e, szabad-e a könyvtár falai közt ennyire nem venni tudomást a gyökeresen megváltozott világról, ahol a képek áradata elsöpri a betű egyeduralmát? Ezen új médiumok soha nem látott intenzitású terjedése pedig azt bizonyítja, hogy a világ belefáradt a múltba, megunta régi termékeit - ezért fordul most ilyen vehemenciával az új, az egyetemes, a nyelvi és politikai határokkal mit sem törődő vizuális információhordozók felé. A tudományos tájékoztatás mégis mintha figyelmen kívül hagyná, hogy megváltozott a világ: nemcsak a nyomtatott dokumen­tumok, de az alfanume­rikus adatok egyeduralma is megszűnt. Efölött pedig nemcsak bánkódnunk lehet, de tehetünk is annak érdekében, hogy ne váljon korszerűtlen intéz­ménnyé a könyvtár, hogy meg­marad­janak kedvenceink, a könyvek is, mégpedig úgy, hogy ne egymást legyőző versenytársakká váljon, hanem ötvöződjön a nyomtatott és az elektronikus hordozókon, a szöveges és a képi informá­ciókban rejlő emberi tudás.

Egyik kedvencem, George Berkeley nyomán azt mondtam magamnak: esse est informari - létezni annyi, mint tájékozottnak lenni. Hogy nekem mennyire sikerült tájékozódnom e forradalmian új területről, ezt nem az én tisztem eldönteni. Bizonyára más úton, kevesebb hibával is körül lehetett volna járni a kérdéskört - ha rossz utat választottam, egy mentségem lehet: a járatlan úton nem voltak útjelző karók; hiányos­ságaimra mentségül pedig az szolgálhat, hogy saját szakmám nemigen kényeztetett el e tárgyban, az idegen területeken pedig nehéz volt a tájékozódás.

Segítség nélkül azonban még idáig sem tudtam volna eljutni, ezért szeretném megköszönni a támogatást, útbaigazítást, biztatást családomnak, kollégáimnak és mindazoknak, akik munkám során mellettem álltak. Nem tudom mindnyájukat felsorolni, de név szerint is köszönetet kell mondanom Futala Tibornak, Horányi Özsébnek, Horváth Tibornak, Szabó Sándornak, valamint a sorozat szerkesztőjének, P. Vásárhelyi Juditnak, akik tanácsaikkal, észrevételeikkel segítették a kézirat születését.

Budapest, 1993. december