2.2 A sokarcú kép
Annyiszor hangoztatjuk, hogy mindenki másképpen látja ugyanazt a “világot” és benne a tárgyakat a korábban megszerzett ismeretei szűrőjén át, hogy előbb-utóbb fölvetődik a kérdés: miként létezik a világ és benne miként létezik a tárgy? Nelson Goodman így válaszol erre The Way the World Is (Ahogyan a világ létezik) című cikkében: a világ olyan sokféle módon van, amilyen sokféleképp igaz módon leírható, látható, leképezhető - ebből viszont az következik, hogy nincs semmi, amit a világ létezésmódjának nevezhetnénk.99 Ryle is hasonló álláspontot képvisel Dilemmas című művében: egy asztalt általában szilárd testnek tartanak, holott nem más, mint atomok hemzsegése, folytonos mozgása. Ezen dilemmák miatt többen azt javasolták: “úgy juthatnánk el a világ létezésmódjához, hogy az összes különféle módot konjugáljuk.”100 Ez a javaslat azonban nem veszi tekintetbe, hogy a konjunkció már maga is bizonyos módszer, amely csak meghatározott előfeltételek megléte mellett alkalmazható (nem lehet például egy képet és egy bekezdést konjunkcióval összekapcsolni). Így az összes konjunkció nem eredményezne mást, mint a világ létezésének egyik módját (de ha szigorúan logikai szempontból nézzük, az összes konjunkció zérust határoz meg!). Akkor mi az a világ, ami ilyen sokféleképpen létezik? Milyen módokon van a világ - más szavakkal: milyen módokon lehet a világot leírni, képezni - ha már egyszer világ-leírásokról és világ-képekről beszélünk? Az a tény viszont, hogy ezek a “leírások”, “képek” létrejönnek, még “nem implikálja azt, hogy van olyan egyedi dolog, amit leírunk, képezünk.” 101
A következő kérdés: milyen szemmel nézzük a világot? Már Gombrich felhívta a figyelmet arra a csapdára, amelybe oly gyakran beleesnek a kísérleti pszichológusok, amikor steril laboratóriumi körülmények között vizsgálják az érzékelés folyamatát, megfeledkezve arról, hogy “érintetlen” szem nincs. Ahogy Gombrich fogalmaz: az ember mindig “antikként”, “saját múltjától megszállottan” közelít saját tevékenységéhez. Az ember szeme nem magában álló, önálló eszközként funkcionál, hanem egy “szeszélyes organizmus engedelmes része”, és mint ilyen, szelektál, elemez, elutasít, szervez, osztályoz, szerkeszt. Goodman szerint az “érintetlen szem” és az “abszolút mértékben adott” állítás “gonosz cinkosai” egymásnak, hiszen a befogadás és az értelmezés egymástól elválaszthatatlan folyamat, egyik sem létezik a másik nélkül.102
A marxizmus egyik tétele szerint az emberek tudatvilága nem függetleníthető a léttől és az anyagi világtól. A megismerés és a tudat egyaránt a külvilágról kialakult képnek tekinthető. Az ezen a felfogáson alapuló tükrözéselmélet a következő Lenin idézettel illusztrálható: “a vörös fény érzete az éternek másodpercenként körülbelül 450 trilliónyi sebességű rezgését tükrözi vissza... Érzeteink objektív valóságot tükröznek vissza, vagyis azt, ami az emberiségtől és az emberi érzettől függetlenül létezik” Éppen a XX. század tudományos eredményei - a relativitáselmélet és a kvantumfizika - bizonyították be, hogy az érzetek csalnak, és igenis vannak elvileg nem érzékelhető, mégis létező részecskék. “Következésképpen az érzékeléshez hozzá kell járulnia a megértésnek és a megértésen alapuló ítéletnek mint az igazságot eldöntő kritériumnak”103 - állapítja meg Nyíri Tamás A filozófiai gondolkodás fejlődése című tanulmánykötetében.
Nemcsak a látás, hanem a megjelenítés (reprezentáció) is viszonylagos. Az ábrázolásmód legalább annyira függ a tapasztalattól, a gyakorlattól, az érdeklődéstől stb., mint a látásmód. Közelebbről vizsgálva a reprezentációt, Goodman rögtön felhívja a figyelmet arra, hogy a reprezentációt másoló-elméletként fölfogni eleve kudarcra ítélt próbálkozás. Egy tárgy reprezentációjában nem “lemásolunk egy létrehozatalt vagy egy értelmezést, hanem előállítjuk azt”, ugyanis soha nem lehet egy valamit tulajdonságaitól teljesen megfosztva vagy tulajdonságainak teljességével reprezentálni. Bármely tárgy maximális mértékben hasonlít önmagához, de ritkán reprezentálja önmagát. A reprezentációtól eltérően a hasonlóság reflexív és szimmetrikus. Tehát: egy festmény reprezentálhatja a modellt, de ez fordítva nem lehetséges. A reprezentáció változatai a szimbolizáció és a referencia. Létezik nem-reprezentáció is, ezek a verbális és a nemképi jelek. A referálásnak nem szükséges feltétele, hogy a kép és referenciája hasonlítsanak egymáshoz: szinte bármi képviselhet bármit. Egy kép, amely reprezentál egy tárgyat, vagyis referál rá, denotálja azt. A denotáció a reprezentáció magja, és mint ilyen, független a hasonlóságtól. Egy kép denotálhatja egy adott osztály tagjait egyenként, de nem összességükben; például az értelmező szótárban egy meghatározást kísérő ábra gyakran ilyen reprezentáció: nem egyetlen valamit, nem e valamik osztályát kollektíven, hanem általában a valamiket ábrázolja, disztributív módon. A képe, reprezentál stb. látszatra kétargumentumú predikátumok, holott jobb lenne, ha fel nem bontható egyargumentumú predikátumnak vagy osztályterminusnak tekintenénk, mint a padot vagy a széket stb.104 Azt mondani, hogy egy kép ezt és ezt reprezentálja, “súlyosan többértelmű”, mert vonatkozhat arra is, amit a kép denotál, de arra is, milyen képről van szó. Tehát “férfit-reprezentáló-kép” helyett a “férfi-kép” a helyes. A képnek denotálnia kell egy férfit ahhoz, hogy reprezentálja azt, de nem kell denotálnia semmit sem ahhoz, hogy egy férfi-reprezentáció legyen. Létezik ún. zéró-denotáció is: ez a bizonytalan denotáció. A reprezentációk olyan képek, amelyek többé-kevésbé ugyanolyan módon működnek, mint a leírások. A tárgyakat különböző nyelvi, illetve képi címkékkel osztályozzuk. Egy képpel kapcsolatosan mindig két kérdést tehetünk föl: mit reprezentál (ír le), és milyen a reprezentáció (a leírás). Egy címke alkalmazásának legalább olyan gyakran eredménye egy osztályozás, mint amennyire rögzíti is ezt. Egy-egy címke kapcsolatba hozza a tárgyakat, és egyben meg is teremti a kapcsolódást további címké(k)hez. Egy reprezentáció vagy leírás kapcsolatot létesíthet, illetve jelölhet, tárgyakat elemezhet, sőt “megszervezheti a világot”. Az hogy egy kép vagy egy predikátum milyen tulajdonságokkal rendelkezik, attól függ, hogy ezeket a tulajdonságokat milyen predikátumok denotálják. Tehát: a kép nem denotálja például a szürke színt, hanem a kép van denotálva a “szürke” predikátum által.105
Goodman okfejtése érdekes, bár megállapításait többen vitatják. Az ő filozófiai kategóriái között is felbukkannak a számunkra szükséges fogalmak, mint képi reprezentáció, verbális és nemképi jelek - a továbbiakban tekintsük át röviden, mások mit mondanak ezekről a fogalmakról.
|
