Babits Mihály: Ritmus a könyvről
Összefoglalás
Vizuális korban élünk - olyan korban, amelyben a képek áradata elsöpri a betű egyeduralmát. Megkondultak a vészharangok a Gutenberg-galaxis fölött; a könyvek diadalútjának végével együtt sokan már a könyvtárak létét is veszélyeztetve látják. Az információs robbanás okozta sokkból még alig ocsúdtak föl, az információs forradalom szülte dokumentum-hullámmal még alig birkóztak meg - máris újabb kihívás érte a könyvtárakat.
A szerző álláspontja szerint a könyvtárak - jobban mondva a könyvtárosok - úgy tudnak leginkább alkalmazkodni e változáshoz, ha alaposan felkészülnek az új médiumok fogadására. Meggyőződése, hogy nem tud megfelelően tájékoztatni az a könyvtáros, aki nincs tisztában azzal, mit miért kérdeznek tőle. Aki nem érti, milyen összetevők alkotják a képeket, az nem tudja dekódolni sem ezek üzenetét. E könyv célja éppen az, hogy megismertesse olvasóit a vizuális érzékelés elméletének alapjaival, a verbális és a vizuális információk szemiotikai értelmezésével, majd a képi információk feldolgozására és tárolására alkalmas új eszközökkel.
Az érzékelés, az észlelés minden ismeret forrása. Ezzel a korábbi történelmi korszakokban is tisztában voltak, nem véletlenül alkotta meg minden korszak a maga jellemző filozófiai elméletét az észlelésről és azon belül is a különösen jelentős vizuális érzékelésről. A mai felfogás szerint az észlelés nem más, mint egy belső információ-feldolgozó folyamat. Az ember gondolataiban és cselekedeteiben nemcsak az őt körülvevő környezetre, hanem a képek által reprezentált helyzetekre is képes reagálni. A látás nem csupán reprodukáló, hanem értelmezési folyamat is: a külvilágról alkotott képmás a retinán, sőt még az agy felszínén is kétdimenziós, az észlelés mégis lehetővé teszi a háromdimenziós térben a biztonságos tájékozódást.
Az ember azonban társas lény; nemcsak érzékeli a körülötte lévő valóságot, hanem élményeit megosztja társaival is, tehát kommunikál velük. A környező világról valamennyi élőlény rendelkezik bizonyos ismeretekkel, amelynek a továbbadására, átörökítésére szolgáló jelrendszer egy élő organizmusnak éppoly fajspecifikus jellemzője, mint saját külső méretei, adottságai. A környezetükkel kapcsolatban az állatok csak az individualitás szintjéig tudnak eljutni; mai ismereteink szerint csak az ember képes a saját énjét meghaladó fogalmi leképezésre, ennek a leképezésnek szimbolikus jelrendszerekkel való visszatükrözésére, valamint a tér-idő történések maradandó rögzítésére. A térben és időben történt események rögzítésére az emberiség sajátos jelrendszereket dolgozott ki: a nyelvet, az írást és a képi ábrázolást. A nyelv a megismerési folyamatban a gondolatok, és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek, szándékok stb. közlését szolgálja. Az írás a nyelvileg kifejezett gondolatok rögzítésére szolgáló egyezményes grafikai jelek rendszere. A képi ábrázolásnak van látszólag a legtöbb köze a valósághoz: valamilyen természetes hasonlóságra, analógiára épül. A valóságból egyetlen alaki tulajdonságot, többnyire a kontúrt használják fel a hasonlóság felidézésére a piktogramok, amelyek a képi ábrázolás egy sajátos csoportját alkotják. A leegyszerűsített ábrázolást gyakran közkeletű szimbólummal is párosítják - ennek köszönhetően alakultak ki azok a világszerte egységes vizuális jelrendszerek, amelyek segítségével a más nyelvet beszélő, más írásrendszert ismerő emberek is tudnak például közlekedni idegen országokban.
A piktogramok a képi ábrázolás eszköztárához viszonyítva tovább már nem bontható, “elemi szintű” információknak tekinthetők. E gondolatot folytatva a szerző javaslatot tesz a könyvtári szakterületen elfogadott definíció kibővítésére: a faktografikus információ meghatározott tény, adat közlése alfanumerikus vagy képi jelek segítségével. A tájékoztatásban előforduló egy-két jellemző kérdést és a képi eszközökkel adott választ is megtalálhatjuk a könyvben.
A számítógépek mai fejlettségi színvonala már lehetővé teszi, hogy ne csak alfanumerikus, hanem képi információkat is lehessen digitalizálni, vagyis ugyanazokkal az eszközökkel tudjuk tárolni és szolgáltatni a szöveges, mint a képi információkat. Ez utóbbiak feldolgozásában áttörést jelentett a mágneses rögzítés helyett az optikai eszközök alkalmazása, amelyek a fényhullámok segítségével tudnak nagymennyiségű képi információt is tárolni. Az optikai információtároló eszközök közül ma a legismertebb a CD-ROM, amely hihetetlen gyorsan terjedt el világszerte. A CD-ROM-on tárolt adatbázisok közül a könyv röviden bemutat három jellemző típust, egy bibliográfiai, egy teljes szöveges, illetve egy, a képi és szöveges információt egyaránt tároló fakszimile adatbázist. Mindhárom ismertetett CD-ROM magyar szakemberek munkája, a 90-es évek elejének terméke, közülük az egyik a szerző munkacsoportja által épített Nemzeti Periodika Adatbázis. Ezután az olvasó megismerkedhet a multimédia adatbázis mibenlétével, amely a szöveg, a kép és a hang együttes feldolgozását és visszaadását biztosítja. A multimédia adatbázisok létrehozatalában nagyszerű példával jár elöl a Washingtoni Kongresszusi Könyvtár. Ez lehet majd az az intézményi modell, amely méltó partnere lesz a homo informaticusnak, az önmagát egész életében folyamatosan továbbképző embernek. Az intellektuális és technológiai ismeretek terjesztésében azonban a könyvtárosok csak akkor tarthatják meg eddigi élenjáró szerepüket, ha maguk is vállalják ismereteik folyamatos bővítését, amelyhez a szerző jelen munkájával is szeretne hozzájárulni.
|
