3. 3 Dielektrikumok
Ha egy kondenzátor lemezei közé szigetelő anyagot csúsztatunk be, akkor a tapasztalat szerint a kondenzátor kapacitása -szeresére nő, a szigetelő anyagának relatív dielektromos állandója. A jelenség magyarázata az, hogy szigetelő az elektromos tér hatására polarizálódik, a semleges atomok töltései egy kicsit elmozdulnak, a protonok és elektronok töltésközéppontjai, amelyek eredetileg egybeestek, szétválnak, ún. indukált dipólmomentumok jönnek létre. (A töltésközéppont a tömegközéppont mintájára definiálható.) A térfogategység dipólmomentuma, P Nqd,  az atomok számsűrűsége, d egy atom indukált dipólmomentuma. A dipólmomentumsűrűség másik neve: polarizációs vektor.
Korábban meghatároztuk egy kis dipólus potenciálját. Ennek ismeretében egy térfogati dipóluseloszlás potenciálja a szuperpozíció elv felhasználásával könnyen felírható,
(az integrandus a P és a grad vektor skalárszorzata). Ez a kifejezés vektoranalitikai tételek és azonosságok segítségével a következő alakra hozható:
a második integrált a dipóluseloszlást határoló felületre kell képezni, az integrációs változó mindkét integrálban . Ezt a kifejezést a töltéseloszlás potenciáljával összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy egy dipóluseloszlás potenciálja egy divP térfogati és egy  felületi töltéseloszlás potenciáljával ekvivalens, a polarizáció vektornak a térfogatból kifelé mutató normális komponense.
Sok olyan szigetelő anyag van, amelyre  (és vannak olyanok is, amelyekre ez nem teljesül), az anyag elektromos szuszceptibilitása. A síkkondenzátorban (a szokásos közelítésben) E, így P is állandó, ezért  , a szigetelő felületén  . Felhasználva az E normális komponensére vonatkozó határfeltételt, a kondenzátorban
így
|
