13.6. ábra - Charles Dodge
Az analízis-újraszintézis másféle technikáit példázza Charles Dodge (1942–; 13.7. ábra) amerikai zeneszerző Speech Songs című 1974-es, négy darabból álló ciklusa: az első három darab formánskövetést, az utolsó LPC-t alkalmaz. Dodge a barátja, Mark Strand szürreális verseit a saját előadásában magnószalagra vette, majd ezt a hanganyagot a Bell Labs beszédszintetizátorai segítségével alkotta újra, egymástól függetlenül manipulálva a hangmagasságokat és sebességeket, ismétléseket iktatva be, alapvetően azonban megtartva a nyelv hangzóinak természetes, „egyszólamú” zenéjét.
A Speech songs utolsó darabjához hasonlóan LPC-t használ Dodge Any Resemblance is Purely Coincidental című kísérleti darabja. Enrico Caruso egy 1907-es felvételéből, melyen Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája hallható, a Utahi Egyetem két munkatársa, Thomas Stockham és Neil J. Miller az 1970-es évek elején elkükönítették Caruso hangját. Dodge ezt a zenekari kísérettől elkülönített énekhangot manipulálta és látta el élő zongorakísérettel, mely néha Leoncavallo eredetijéből merít, máskor szabadon dialogizál a manipulált felvétellel.
13.7. ábra - Paul Lansky
Paul Lansky (1944–; 13.8. ábra) amerikai zeneszerző 1985-ös Idle Chatterje az előző fejezetben ismertetett granuláris szintézist kombinálja az LPC-vel.
David Aaron Jaffe (szintén amerikai, 1955–) Silicon Valley Breakdown című, 1982-ben készített négycsatornás műve a húrok fizikai modellezésének példája. Jaffe 1981-ben egy nyolc gitárra és magnószalagra hangszerelt művön dolgozott, és a szalagra eredetileg FM-szintetizált hangokat akart felvenni, ám ezek nem illeszkedtek elég jól a gitárhangokhoz. Egy Mozart-zongoranégyes próbája közben beszélt problémájáról a kamaraegyüttes brácsásának, Alex Strongnak, aki – mint a Karplus-Strong algoritmus egyik atyja – saját módszerét ajánlotta neki. Jaffe az algoritmus fejlesztésével, finomításával jutott el a Silicon Valley Breakdownban hallható, rendkívül természetes hatású és változatos húrhangokig.
|