ábra - Gépzongora tekercs nézet egy DAW-szoftver kezelőfelületén

5. Ellenőrző kérdések:

1. 
   Mi a DAW?
   
2. 
   Mi a típusjele a Yamaha FM-szintézist alkalmazó szintetizátorának?
   
3. 
   Melyik volt az első samplinget használó szintetizátor?
   
4. 
   Melyik volt az első fizikai modellezést használó szintetizátor?
   
5. 
   Mi a sequencer?
   

1. Bevezetés

A 20. század folyamán a hangrögzítés megjelenésének hatására eltolódás történt a nyugati klasszikus és szórakoztató zene létmódjaiban: a zenélés élő alkalmait egyre nagyobb mértékben felváltották a hangfelvételek. Az elektroakusztikus zenében, melynek kialakulása szorosan összefonódott a hangrögzítés technikájával, a folyamat éppen ellenkező irányba tartott. Kezdetben az volt általánosan jellemző, hogy a művek kizárólagos megjelenési formája egy-egy hangfelvétel, s hogy ezért a művek nem interpretálhatóak: csak egyféleképpen, emberi közreműködés nélkül reprodukálhatóak, egyes elhangzásaik egymással azonosak. Ám ahogy a hagyományos klasszikus és szórakoztató zene esetében nem tűnt el az élő előadás iránti igény – s minden bizonnyal nem is fog soha –, úgy felmerült az elektroakusztikus zene esetében is, s a gondolat megvalósításával az 1960-as évek eleje óta napjainkig foglalkoznak egyes zeneszerzők és előadók.

Az interpretált elektroakusztikus zenének két, élesen el nem különülő, egymással átfedésbe hozható területe van: az élő elektronikus és az interaktív zene. A 15.1. ábra bal és középső eleme az előbbi, míg jobb és középső eleme az utóbbi terület műveiben és előadásaiban játszik domináns szerepet – valamilyen elektroakusztikus készülék jelenléte értelemszerűen mindig szükséges. E végletesen sematizált és absztrahált ábrázolás elemeinek funkcióit és összekapcsolódási lehetőségeit a fejezet történeti példái világítják meg. A dobozok tetején lévő kapuk bemeneteket, az alján lévő kapuk kimeneteket jelképeznek.

Az élő elektronikus zenében az akusztikus forrásból származó hangokat az elektronikus készülék módosítja, az interaktív zenében pedig az elektronikus készülék különféle vezérlő jelek függvényében generálja vagy módosítja a hangokat.

15.1. ábra -

Az elektroakusztikus médium rögzítettségének feloldására tett legegyszerűbb kísérlet, melyet még nem szokás élő elektronikus zenének nevezni, hangszeres előadó(k) együttjátéka rögzített elektroakusztikus zenével (15.2. ábra). A készülék ilyenkor magnetofont vagy más lejátszóeszközt jelent, s az élő előadók által létrehozott hangfolyam és az elektroakusztikus hangfolyam között csak a megszólalás egyidejűsége teremt kapcsolatot.

E kombináció őspéldája, vagy inkább előképe Ottorino Respighi 1924-es Pini di Roma (Róma fenyői) című szimfonikus költeményének 4. tételében található: a későromantikus stílusú éjszaka-zenét játszó szimfonikus zenekar mellett felvételről szólal meg egy fülemüle éneke. A darab mai előadásaikor már elektromos erősítésű lejátszót használnak, de a madár eredetileg tisztán akusztikus készülékből, egy gramofon tölcséréből dalolt.

Az összeállítás egy klasszikus elektroakusztikus példája Milton Babbitt 1963-as Philomel című műve, melyet a 8. fejezetben említettünk, s melyben az elektronikus hangok mellé szoprán társul.

Az összeállítás előnye, hogy a lejátszandó felvétel bármilyen komplex hangfolyamatot tartalmazhat, mely előre gondosan elkészíthető. Hátránya viszont, hogy az élő előadónak egyoldalúan alkalmazkodnia kell a felvétel fix kereteihez, s nem folytathat vele dialógust – azaz csak ő reagálhat a felvételen elhangzottakra, de a felvétel sosem fog reagálni az ő megnyilvánulásaira.