Az elektronikus zene története
Szigetvári Andrea
Az elektronikus zene története
Szigetvári Andrea
Szerzői jog © 2013 Szigetvári Andres
Tartalom
Bevezetés 8
1. A kezdetek 1
1. Az elektromosság felfedezése. 18. századi elektrosztatikus hangszerek 1
2. Az elektromos áram. Az elektromos távközlés 19. századi vadhajtása: az első elektrofon hangszer 3
3. Ellenőrző kérdések: 12
2. Az első szintetizátor, a Telharmonium 13
1. Ellenőrző kérdések: 21
3. A futurista mozgalom 22
1. Ellenőrző kérdések: 32
4. Arnold Schönberg és Edgard Varèse 33
1. Arnold Schönberg: Klangfarbenmelodie 33
2. Edgard Varèse: A hang felszabadítása 34
3. Ellenőrző kérdések: 38
5. A 20-as évek elektronikus hangszerei 40
1. Theremin 42
2. Ondes Martenot 44
3. Trautonium 47
4. Ellenőrző kérdések: 50
6. A konkrét zene 51
1. A hangrögzítés rövid története 51
2. A konkrét zene 55
2.1. A konkrét zene kezdetei, első darabjai 55
2.2. A konkrét zene fogalma, szemlélete 59
2.3. Schaeffer és Henry későbbi tevékenysége 60
3. Ellenőrző kérdések: 63
7. A Kölni Stúdió és Karlheinz Stockhausen 64
1. A WDR kölni stúdiója 64
2. Karlheinz Stockhausen munkássága a kölni stúdióban 67
3. Ligeti György: Artikulation 71
4. Ellenőrző kérdések: 72
8. Az amerikai és japán elektronikus zene kezdetei 73
1. A Barron-stúdió 73
2. Elektroakusztikus zene a Columbia és a Princeton Egyetemen 76
3. Japán 79
4. Ellenőrző kérdések: 80
9. Az európai elektroakusztikus zenei stúdiók kialakulása 82
1. A moduláris szintetizátorok kora 82
2. Olaszország 82
3. Lengyelország 84
4. Hollandia (Philips) és Németország (Siemens) 84
5. A BBC Radiophonic Workshop 86
6. Svédország 87
7. Magyarország 88
8. Ellenőrző kérdések: 88
10. Független zeneszerzők. Cage, Xenakis, Lucier és Reich 90
1. John Cage 90
1.1. Cage: William's Mix (1952) 92
2. Iannis Xenakis 92
2.1. Xenakis: Pithoprakta (1955–56) 95
2.2. Xenakis: Diamorphoses (1957) 95
2.3. Xenakis: Concrète PH (1958) 95
2.4. Az UPIC 95
3. Alvin Lucier 95
3.1. Lucier: I am Sitting in a Room (1955–56) 96
3.2. Lucier: Music On A Long Thin Wire (1977) 97
4. Steve Reich 98
4.1. Reich: Come Out (1966) 99
4.2. Reich: Pendulum Music (1968) 100
5. Ellenőrző kérdések: 101
11. A számítógépes zene kezdetei 102
1. Az Illiac Suite 102
2. Max Mathews és a közvetlen digitális szintézis: MUSIC N programnyelvek 104
3. Jean-Claude Risset: A számítógéppel szintetizált hangok bevezető katalógusa 105
4. Ellenőrző kérdések: 111
12. Az első számítógépes zenei központok: CCRMA, IRCAM 112
1. CCRMA 112
2. IRCAM 117
3. Ellenőrző kérdések: 122
13. A számítógép hatása az elektronikus zenei gyakorlatra I. – Digitális szintézistechnikák és kompozíciók 124
1. Szintézistechnikák 124
1.1. Az additív szintézis 124
1.2. Szubtraktív szintézis 124
1.3. FM 124
1.4. Beszédszintézis 125
1.5. Fizikai modellezés 128
1.6. Granuláris szintézis 129
1.7. Egyéb technikák 129
2. Korai, számítógéppel realizált kompozíciók 130
3. Ellenőrző kérdések: 135
14. A számítógép hatása az elektronikus zenei gyakorlatra II. – digitális vágás, digitális szintetizátorok, mintavevők és sequencerek 136
1. A digitális audio munkaállomás (DAW) 136
2. A plugin-csomag egy példája, a GRM Tools 138
3. Szintetizátorok 140
4. Mintavevők, sequencerek 144
5. Ellenőrző kérdések: 147
15. Élő elektronikus és interaktív zene. Az elektroakusztikus zene és a társművészetek 148
1. Bevezetés 148
2. Élő elektronikus zene 149
3. Interaktív zene 152
4. Az elektroakusztikus zene és a társművészetek 156
5. Videopéldák 157
6. Ellenőrző kérdések: 158
16. Bibliográfia 159
Az ábrák listája
1.1. Benjamin Franklin csengője 1
1.2. La Borde elektromos csembalója 2
1.3. Alexander Graham Bell (1914–19. körül) 4
1.4. Elisha Gray (1878) 6
1.5. Illusztráció Elisha Gray első elektroakusztikai szabadalmából 7
1.6. Gray őshangszórója a 166.095 számú szabadalomból 9
1.7. Gray elektromos orgonájának szabadalmi leírása 9
2.1. Thaddeus Cahill 13
2.2. Egy Helmholtz rezonátor 15
2.3. A Cahill szabadalmi leírásának részlete 16
2.4. A Telharmonium egyik fémhengere 17
2.5. A második Telharmonium kétszer három manuálos játszóasztala 19
3.1. Balilla Pratella 22
3.2. Pratella futurista zenei kiáltványának címlapja 22
3.3. Luigi Russolo 24
3.4. Intonarumorik zenekara 26
3.5. Részlet Russolo „A város ébredése” c. művének partitúrájából 27
3.6. Arsenij Avraamov egy koncertje előtt 28
3.7. Avraamov Sziréna-szimfóniája második változatát vezényli egy moszkvai gyárépület tetejéről, 1923. november 7-én 30
4.1. Arnold Schönberg 33
4.2. Edgard Varèse fiatalkori képe 34
4.3. Edgard Varèse 36
4.4. Brüsszeli világkiállítás, Philips pavilon 37
4.5. Varèse Poéme Electronique című művének előadása 38
5.1. Audion cső 1906-ból 42
5.2. Lev Szergejevics Tyermen a thereminen játszik (1927) 43
5.3. Maurice Martenot és hangszere 44
5.4. Az ondes Martenot fiókja 46
5.5. Az ondes Martenot hangszórói 46
5.6. Friedrich Trautwein 47
5.7. Oskar Sala és a mixtur-trautonium 48
5.8. Mixtur-trautonium - http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/ac/MIM_Mixtur-Trautonium_CN5834.jpg 49
6.1. Phonoatutograph 51
6.2. Edison-féle hengeres fonográf (1899 körül) 52
6.3. Fémdróton rögzítő magnetofon (Webster-Chicago 228-1, 1951) 53
6.4. Mágneses szalagon rögzítő magnetofon 53
6.5. Filmszalag hangsávjai: jobb oldalon analóg hangjel, bal oldalon és középen digitális hangjelek. 54
6.6. Pierre Schaffer 55
6.7. Pierre Henry 57
6.8. Phonogène 61
7.1. Herbert Eimert 64
7.2. A kölni stúdióban, az 1950-es években használatos analóg berendezések 66
7.3. Gottfried Michael König 66
7.4. Karlheinz Stockhausen a kölni stúdióban, az 1950-es években 67
7.5. Stockhausen a kölni stúdióban 1994-ben Freitag aus Licht című operájának munkái közben 70
8.1. Louis és Bebe Barron 73
8.2. Norbert Wiener 74
8.3. A Forbidden Planet c. film plakátja 76
8.4. Ussachevsky (balra) és Luening 76
8.5. Milton Babbitt az RCA Mark II szintetizátor vezérlőjénél 78
8.6. Toshiro Mayuzumi 79
8.7. Takehisa Kosugi 80
9.1. Luciano Berio 82
9.2. Krzysztof Szlifirski (középen) 84
9.3. Henk Badings 84
9.4. Carl Orff (középen) és Josef Anton Riedl (jobb oldalt) a Siemens stúdiójában 86
9.5. Daphne Oram 87
9.6. Az Oramics 87
9.7. A stockholmi Münchenbryggeriet, egykor sörgyár, ma többek között az Elektronmusikstudion és a Fylkingen otthona 88
10.1. John Cage 90
10.2. Iannis Xenakis 92
10.3. Iannis Xenakis Metastaseis című darabjának vázlata 93
10.4. Alvin Lucier 95
10.5. Lucier A Music on a Long Thin Wire egy megvalósítása 97
10.6. Steve Reich 99
10.7. Reich Pendulum Music című művének egyik előadása 101
11.1. Emléktábla az Illinois Egyetemen 102
11.2. Lejaren Hiller az Illinois Egyetem kísérleti stúdiójában 102
11.3. Az Illiac Suite eleje 103
11.4. Max Mathews 104
11.5. Jean-Claude Risset 106
11.6. Szonogram ábrázolás - végtelen glisszandó spektruma 111
12.1. John Chowning 112
12.2. Max Mathews és egy IBM 7094-es számítógép 114
12.3. Samson Box 115
12.4. The Knoll, a CCRMA jelenlegi épülete 117
12.5. Pierre Boulez 117
12.6. Az IRCAM bejárati rámpája háttérben a Sztravinszkij szökőkúttal 118
12.7. Az IRCAM épülete a felszín felett 119
12.8. MAX programnyelven készült patch 121
13.1. Homer Dudley 125
13.2. A voder (1939) 126
13.3. A voder kezelőasztala 126
13.4. Jonathan Harvey 130
13.5. Trevor Wishart 131
13.6. Charles Dodge 133
13.7. Paul Lansky 133
13.8. Denis Smalley 134
14.1. Sound Designer hullámforma reprezentáció 136
14.2. ProTools sokcsarnonás interfész - http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/4/47/Protools9screen.png 137
14.3. GRMTools alapegységei 139
14.4. Synclavier I. 140
14.5. Yamaha DX7 141
14.6. Fairlight CMI, II. sorozat 142
14.7. Emulator 143
14.8. Yamaha VL1 144
14.9. Francia verkli (Roman Bonnefoy fotója) 145
14.10. Gépzongora tekercse 145
14.11. Gépzongora tekercs nézet egy DAW-szoftver kezelőfelületén 146
15.1. 148
15.2. 148
15.3. 149
15.4. 150
15.5. 151
15.6. 151
15.7. 153
15.8. 153
15.9. Cracklebox 155
15.10. A Variations V előadása, 1965 156
A táblázatok listája
11.1. Risset katalógusának szerkezete 107
Bevezetés
Az elektroakusztika az az ismeretkör, mely hangrezgések elektromos jelekké változtatásával, illetve elektromos jelek hangrezgésekké történő átalakításával kapcsolatos. A 21. századra a modern környezetben élő ember zeneélményének uralkodó kellékeivé váltak a hangrögzítés és távközlés elektromos eszközei, ezért az általunk hallott zenék többségéről elmondható, hogy megszólalásuk előtti létük egy vagy több szakaszát elektromos jelként töltik. Elektroakusztikus zenének ezzel szemben csak olyan zenéket nevezünk, melyeknek nemcsak rögzítésekor, továbbításakor és lejátszásakor, de létrehozásakor is elektroakusztikus berendezéseket alkalmaznak.
Sőt, az elektroakusztikus zene kifejezést jellemzően ennél is szűkebb értelemben szokás használni, és ebben a szűkebb értelemben használjuk könyvünkben mi is: olyan alkotásokkal kapcsolatban, melyek – kiaknázva az elektroakusztikus berendezések sajátos lehetőségeit – többé-kevésbé újraértelmezik a zene hagyományos fogalmát, azaz nem helyezhetőek el tökéletesen sem az európai klasszikus művészi zene, sem a nyugati populáris zene fogalmi keretei között.
Ebből a meghatározásból következik az az ellentmondásos körülmény, hogy az elektroakusztikus zene történetének áttekintése nem korlátozódhat az elektroakusztikus berendezések használatával létrehozott zenékre. Azon forradalmi esztétikai elképzelések ugyanis, melyek a 20. század közepe óta az elektroakusztikus zenében találták meg megvalósulásuk és továbbfejlődésük legalkalmasabb közegét, részben már a 20. század első felében megszülettek olyan alkotók gondolataiban, akiknek művészi tevékenysége többnyire semmilyen kapcsolatban nem állt az elektromossággal – róluk szól a 3. és 4. fejezet. Mérnök kortársaik ugyanakkor olyan elektrofon hangszereket építettek, melyek – az általunk választott szűkebb értelemben – általában még nem alkalmasak elektroakusztikus zene létrehozására, technikatörténeti jelentőségük és érdekességük mégis megköveteli, hogy foglalkozzunk velük – erre az 1., 2. és 5. fejezetben kerül sor.
Elbeszélésünk tehát kezdetben két külön vágányon fut, egy esztétikain és egy technikatörténetin, s e két vágány csak a 6. fejezetben egyesül.
1. fejezet - A kezdetek
1. Az elektromosság felfedezése. 18. századi elektrosztatikus hangszerek
Történetünk körülbelül 150 millió évvel a mai ember kialakulása előtt kezdődik, ekkor jelentek meg ugyanis a Földön a fenyőfélék. Ragacsos váladékuk, a gyanta kétféleképpen is fontos szerepet játszott a zenetörténetben: közvetlenül, illetve sokszoros áttétellel. Közvetlen szerepe a vonós hangszerek kialakulásában volt – a gyanta zsírmentesítő, tapadást segítő hatása nélkül a vonó nem működne –, áttételes befolyást pedig megkövesedett formája, a borostyánkő révén gyakorolt.
Az ókortól kezdve számtalanszor megfigyelték, hogy a borostyán – ógörög nevén elektron – megdörzsölése után magához vonzza a közvetlen környezetében lévő apró szemcséket, rostszálakat. William Gilbert (1544–1603) angol fizikus ezt a fajta vonzerőt electricusnak, azaz borostyánkő-szerűnek nevezte el. A vonzerőt okozó töltés számszerűsíthető egységeit 1894 óta nevezzük ugyanúgy, mint ahogy a görögök nevezték a borostyánkövet1, 1897 óta pedig tudjuk róla, hogy ezek az egységek elemi részecskékkel azonosak.2 Hogy ezek az elemi részecskék – az elektronok – pontosan micsodák, és mitől olyanok, amilyenek, azzal kapcsolatban ma is még csak feltételezéseink vannak, ez azonban nem akadályoz meg minket abban, hogy e részecskéket különféle gyakorlati célokra használjuk fel, köztük zenei célokra is.
Az elektromossággal kapcsolatos kísérletek, melyek a borostyánkő dörzsölésével kezdődtek, a 18. század végéig nem léptek ki a sztatikus – magyarul álló, tehát nem áramló – elektromosság köréből. Benjamin Franklin (1706–1790) amerikai polihisztor 1752-ben kísérletileg bizonyította, hogy a viharos égből lecsapó villámokat is ugyanolyan töltés okozza, mint amit dörzsöléssel előállított – s ezzel egyúttal a villámhárítót is feltalálta. Mivel Franklin muzsikus is volt – hegedűn, hárfán és gitáron játszott, komponált, valamint ő fejlesztette ki az üvegharmonikát –, nem meglepő, hogy elektromos kísérleteiben is szerepet adott a hangoknak. Az egyik demonstrációs eszköze három felfüggesztett csengőből és a közöttük függő két fémgolyóból áll – a golyók és a középső csengő elektromosan szigetelő zsinóron, míg a két szélső csengő vezető láncon lóg (1.1. ábra). Ha a középső csengőt elektromosan feltöltött testhez érintjük, a golyók elkezdenek ide-oda verődni a csengők között. A csilingelés addig tart, míg a középső csengő összes töltéstöbblete el nem vezetődik a szélső csengőkön és az állványon keresztül, a golyók közvetítésével.
1.1. ábra - Benjamin Franklin csengője
Franklinnel egy időben az övéhez hasonló kísérleteket folytatott a cseh premontrei szerzetes, teológus és természettudós, Václav Prokop Diviš (1698–1765) is. Amerikai társától függetlenül ő is feltalálta a villámhárítót, és valamikor 1730 és 1762 között olyan hangszert épített, mely feltehetőleg hasonló elektrosztatikus elven működött, mint Franklin csengői – legalábbis részben. Az instrumentumot a Denis d’or, magyarul Arany Dénes névre keresztelte, utalva saját családnevére – a Dénes, a Denis és a Diviš egyaránt a Dionüszosz származékai. A hangszer fennmaradt ismertetéséből kiderül, hogy 790 elektromosan feltölthető húrja volt 14 regiszterbe csoportosítva, s hogy különféle húros hangszereket, sőt még fúvósokat is lehetett vele utánozni. A hangkeltés módja vagy módjai pontosan nem ismertek, azt ellenben tudjuk, hogy a tréfás hajlamú egyházfi egy titkos kallantyú segítségével áramütésekkel lepte meg a hangszer mindenkori gyanútlan játékosát.
A 18. század általános kíváncsisága az elektromosság iránt Jean-Baptiste Thillaie La Borde (1730–1777) francia jezsuita szerzetest és fizikust is magával ragadta. Clavessin électrique, azaz elektromos csembaló nevű hangszere, mely ma a párizsi Bibliothèque Nationale-ban található, két oktávban kromatikusan hangolt Franklin-csengőkből áll – tehát voltaképpen nem csembaló. Ez az első jól dokumentált elektrosztatikus hangszer, ismertetését maga a feltaláló tette közzé 1761-ben Le clavessin électrique, avec une nouvelle théorie du méchanisme et des phénomènes de l’électricité cím alatt. A műben La Borde találmánya hangját az orgonák tremoló-regiszteréhez hasonlítja, és beszámol arról, hogy a szikrák miatt milyen nagyszerű látványt nyújt szerkezete, mikor sötétben zenélnek rajta (1.2. ábra).
1.2. ábra - La Borde elektromos csembalója
A modern organológia a hangszereket a rezgések forrásai szerint csoportosítja. Diviš instrumentumában húrok rezegnek, ezért a kordofonok közé tartozik, La Borde hangszerében pedig csengők szólalnak meg, ezért az idiofonok közé soroljuk. Egyiket sem nevezhetjük elektrofonnak, mivel nem hoznak létre hangrezgéssé alakítható elektromos rezgéseket. Szigorúan véve ezért nem is tartoznak elektroakusztikus történetünkhöz, csupán az elektromosság zenei alkalmazásának történetéhez.
E 18. századi kísérletekkel kapcsolatban mégis megfigyelhetünk két olyan vonást, mely a valódi elektrofon hangszerek történetét is végigkísérte. A Denis d’or egyik csodált tulajdonsága az volt, hogy számos más hangszer hangját tudta utánozni. Ez a részben vélt, részben valós kaméleonjelleg, ez a többi hangszert felülmúlni látszó képesség az oka, hogy az orgonát a hangszerek királynőjeként szokás emlegetni – és ebben rejlik az elektronikus hangkeltés egyik vonzereje is.
A másik vonás, mely egyaránt megfigyelhető Diviš és La Borde munkáinak leírásában, a technikai újdonságok iránti naiv lelkesedés, melynek indikátorai a bájos külsőségek: a „megrázó” tréfa és a látványos szikrák. Ahogy a sztatikus elektromosság körüli kísérletek a 18. században, úgy az elektroakusztikus zene eszközei is nagy technikai újdonságoknak számítottak a médium történetének minden korszakában. Az újdonságokat kísérő izgatottság és csodálat megkerülhetetlen tényezője a médiumban alkotott művek létrejöttének, s még inkább fogadtatásának.
| 