• 1.21 Biokibernetikai magyarázat, modellképzés, információ-feldolgozási makromodellek
  • 1.22 A kognitív elmélet
  • Néhány megközelítés az emberi információ-feldolgozás folyamatához




    Download 0.73 Mb.
    bet4/13
    Sana25.03.2019
    Hajmi0.73 Mb.
    1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   13


    1.2 Néhány megközelítés az emberi információ-feldolgozás folyamatához


    Sokáig tartotta magát az az álláspont, hogy az emberi test a térben helyezkedik el, ahol alá van vetve mindazon mechanikai törvényeknek, amelyek az összes többi térbeli testet is irányítják. Ezzel szemben az emberi szellem nem térbeli, működése nem nyilvános és nincs alávetve mechanikai törvényeknek. A test és a szellem kölcsönösen hat egymásra, az ember a tudat, az öntudat és az introspekció révén és ez utóbbi folyamán szerez tudomást saját szellemi állapotáról és tevékenységéről. A fizikai lét tér- és időbeli, anyagból épül fel, vagy az anyag a funkciója, a szellemi lét viszont nem tér- és nem időbeli, tudatosságból áll, vagy a tudat a funkciója. Mindebből követ­kezően az ember két párhuzamos, egy belső és egy külső törté­netet él át.

    Ezt a “hivatalos elméletet” élesen támadja Gilbert Ryle, aki ezt a kettős-élet elvet a “gépben lakozó kísértet dogmájának” nevezte és a radikális kategória-hibák egyiké­nek tartotta. Sze­rinte ugyanebbe a karteziánus kategória-hiba körbe tartozik Galilei minden térben lévőre kiterjesztett mechanikai elmélete is. Hobbes - logikailag végig­gondolva ezt az elvet - meg­állapította, hogy “ennek következtében az ember csak a bonyolultság fokában különbözik az óraműtől”. Descartes - aki határozottan elkü­lönítette a térbeli - mechanikai, illetve a nem-térbeli - nem-mechanikai mozgásokat - vallásos, morális alapról elutasította Hobbes állás­pontját. Descartes elmélete, a para­mechanikai hipotézis a szellemet is dolog-nak - csak a testtől különböző típusúnak, a szellemi folyamatokat is ok-okozatok láncolatának - csak a testitől eltérő fajú-nak tartotta.61

    Ryle sziporkázó érvelése nyomán szertefoszlik a kontraszt szellem és anyag kö­zött: ez ti. nem rész-egész és nem ellentét kérdése: az idealizmus, illetve a materia­lizmus “helytelen kérdésre adott válasz”. Ryle szerint a szellem és az anyag nem azo­nos logikai típusú terminusok, ezért “szembeállításuk értelmetlen”. az emberek tevé­kenység-stílusa és -módja önmagában az a mód, ahogy szellemük működik: “a szem­mel látható értelmes tevékenység nem jele a szellemi működésnek, hanem maga a szel­lem működése.” Az érzet fogalmát is rendszerint csak az észleletek specializált családjára vonatkoztatják. Ryle mesterkéltnek tartja az érzetfiziológia és érzet­pszichológia terminus használatát, alkalmazását pedig egyenesen áltudományosnak, a karteziánus elmélet továbbélésének véli. Szerinte az érzetekben nincs semmi “szel­lemi”; “az érzetnek nincs mérete, alakja, helye, színe, szaga” stb., “az érzet nem jelent sem megismerést, sem tévedést”. Az érzéki észlelés nyomán létrejövő képek “tulajdo­nosuk magántermészetű vizuális terét” töltik be - eredetük fizikai és fiziológiai, de nem feltétlenül pszichológiai.62

    Gilbert Ryle metafizika-ellenes álláspontja - amely csak egy kiragadott példa a kortárs filozófusok véleménye közül - azért is érdekes számunkra, mert általa érzé­kelhetjük, hogy a filozófus kristálytiszta érvelése ellenére még sokáig él tovább a köz­gondolkodásban, de más tudományokban is a korábbi szellemi hagyomány. Ryle hiába bizonyította be, hogy a szellemi nem jelöli a dolgok vagy események olyan státuszát, amelynek következtében ezeket a fizikai világban nevezett valamiben, mint egy raktárban, tilos lenne elhelyezni - illetve fordított értelemben lehet-e különbséget tenni bizonyos dolgok szellemi vagy fizikai státusza között. Később látni fogjuk, hogy a Ryle által “filozófiailag semmitmondó”-nak tartott fizikai világ fogalma milyen tartósan érvényesül a tudományos gondolkodásban is.

    A vizuális érzékelés elválaszthatatlan az emberi gondolkodástól: az érzetek gon­dolattá alaku­lásának a folyamatát azonban nagyon nehéz adekvát módon leírni. A mai kor paradigmája, az információ- és rendszerelmélet az érzéki megismerés vizsgálatát is áthatotta: e felfogás szerint a környezetről nyerhető érzetek információkként szere­pelnek, és ebben a folyamatban az ember információátvivő berendezésként vesz részt. Az élőlények mint információ-feldolgozó rendszerek működnek, amelyek jellegze­tessége az önszervező képesség mellett a minta­felismerésre való alkalmasság; ez utóbbit tanulással tökéletesítik.

    Az emberi gondolkodás kutatása arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan, milyen formában tároljuk ismereteinket? Hogyan dolgozza fel az ember a külvilágból származó ingereket? Mi az érzékelés, az emlékezés, a tanulás, az intelligencia szerepe? A megismerés (kogníció) komplex folyamatának vizsgálata nemcsak a megismerő tevékenység mibenlétét, de ennek modellezését is célozza. A kognitív tudomány paradigmája pedig egyenesen arra épül, hogy az emberi gondolkodás számos aspektusa megragadható számítógépes modellek­kel. A kutatások két irányból is folynak: a holizmus azt vallja, hogy az egész több, mint a részek összege, a reduk­cionizmus szerint viszont az egész megérthető az összetevők mibenléte, módja, elvei, szabályai, mozgató rugói alapján.63



    Toda az emberi információkat két csoportba: adatszerű információkra, illetve az ezek felhasz­nálására vonatkozó feldolgozó struktúrákra, működési sémákra osztja. Az első típusba a szóban kifejezhető, a másodikba a nem verbalizálható információk tartoznak. Ez utóbbiak - amelyekkel a számítógépek nem rendelkeznek - a készsé­geken kívül az alkotóerőt, az intuíciót stb. jelentik. A kutatások most erőteljesen folynak, miként lehetne ezekre a képességekre megtanítani a számítógépeket is.64

    Az információ-feldolgozás vizsgálatának három útját Tánczos Zsolt a következőkben fogal­mazza meg:

    - az ismétlődő, jól értelmezhető alapjelenségek kiemelése: ez szabályozáselmélettel vagy más technikai függvénnyel jól leírható;

    - a jelenségek egymás melletti felsorolásában a tervszerűség egy-egy jelenségkörhöz kötötten nyomon követhető;

    - a pszichológiai-fiziológiai elméletek szerint a reflexapparátusra jellemző törvény­szerűségek általánosan érvényesek, és alapvetően jellemzőek az idegrendszer működésére is.65

    Az ember a megismerő tevékenység útján szerez tudomást a környezetéről. A megismerés alapja az észlelés, amely “adott pillanatban az érzékszervekre ható tár­gyak és jelenségek visszatükröződése tudatunkban”.66 A megismerő tevékenység leg­magasabb foka az értelmi feldolgozás, a gondolkodás.

    Annak érzékeltetésére, hogy a ma már általános érvényűnek tekinthető infor­máció-feldolgo­zásnak, információátvivő berendezésnek négy évtizede még nyoma sem volt, végezetül idézzünk egy részletet egy, a 40-es években szerkesztett, majd több kiadást is megért pszichológiai szótárból. A gondolkodás - Denken címszó alatt (többek közt) a következő olvasható a Psychologisches Wörterbuch-ban:67 “A gondol­kodás lelki folyamat... jelentések, vonatkozások és értelmes összefüggések megra­gadása és előállítása. A gondolkodási aktusok: a tudattartalmak összehasonlítása, absztrahálása, kombinálása; a gondolkodás teljesítményei: az ítélés, a következtetés és a fogalomalkotás. A gondolat a tárgyi illetve más jelentéssel rendelkező gondolkodási tartalom... A bonyolultabb gondolkodási műveletek fontos segéd­esz­köze a nyelv, en­nek ellenére nem lehet csak a »belső beszéddel« megmagyarázni a gondol­kodást. A gondolkodási folyamat vizsgálata a megfigyelés nehézkes volta miatt nem könnyű. A gondolkodás egyes fajtái más-más megközelítésben:

    1) tartalmi szempontból elméleti és gyakorlati;

    2) a gondolkodás útja szerint diszkurzív és intuitív;

    3) az eredmény szempontjából reproduktív és produktív;

    4) az ellenőrzés foka szerint kritikai illetve kritikátlan;

    5) a gondolkodás menete lehet rendezett, célratörő vagy szabad, kötetlen.

    A gondolkodás az ember másra vissza nem vezethető alapképessége.”

    1.21 Biokibernetikai magyarázat, modellképzés, információ-feldolgozási makromodellek


    A XX. század második felének paradigmája az információ- és rendszerelmélet lett. Kiinduló­pontja Ludwig von Bertalanffy és Norbert Wiener munkássága. Wiener­nek az információt és a vezérlést összefoglalóan tárgyaló elméleti munkája Cybernetics or Control and Communication in the Animal and the Machine címmel 1948-ban jelent meg és ugyanebben az időszakban publikálta Bertalanffy a rendszer­elméletet megalapozó, Az általános rendszerelmélet problémái című tanulmányát. A kibernetika az egymással kapcsolatban lévő egyes elemeket - így elsősorban az élő szervezeteket, a gépeket, de a társadalmat is - önsza­bályozó rendszernek tekintve az információt és az információ visszacsatolását (feedback) a rend­szerek célszerű szabályozásában betöltött szerepük alapján vizsgálja, tudományos vizs­gálat tárgyává téve az információt és a rendszereket egyaránt. Néhány éven belül kialakultak a kibernetika szakterületei, köztük a biokibernetika, amelynek tárgya az állati, illetve az emberi szervezetben folyó információáramlás és -vezérlés vizsgálata, célja pedig a megszerzett ismeretek orvostudományi, műszaki stb. felhasználása.

    A biokibernetika - sok egyéb kérdés között - azt a folyamatot elemzi, amely az élő szervezet­ben zajlik az információ felfogásától a választevékenységig. A bakté­riumokban az információ felfogására, átalakítására és a választevékenységre egyaránt egy-egy specifikus fehérje­molekula szolgál. Ezek a sejthártyában találhatóak meg, és külső inger - például hő - hatására struktúraváltozás indul meg bennük, ezzel késztetve a baktériumsejtet a válaszadásra - például mozgásra. Mivel az egysejtűeknél az információ felfogástól a választevékenységig terjedő mecha­nizmus egy sejten belül zajlik le, Ösawa ezt a sejtműködést molekuláris mechanizmus­nak nevezte. A több­sejtűekben ez a folyamat egy-egy specializált sejttípusra tartozik. A bemenő (input) információ a felfogó szerven (a látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés érzék­szervén) keresztül jut az információt továbbító érzékelőideg sejtjein át az információ fel­dolgozást végző központi idegsejtekbe (magasabb rendű élőlényeknél az agyba). A válasz a mozgatóideg sejtjein át továbbítódik a tevékenységet létrehozó szervhez (pl. izomhoz vagy a kiválasztás mirigyeihez).



    Az érzékelő szerv a fény, hang, hő, vegyi anyagok stb. által kiváltott ingert elekt­romos jellé alakítja át, minek következtében megváltozik az érzékelő szerv elektromos potenciálja. A sejt és a sejtek közötti állomány elektrolittal van kitöltve, amely nát­rium, kálium, klór stb. ionokat tartalmaz. A sejthártya felépítése folytán a különböző ionokat szelektíven engedi át. Így például ha a látóidegre fény esik, a meginduló fotokémiai reakció hatására a K (kálium) ion áthatolóképessége növekszik, a Na (nátrium) ioné pedig csökken: ennek következtében a sejtben negatív elektromos potenciál lép fel.68

    Az osztályozás és a fogalomképzés minden tudományos tevékenység alapja. A fogalomképzést segíti egy általános tudományos eljárás, az adatelemzésre, adat­strukturálásra épülő modell­képzés.

    Az emberi gondolkodásmódra is lehet fogalmi, mentális és más modellekkel következtetni - ezt az eljárást főként a megismerési folyamatokat vizsgáló kognitív tudomány alkalmazza elő­szeretettel. A következtetési mechanizmusokat analógiák fel­állításával, típuspéldák alkalma­zásával elemző kognitív pszichológia (kifejtését bővebben ld. a következő fejezetben) az így felállított mentális modellek segítségével elemzi az emberi megismerés folyamatát.69 Az általánosabban vett pszichológiai kutatás az észlelés és a gondolkodás elméleti modelljei mellett az emberi tényezőket is figyelembevevő problémamegoldó gondolkodás pszichikus modelljeit is igyekszik kialakítani.70 A fogalmi modellek azzal az igénnyel épülnek, hogy a mindennapos észlelés mellett a szimbólumrendszer kialakításán és a fogalmi absztraháláson keresz­tül az idő rögzítéséig lefedjék az emberi gondolkodás teljes folyamatát.71

    Modellképzéssel természetesen nemcsak a megismerési folyamatokat lehet ele­mezni. B. Schmidt általánosan érvényes módszereket mutat be, amelyekkel felbontja és tagolja a vizsgálandó rendszert. Az általa bemutatott modelltípusok a következők:

    - matematikai,

    - grafikus,

    - szimulációs,

    - fizikai modellek, ezeket a rendszerek vizsgálatába is bevonják.

    A matematikai modellek - amelyek lehetnek determinisztikusak, valószínűségiek, sztochaszti­kusak stb. - a rendszer időbeli változásait matematikai egyenletekkel modellezik; az egyenlet megoldása általában megadja a rendszer számára a kívánt értékeket. A grafikus modellek a rendszer elemeit és funkcióit kétdimenziós térben, grafikus eszközökkel ábrázolják. A szimu­lációs modellek a rendszerek által az időben, közvetlenül egymás után jelentkező állapot-átmeneteket rendszerint többváltozós függ­vények beépítésével, többnyire számító­gépes segít­ség­gel modellezik. A fizikai modellekben a rendszerelemeket fizikai méretük reprezentálja, egymáshoz fűződő kap­csolataik a fizika törvényeinek segítségével mutathatók ki.72

    A fenti modelltípusok elemeit ötvözi a makromodell, amely egyidejűleg több megközelítést is alkalmaz, az egydiszciplinás modellektől eltérően tárgyát mint egé­szet kezeli, a modell fel­építése során pedig az egésztől halad a részek felé. Az infor­máció-feldolgozás makro­modelljeinek két fő típusát E. Harada és H. Kaiho az aláb­biakban jelöli meg:

    1) az áramlás-diagram modell elsősorban az információ áramlását és annak átalakulását vizsgálja;

    2) a hálózati modell az ismeretek belső kifejezését és felhasználását helyezi előtérbe.

    Időben korábbiak a számítógépes hardver analógiájára készült áramlás-diagram modellek, későbbiek a mesterséges intelligencia kutatásához kapcsolódó hálózati modellek.73

    Az információ áramlását és feldolgozását középpontba helyező modellek az információ bevitelét, átalakításának és feldolgozásának egyes fázisait diagramokkal ábrázolják. Atkinson és Shiffrin a korábbi észlelési, illetve memóriamodelleket szin­te­tizálva megalkotta a meg­ismerési tevékenységet magyarázó modelljét. Eszerint a külvilágból az inger az érzékelési információtárba jut, az ott töltött néhányszor tíz msec alatt különböző kódolási folyamatokon megy keresztül. Innen a rövidtávú memó­riatárba kerül, ahol az azonnali emlékezést elősegítő újrafelidézési, kódolási, döntési és kontrollfolyamatok zajlanak. Ez a memóriatár tartalmazza a reakció­készséget és az információk gyors eléréséhez szükséges kikeresési tervet is. Az információ ebből a memóriatárból igen gyorsan átkerül a hosszú távú memóriatárba, és az ott lévő információkba beépülve ismeretté válik. A tárolt ismeretek felhasználása kikeresési feladatként apercipiálódik, ennek során az ismeret a hosszú távú memória­tárból a prompt memóriatárba jut, majd innen a rendszer kimeneteként jelentkezik. Atkinson és Shiffrin ismertetett modellje egyirányú sorozatként kezeli az információ-feldolgozás folyamatát, ezt később mások továbbfejlesztették.

    Az ismeretek belső kifejezését és alkalmazását előtérbe helyező modellek meg­alkotói abból indultak ki, hogy a megismerő tevékenység elsődlegesen nem az egy irány­ba áramló információ eredményeként megy végbe - ennél lényegesebb, hogy a be­vitt információ hatására megváltozik a memória belső állapota. A megismerő tevékenység ennek az állapotváltozásnak az eredménye, melynek vizsgálatához azonban nem elegendő a bemenő információ feldolgo­zásának analitikus vizsgálata. A hosszú távú memóriatárban a külvilágról tárolt információk nem elszigetelten, hanem egymással igen bonyolult kapcsolatrendszerben őrződnek. Collins és Quilliam ennek alapján építette föl propozíciós háló-modelljét, amelyben az általános fogalmakat csomópontok, a fogalmak közötti relációkat pedig összeköttetések reprezentálják az emberi memóriatárban. A modell működési elve a szétterjedő aktiválás hipotézise: a csomó­pontok ingerlésével az összeköttetéseken keresztül terjed az ingerület és aktiválja a relációk mentén található csomópontokat.

    Az elmúlt 25 év makromodelljei sok részproblémára megadták a választ, de közben a kérdés­felvetés is változott. Ha a kontrollt mintegy külső hatásként, a moti­vációt ezzel szemben belső indítékként kezelve az alapvető kérdést nem így tesszük föl: mi kontrollálja az emberi visel­kedést, megismerést?, hanem például így: mi motiválja az ember megismerő tevékenységét? - akkor talán valamelyest közelebb kerülhetünk a valós világhoz, ahol nem tökéletesen működő, azonos bemenetre azonos kimenettel válaszoló emberek élnek körülöttünk. Az információ-feldolgozás makro­modelljeinek új kutatási irányai is az eddigi idealisztikus képtől eltérően fogalmazzák meg kiinduló feltevéseiket. Így például a meta-kognitív kutatások egyik ága azt a hipotézist vizsgálja, hogy az ember önmaga vezérli saját megismerő tevékenységét, melynek során a céllal való összehasonlítás útján kontrollt is végez. Az eddigi model­lek arra a feltételezésre épültek, hogy amennyiben egy információ a hosszú távú me­mó­ria­tárba beíródik, akkor a tárolt információt minden esetben elő is lehet hívni. A valóságban azonban ez nem így van, tehát a modellekbe be kell építeni azt az eshetőséget, hogy az ember nem mindig jár sikerrel, ha egy már ismert információt akar aktivizálni. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a valós világban az emberek elsősorban szükségleteiknek megfelelően alkotják meg a környezetüket reprezentáló modellt, tehát adott esetben szelektálnak, előítéleteik vannak, hibás döntéseket hoznak. Mind­ezeken túlmenően a modellalkotók fölhívták a figyelmet arra a hétköznapi tényre is, hogy az emberek nemcsak a józan ész alapján cselekszenek.74 Az emocionális és a megismerő tevé­kenység szoros kapcsolatban van egymással, így az emberi információ-feldolgozást szimuláló makromodellek építése során az emocio­nális tevékenység sem hagyható figyelmen kívül.

    1.22 A kognitív elmélet


    Az elmúlt két évtizedben az emberi információ-feldolgozás elméletét szinte forradalmasította a kognitív pszichológia, amely nemcsak a lélektant helyezte új alapokra, hanem más humán tudományokra is jelentős hatással volt. A kognitív pszichológia - amelynek elméleti meg­ala­po­zá­sa Ulric Neisser nevéhez fűződik - az emberi megismerési folyamatot egységes elvek sze­rint rendezi az észleléstől az emlékezeten, figyelmen, alakfelismerésen, problémameg­oldáson át az értelmi fejlő­désig, az információ-feldolgozás folyamatát pedig a rendszerben (a pszichikum­ban) áramló információ nyomon követésével vizsgálja. A kogníció tulajdonképpen filo­zófiai, azon belül is ismeretelméleti fogalom, amely a valóság megismerésére és meg­értésére szol­gáló tudatos törekvést jelenti. Jelzős szerkezetben több tudomány­területtel kapcsolatosan is előfordul.

    A kognitív pszichológia elmélete szorosan kötődik a harmadik generációs számí­tógépek kialakulásához. (Nem véletlen, hogy az akkor forradalmian új számítógépek és Neisser Cognitive psychology című művének megjelenése között mindössze három év telt el: az előbbiek első példányait 1964-ben kezdték üzembe helyezni, a könyvet pedig 1967-ben adták ki.) Ezek a számítógépek sok olyan műveletet képesek elvé­gezni, amelyek hasonlatosak az emberi információ-feldolgozás folyamatához: bemenő információkat vesznek föl, adatokat tárolnak és keresnek ki memóriájukból, szim­bólumokat kezelnek stb., míg végül a folyamat eredményeként valamilyen érté­kelhető információt bocsátanak ki. Az ugyanezekben az években zajló társadalmi folyamatok (a közhelyszerűen információs forradalomnak nevezett jelenség) is segí­tették a kognitív pszichológia kialakulását. Az új szemlélet jegyében az információt dologként, termékként, a társadalmat pedig az információ termelési, továbbítási és fogyasztási rendszereként kezeljük, és az emberre úgy tekintünk, mint az információ előállítójára, fogyasztójára. Mindennek következtében az információ-feldolgozás me­chaniz­musa a társadalmi érdeklődés homlokterébe került.

    A módszertani alapokat a kognitív pszichológia számára a XX. század első felének három nagy lélektani irányzata adta: az egyik Tolman teleologikus beha­viorizmusa, amely a beha­viorizmus Stimulus - Response (inger - válasz) modelljéhez az Organisation-t (szervezetet) is hozzáillesztette. A másik alapelmélet Freud tudo­mányosságát tekintve ma már erősen vitatott pszichoanalízise, amely az emberi visel­kedést a lelki okokra visszavezetve modellezi, a har­madik pedig Piaget ún. fejlődési ismeretelmélete - ez a megismerési funkciókat a kül­világhoz való pozitív viszo­nyulásként modellezte, a funkcionális szempontok fontosságát hangsú­lyoz­va. A mo­dellalkotás módszerére Chomsky és Fillmore nyelvelméletének is nagy hatása volt. A kognitív pszichológia szempontjából valamennyi addigi lélektani irányzat közös hiá­nyos­sága az volt, hogy elhanyagolta az emberre döntően jellemző megismerési folya­mat, tehát az ismeretek megszerzésére, megszervezésére és alkalmazására irányuló céltudatos és permanens törekvés vizsgálatát, elemzését. Ezen új megközelítés mellett Neisser a legtöbb pszichológiai kísérlet általános érvényességét korlátozó mesterséges laboratóriumi feltételek helyett azt ajánlja, hogy “... több figyelmet kellene szentelni a valóságos világnak, amelyben az észlelők és a gondolkodó emberek élnek, valamint az információ finomszer­kezetének, amelyet ez a világ elérhetővé tesz számunkra.” Más szóval: nagyobb hangsúlyt kell kapnia az ökológiai vali­ditásnak, melyek hiányában a kísérletek a mesterséges környezeti feltételek miatt irre­leváns eredményt is adhat­nak.75 A kognitív pszichológia gondolati hátte­rében megtalálhatjuk a vitalizmust is, amely ugyan a XVI-XVII. században a természet­tudo­má­nyokból már eltűnt, de az élettanban tovább élt. Az élő szervezetnek a mechanikus struk­tú­ráktól eltérő tu­lajdon­ságai - mint például a célirányos törekvés vagy az önmegvalósítási vágy - tudo­mányos magya­rázatra alkalmatlanok: ezt bizo­nyítja az ösztönelmélet (instinktiviz­mus) kudarca is.

    Mint Neisser Megismerés és valóság című könyvében megállapítja, az infor­máció-feldolgozó elméletek is csekély figyelmet szentelnek a környezet által tény­legesen kínált információnak. Tekintettel arra, hogy az észlelés a legalapvetőbb meg­ismerési folyamat, ebből kell a többi kognitív tevékenységnek is kialakulnia. “Az észlelés lényege, hasonlóan az evolúcióhoz, bizo­nyára annak a felfedezése, hogy milyen a környezet, valamint a hozzá való alkalmazkodás.” A megismerő tevékenység modellezéséhez Neisser bevezeti a séma76 fogalmát, “amely a teljes észlelési ciklus­nak az a része, amely az észlelőhöz képest belső, a tapasztalat által módosítható, és az észlelt dologra nézve valamiképpen specifikus. A séma információt vesz fel, amint az az észlelő felszíneken hozzáférhetővé válik, és meg is változik ettől az informá­ciótól; irányítja a mozgásokat és a felderítő tevékenységet, melynek révén még több infor­máció válik hozzáférhetővé, és az újabb adatok tovább módosítják.” “Jóllehet az észlelés nem változtatja meg a világot, megváltoztatja az észlelőt” - azáltal, hogy minden új információ meg­változtatja a sémát (ezt a jelenséget Piaget akkomodációnak nevezi).77 A minden emberre jellemző belső sémák alapvetően határozzák meg az új információk felvételét és azok beépülését a meglévő sémákba - részben erre vezethető vissza Eleanor Gibson megállapítása, mely szerint a jártasabb észlelő több információt tud az ingerekből nyerni, mint a járatlan.78

    Neisser szerint biológiai szempontból a séma az idegrendszer részét alkotja, mó­dosíthatóságát és szerveződését neuron-együttesek, funkcionális hierarchiák, fluktuáló elektromos poten­ciálok és más, eleddig ismeretlen egyéb entitások teszik lehetővé. A séma nem egy központ az agyban, hanem egy egész rendszer: receptorokból, afferens és efferens (a központi idegrend­szerbe be- illetve onnan kivezető) pályákból, valamint előrecsatolási egységekből áll - össze­gez­­ve: fiziológiai struktúrák és folyamatok aktív területe. Ha a számítógéppel keresünk analógiát, a séma az információ-felvevő rend­szerrel egyenlő, gépi nyelven format-ként definiál­ható: meghatározza, milyen típusú­nak kell lennie az információnak ahhoz, hogy koherens értelmezéshez vezessen. Azokat az információkat, amelyek ettől eltérnek, a rendszer nem veszi figyelembe. A séma felfogható a tárgyak és események feltárására szolgáló tervként is, azonban a “séma nemcsak a terv, hanem egyszersmind a terv végrehajtója is. Egyszerre a cse­lekvés mintája, és minta a cselekvéshez.” A séma működése nem függ külső ener­gia­forrástól. “Ha a megfelelő információ rendelkezésre áll, a séma fogadja, és mozgásokat irányíthat további információ keresésére.”



    Végezetül Neisser figyelmeztet arra, hogy az információ-feldolgozás fo­gal­ma félrevezető lehet: a fényhullámokban lévő információ ugyanis nem változik meg, to­vábbra is ugyanolyan marad - függetlenül attól, feldolgozza-e valaki vagy sem. Az in­formációt a séma veszi föl, és felhasználásától (esetleges újrakódolásától) függően meg is változik, módosul. A sémák állandóan fejlődnek: ezt a folyamatot perceptuális tanulásnak nevezzük. Ebből a tanulási folyamatból következik, hogy “a séma A1 álla­pota valamilyen valószínűségi kapcsolatban van egy korábbi A0 állapottal.” Más sza­vakkal kifejezve: az A0 állapotból információátvitel történik az A1 állapotba, vagyis a séma információtárolást, információ-megőrzést is végez, így lesz alkalmassá nemcsak a jelenben érkező információk feldolgozására, hanem a múltbéliek megőrzésére és új­bóli felhaszná­lá­sára is.79 Az információ-feldolgozás nem egymást követő szaka­szokból (szintekből) áll, hanem ezek a tevé­kenységek egymásba ágyazód­nak. Az in­formáció feldolgozását mo­delle­ző elméletek egyik általános fogyatékossága, hogy a kutatást mes­terséges körülmények között végzik, és többnyire figyelmen kívül hagyják a köznapi észlelés szubjektív, folya­matos és ciklikus jellegét. A ciklikusság a külső in­formáció­for­rás, az agyi minta, az aktív felderítés, majd újra a külső forrás között állan­dóan ke­rin­gő folyamatként képzelhető el, amely­ben mind­három összetevő állandóan befolyásol­ja, illetve módosítja egymást. A ciklus inger­fel­vételi szakasza lehet tudatos, de végbe­mehet automatikusan is.

    A kognitív elv summázata80 röviden ez lehetne: az egész megismerés több, mint a részek összege - vagy képletben kifejezve - ahol W a kogníció (megismerés), p az érzékelt külvilági részinformáció, h a holisztikus jellemző:



    W Sp1 + p2 + p3 + ... pn,

    hanem


    W = Ep + h,

    A kognitív pszichológia főbb megállapításainak rövid összegzése: a kognitív (megismerési, gondolkodási) sémák aktívan irányítják az észlelést, miközben az új in­formációk hatására állandóan módosulnak. A kognitív sémák belső szerkezete bonyo­lult, a bennük lévő sokféle információ számtalan relációban kapcsolódik egymáshoz. A megértés: a gondolkodás egyb­eszerveződése. A köznapi szólás: csak azt hiszem, amit látok éppen fordítva igaz: csak azt látjuk meg, amit el is hiszünk.81



    Katalog: 03100

    Download 0.73 Mb.
    1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   13




    Download 0.73 Mb.

    Bosh sahifa
    Aloqalar

        Bosh sahifa



    Néhány megközelítés az emberi információ-feldolgozás folyamatához

    Download 0.73 Mb.