ábra - Mágneses szalagon rögzítő magnetofon

Az analóg, azaz a hanghullámok és a hordozóanyag felületén létrehozott hullámok analógiáján (megfelelésén) alapuló hangrögzítésnek a mechanikai és mágneses eljárások mellett harmadik útja is létezik: az optikai. Már Scott phonautographja is látható nyomokat hoz létre, a hangok visszajátszásra alkalmas technológia részévé azonban csak az 1910-es évek végén váltak az optikai jelek. A rádiócső feltalálója, Lee de Forest 1919-ben szabadalmaztatta a phonofilmet, mely filmszalagra fényképezett hullámformák alakjában őrzi meg a hangot, s a filmszalagon keresztülhaladó, s ezért vibráló fényt egy fényérzékeny alkatrész segítségével alakítják vissza hallható hullámokká. A technológiát mindmáig alkalmazzák a mozifilm-szalagok hangsávjában (6.5. ábra, a szalag jobb oldali harmada).

A hangrögzítés digitális (azaz számokon alapuló) technikáját az 1980-as években fejlesztették ki. Lényege, hogy a felvevő berendezés másodpercenként több tízezer alkalommal megméri a hanghullámokat alkotó változó légnyomást, helyesebben a légnyomás szintjének megfelelő elektromos jel szintjét, és minden egyes mérési eredményt (angolul sample-t, azaz mintát) egy-egy szám formájában tárol el. Ezek a számok azután tovább másolhatóak a különböző elveken működő, sokféle adathordozó valamelyikére: CD-re, mágneslemezre – vagy éppen filmszalagra (a 6.5. ábrán látható filmszalag bal kétharmadán látható jelek a mintákat leíró számokat fekete és fehér pontok segítségével fejezi ki).