Az elektronikus zene története Szigetvári Andrea Az elektronikus zene története

1. 
   Kik készítették a Forbidden Planet című film zenéjét?
   
2. 
   Kik voltak a Columbia Tape Music Center alapítói?
   
3. 
   Milyen hangokból építkeztek első műveik?
   
4. 
   Melyik egyetemen tanított Milton Babbitt?
   
5. 
   Mi volt az a korai analóg szintetizátor, amelyet a Columbia-Princeton Electronic Music Centerben használni kezdtek?
   

1. A moduláris szintetizátorok kora

Ebben a fejezetben olyan stúdiókról lesz szó, melyek – a svéd és a magyar stúdiók kivételével – még az 1950-es években alapultak. Ám mivel működésüket néhány év elteltével alapvetően befolyásolta egy fontos technikai újdonság, a moduláris szintetizátor megjelenése, elöljáróban erről is szót kell ejtenünk.

Ahogy az elektroncső feltalálása az 1920-as évekre az elektrofon hangszerek első nagy generációjának megjelenéséhez vezetett, úgy idézte elő az 1954-ben kereskedelmi forgalomba került tranzisztor a második nagy generáció, a moduláris analóg szintetizátorok megjelenését az 1960-as években. Robert Moog [ejtsd: Móg] (1934–2005) és Donald Buchla (1937–) amerikai elektrotechnikusok egymástól függetlenül, körülbelül egyszerre fejlesztették ki 1963-ban, az előbbi New York, az utóbbi pedig California államban. A koncepció lényege, hogy a hanggenerálás és -átalakítás minden folyamatáért egy-egy elektronikus egység, azaz modul felel, s ezek tetszés szerint állíthatóak össze.

A modulok egymással elektromos feszültségértékek segítségével kommunikálnak, ezért ezeket a szintetizátorokat feszültségvezérelteknek is szokás nevezni. Például, ha az egyik modul feszültsége 3 Hz frekvenciájú szinuszhullám szerint ingadozik, és ezt a feszültséget rákötjük egy generátor modul hangmagasság-szabályozó bemenetére, 3 Hz-es vibratót kapunk, ha viszont a hangerőszabályzó bemenetére kötjük rá, akkor 3 Hz-es hangerő-ingadozást. Ugyanezt a feszültséget egy szűrőmodulra kötve a szűrés valamely paramétere változik 3 Hz-es gyakorisággal. Az egyszerű modulok kombinációjával, hálózatokba kapcsolásával igen változatos hangfolyamatok hozhatóak létre.

A Moog-féle szintetizátor széles körű népszerűségét Wendy Carlos (szül. Walter Carlos, 1939) Switched-On Bach című 1968-as lemeze hozta meg. A Johann Sebastian Bach népszerű műveiből készült szintetizátor-átiratok elkészítése ekkor még sok stúdiómunkát jelentett, ugyanis a moduláris szintetizátorok kezdetben egyszólamúak voltak, a darabokat szólamonként kellett felvenni.

Az alább tárgyalt, 1950-es évek végén létrejött stúdiók az első években többnyire még csak egyszerű, egy-egy feladatot ellátni képes eszközökre – oszcillátorokra, szűrőkre, modulátorokra, zengetőkre és magnetofonokra – támaszkodhattak, és lehetőségeik köre ugrásszerűen kibővült a moduláris szintetizátorok megjelenésével.

2. Olaszország

Európában az elektroakusztikus stúdiók alapítása elsősorban rádiótársaságok és ipari cégek tevékenységéhez kötődött. A párizsi és kölni rádió példáját 1955-ben harmadikként az Olasz Rádió követte: Milánóban Luciano Berio (1925–2003; 9.1. ábra) és Bruno Maderna (1920–1973) zeneszerzők megalapították a RAI (Radio Audizioni Italiane) elektroakusztikus műhelyét, a Studio di Fonologia Musicalét. A stúdió azon alkotók alternatív munkahelye lett, akik kívül akartak maradni Párizs és Köln rivalizálásán.

9.1. ábra - Luciano Berio

Itt készült 1958 és 1959 között Berio egyik legnagyobb hatású műve, a Thema (Omaggio a Joyce), amely James Joyce Ulyssesének egy felolvasott részletét használja alapanyagként. A mű Berio Umberto Ecoval közösen folytatott kutatásából nőtt ki, melynek célja a nyelvek hangzó anyagának különböző szempontok szerinti körüljárása volt, s mely a darabban az irodalmiság és a zeneiség határvidékén közlekedő forma létrejöttéhez vezetett. Berio később, 1974 és 1980 között az IRCAM munkatársa volt (ld. a 11. fejezetet), 1987-ben pedig Tempo Reale néven alapított elektronikus zenei kutatóközpontot Firenzében.

A milánói stúdióban készült 1957-ben a belga Henri Pousseur (1929–2009) Scambi című műve. A kompozíció a szalagzene merev rögzítettségének problémáját kísérli meg feloldani azáltal, hogy több felvételdarabból áll, melyeket többféleképpen lehet egymás után és egymásra helyezni.

Milánóban készült John Cage 1958-as Fonata Mixe is, mely a szerző egy milánói házigazdája, Fontana asszony után kapta címét. A voltaképpeni mű nem a szalagon rögzített végeredményből, hanem a szalag elkészítésére vonatkozó instrukciókból áll, s a folyamat mindenkori eredményét a szerző bizonyos más műveivel való tetszőleges kombinációban is elő lehet adni. Cage olaszországi látogatása más szempontból is eredményesnek bizonyult: 1959-ben öt alkalommal szerepelt az Olasz Televízió Lascia o raddoppia (Dupla vagy semmi) című vetélkedőjében, melyben gombaszakértői tudását csillogtatva megnyerte az 5 millió lírás fődíjat.

3. Lengyelország

Európa negyedik nagy elektroakusztikus stúdiója Varsóban nyílt 1957-ben. A Studio Eksperymentalne Polskiego Radia (A Lengyel Rádió Kísérleti Stúdiója) alapítója és 1985-ig vezetője Józef Patkowski (1929–2005), neves muzikológus és akusztikus volt. Társa, Krzysztof Szlifirski (1934–; 9.2. ábra) a technikai koncepció kidolgozásáért felelt, és 1998-tól 2004-ig ő is irányította a stúdió működését. Ugyan az elektronika már korábban is szerepet kapott Andrzej Markowski és Włodzimierz Kotoński film- és színházi zenéiben, melyek a Varsói Dokumentumfilm Stúdióban készültek, az elektroakusztikus zene korszaka igazán a Rádió stúdiójának alapításával kezdődött Lengyelországban. Az intézmény a kezdetektől összefonódott az 1956-ban indult Varsói Ősz kortárs zenei fesztivállal, s hozzá hasonlóan a keleti blokkban meglepően haladó szellemiséget képviselt.