| Ketten hátrafelé elmennek. Ezalatt elől Tell és Baumgarten lépnek a színre.
Tell:
Most már többé nincs szükséged reám.
E házba menj nyugodtan. Itt lakik
Stauffacher Werner, elnyomottak atyja.
De íme, ő maga. Jöjj csak velem. Indulnak feléje. Változás.
HARMADIK JELENET.
Nyilt tér Altorfban. A háttér egy magaslatán erőd épül, már ki lehet venni a formáját. Hátsó része kész elejét most építik. Az állványokon le- és felmásznak a munkások. Magasan már dolgozik a tetőfedő. Nagy mozgás, serény munka.
Munkavezető. Pallér. Segédek. Munkavezető bottal kergeti a dolgozókat.
Munkavezető:
Alusztok, hé? Gyerünk, gyerünk! Követ,
Meszet, maltert, egy-kettő. Hogyha jön
A helytartó úr, lásson haladást!
Gyerünk! Lustábbak vagytok a csigánál. Két cipelő munkáshoz.
Csak ennyit raktok? Kétszer ennyi kell!
Ez hallatlan, hogy lopják a napot!
Első segéd:
Gonosz dolog, hogy mi a köveket
Magunk hozzuk leendő börtönünkhöz.
Munkavezető:
Mi az a morgás? Piszkos, henye népség!
Nem is tud mást, csak fejni tehenét
És kóborolni hegyei között.
Öreg abbahagyja a munkát:
Tovább nem bírom.
Munkavezető rászól:
Gyerünk, öreg, mit alszol?
Első segéd:
Nincs érző lelked, hogy dolgoztatod
Ez aggot, aki lábán sem tud állni?
Kőfaragó és mások:
Ez hallatlan! Égbekiált!
Munkavezető: Csinálja
Kiki a dolgát. Én is azt csinálom.
Második segéd a munkavezetőhöz:
Mondd, hogy fogjátok hívni ezt a várat,
Melyet csinálunk?
Munkavezető: „Uri járma” lesz,
Ez fogja majd megtörni nyakatok.
Segédek:
Mi? Uri járma?
Munkavezető: Az hát. Mit nevettek?
Második segéd:
Nem lesz e járom Urinak kicsiny?
Első segéd:
És mit gondolsz, ilyen vakondoktúrás
Egymás hegyébe mennyi kellene,
Hogy legkisebbik bércünkkel felérjen? Munkavezető hátra megy.
Kőfaragó:
Megátkozott követ véstem vele:
A vízbe vetem ezt a kalapácsot!
Tell és Stauffacher jönnek.
Stauffacher:
Ilyet kell látnom. Bár ne éltem volna.
Tell:
Rossz itt nekünk. Menjünk talán tovább.
Stauffacher:
Nézz szét! Szabadság földje, Uri ez?
Kőfaragó:
A börtönt látnád, lent a tornyok alján!
Kit sorsa majd ott lakni kényszerít,
Sohse hallhatja a kakas szavát.
Stauffacher:
Nagy Isten!
Kőfaragó: Nézd ez íveket, falat,
Erős ez mind és mindörökre készült.
Tell a hegyekre mutat:
Mit kéz emelt, lerombolhatja kéz azt.
A szabadság házát Isten teremté!
Dobpergés. Emberek jönnek, kalapot hoznak póznán. Utánuk kikiáltó. Asszonyokból és gyerekekből álló csődület is jön.
Első segéd:
Mi ez a dobszó? Hallgassuk!
Kőfaragó: Miféle
Farsangmenet? S mi végre a kalap?
Kikiáltó:
A felséges császár nevében!
Segédek: Halljuk!
Kikiáltó:
Közhírré tétetik, hogy e kalap
Altdorf terének legmagasabb pontján.
S ott is magas póznán fog díszelegni.
A helytartó tehát azt adja tudtul,
A kalapot úgy kell tisztelni, mint őt:
Mélyen meghajtott térddel és levett
Süveggel. Úgy mutatkozik meg,
Ki lesz közűletek hű s engedelmes,
Ki megszegi parancsát, életével
S minden javával fog lakolni érte! A nép nevet. Dobpergés. Mennek.
Első segéd:
Bámulatos, hogy ismét mit talált ki?
A kalapot köszöntsük? Volt-e ilyen
Bolondság a világon máskor is?
Kőfaragó:
Kalapnak kell hát térdet hajtanunk?
Komoly felnőtteknek parancsol ilyet?
Első segéd:
Ha még a császár koronája volna!
De csak kalap, osztrák kalap, amilyet
A hűbértrón felett már lógni láttam.
Kőfaragó:
Osztrák kalap! Nagyon vigyázzatok!
Elárulnak bennünket Ausztriának!
Segédek:
Hát ezt a szégyent el nem tűri senki.
Kőfaragó:
Gyertek, beszéljünk mind a többiekkel. Hátra mennek.
Tell Stauffacherhez:
Most mindent tudsz, Isten veled, barátom.
Stauffacher:
Hová sietsz? Ne hagyj el, kérlek, engem.
Tell:
Családom vár. Mennem kell. Isten áldjon.
Stauffacher:
Maradj, beszéljünk. Szívem oly tele.
Tell:
Még nem lett könnyű szótól a nehéz szív.
Stauffacher:
Viszont a tetthez épp a szó vezet.
Tell:
Most egy a tett: tűrés és hallgatás.
Stauffacher:
Azt tűrjük el hát, ami tűrhetetlen?
Tell:
A gyors uralkodás ideje kurta.
Ha felmordul az orkán rejtekéből,
Az emberek kioltják a tüzet,
A rév felé sietnek a hajók,
S a vész kár nélkül söpri át a tájat.
Bújjék tehát mindenki otthonába.
A békéset mindenki békén hagyja.
Stauffacher:
Hiszed?
Tell: Ha bántják, akkor mar a kígyó.
Ha látják, hogy minden békén marad,
Az egészet elúnják majd maguktól.
Stauffacher:
Kik összefognak, sokra képesek.
Tell:
Hajótöréskor jobb magunkba lenni.
Stauffacher:
Hát ily közömbös néked a közügy?
Tell:
Mindenki csak magában bízhatik.
Stauffacher:
A gyengék erősek, ha összefognak.
Tell:
A legerősebb mindég a magányos.
Stauffacher:
Hazád tehát ne számítson reád,
Ha fegyverhez nyúl, kétségbeesetten?
Tell kezet nyujt neki:
A szakadékból a bárányt kimentem,
Barátaimhoz sem leszek közömbös.
De hagyjatok ki a tanácskozásból.
Nem kenyerem a töprengő beszéd.
De hogyha tett kell, akkor szóljatok.
Ahol szükség van rám, én ott leszek.
|
