MÁSODIK JELENET.
Magas sziklákkal és erdőségekkel körülvett rét. A sziklákon korlátos fokok és létrák, amelyeken később az emberek lejönnek. A háttérben a tó látszik, fölötte a jelenet elején holdszivárvány. Hátul magas csúcsok, mögöttük még magasabb gleccserek. Teljes éjszaka. Csak a gleccserek és a tó világítanak a holdfényben. Melchthal, Baumgarten, Winkelried, Sarneni Meier, Büheli Burckhart, Sewai Klaus, Flüeli Arnold és még sokan, mind fegyveresen.
Melchthal még a szín mögött:
Az út kinyílik itt. Frissen utánam.
Megismerem a sziklát s a keresztet.
A célhoz értünk. Ez a Rütli. Lámpákkal megjelennek.
Winkelried: Várj!
Sewa: Nincs senki.
Meier: Egy lélek se. Mink vagyunk
Az elsők itt, az unterwaldiak.
Melchthal:
Hány óra most?
Baumgarten: A selisbergi őr
Épp az imént kiáltotta a kettőt. A távolban harangszó.
Meier:
Hallgasd!
Am Bühel: Amonnan Schwyzből hallani:
Az erdei kápolna kis harangja.
Von der Flüe:
Tiszta a lég, a hangot jól viszi.
Melchthal:
Ti ott néhányan rőzsét gyujtsatok,
Mire megjönnek, lángoljon nekik. Két ember indul.
Sewa:
Szép holdas éj. Úgy fekszik ott a tó,
Nyugodtan, mint a legsímább tükör.
Am Bühel:
Könnyű a csónak útja.
Winkelried: Nézzetek
Oda. Nem látjátok?
Meier: Valóban
Az éjjel kellős közepén szivárvány!
Melchthal:
A hold is tudja ezt, nem csak a nap.
Von der Flüe:
A jel szokatlan és csodálatos,
Nagyon sokan még sohse láttak ilyet.
Sewa:
Kettős szivárvány, kívül vékonyabb.
Baumgarten:
Egy csónak éppen ott halad alatta.
Melchthal:
Ez Stauffacher. Megismerem. Derék
Hű ember, nem várat magára. Baumgartennel a part felé megy.
Meier:
Az uriak legtöbbet késlekednek.
Am Bühel:
Mert a hegyet meg kell kerülniök,
Hogy a helytartó kémjeit kijátsszák. A két ember közben a szín közepén tüzet élesztett.
Melchthal a parton:
Mi az? Mi a jelszó?
Stauffacher: Hazafiak!
Mind az érkezők elé mennek. A csónakból Stauffacher, Reding Itel, Auf der Mauer Hans, Im Hofe Jörg, Hunn Konrad, Ulrich kovács, weileri Jost és még hárman szállnak ki, mind fegyveresen.
Mind:
Isten hozott! Mind üdvözlik egymást és csoportokra oszlanak. Melchthal és Stauffacher előre jönnek.
Melchtahl: Uram, már láttam őt,
Ki engem látni többé nem tudott,
Kihúnyt szemére tettem két kezem,
És úgy szívtam belőle a bosszú
Izzó és dühödött vágyát magamba.
Stauffacher:
Bosszút ne említs. Nem multat bosszulni,
Jövő bajokkal jöttünk szembenézni.
Mondd el, mi történt Unterwalden földjén.
Mit tudtatok szervezni az ügyért,
Hogy gondolkoznak ott az emberek,
Kik, mint te, elkerülték a bitófát?
Melchthal:
Surenni bércek félelmes világán,
Sivár és néma jégmezőkön át,
Hol csak a keselyű vijjog rekedten,
A hegyi legelőkhöz értem el,
Hol uri s engelbergi pásztorok
A nyájakat együtt legeltetik.
A gleccserek tejéből ittam ott,
Mely sziklaréseken csorogva habzik,
Lakatlan kis kunyhókba tértem én,
Ahol magam vendéglátója voltam,
Míg emberlakta tájra nem jutottam.
E völgyekben már elterjedt a híre
A borzasztó gaztettnek. És nekem
Szörnyű bajomban becsülés jutott
Minden ajtó mögött, melyen kopogtam.
E hű szivek az új kormány miatt
Már széltében fel vannak háborodva.
Miként a bércek egyazon füvet
Termik, s a kutak egyazon vizet
Adják, a felhők, szelek egyazon
Utat járják, mióta csak idő van,
Épp úgy maradt rá ősről unokára
A régesrégi, változatlan lélek.
Az élet megszokott módjában ők
Nem tűrnek semmi átkozott ujítást.
Felém nyujtották kérges kezüket,
A falon rozsdás, ősi kardok lógtak,
A szemekből a bátorság vidám
Érzése villant, hogyha oly nevet
Említettem, mely szent nekik, például
Tiédet s Walterét. Megesküdött
Mind, hogy rendelkezésre áll, s követ
Kettőtöket szilárdan, mindhalálig.
És míg a vendégjog szent pajzsa óvott.
Így vándoroltam házról-házra, mígnem
Szülőföldemre értem, hol csupa
Rokonságom tanyázik szerteszórva.
Láttam apámat koldusan, vakon
Szalmán fetrengve, szánó emberek
Részvétéből tengődve...
Stauffacher: Ó nagy Isten!
Melchthal:
Nem sírtam. Forró kínom erejét
Nem tékozoltam ájult könnyezésre.
A lelkem mélyén kincs gyanánt elástam
S nem gondoltam semmit, csak tetteket.
A hegység minden sarkát átkutattam.
A legkisebb völgyecskét ismerem.
Egész a gleccser hófehér színéig
Kerestem és találtam házakat.
S hová csak elvitt lábam, mindenütt
Bősz gyűlölet várt rám a zsarnok ellen
A végső s már alig lakott határig,
Hol mit sem ád a meddő, zord talaj,
A helytartó még ott is tud rabolni.
Szavam tüskéivel sebeztem össze
Ez egyszerű, jó emberek szivét,
S most szóval, szívvel mind a mieink.
Stauffacher:
Nagyot csináltál és hamar csináltad.
Melchthal:
Még tettem többet. Főként két erődtől,
Sarnentől s Rossbergtől rettegnek ők,
Mert jó falak közt biztonságban él
A zsarnok és könnyű szerrel rabolhat.
Akartam látni hát saját szememmel.
Sarnenben jártam. Kémleltem a várat.
Stauffacher:
Mertél a tigris barlangjába menni?
Melchthal:
Zarándok-gúnyát öltöttem magamra.
A helytartót láthattam lakomázni.
Mondd meg magad: ura vagyok szivemnek?
Láttam közelről s nem öltem meg őt.
Stauffacher:
Merészségeddel jó szerencse járt. A többiek előre jöttek s most közelednek.
De mondd csak el, kik hát a jóbarátok,
Az igazak, kik hallgattak szavadra.
Nevezd meg őket, hogy szövetkezhessünk
S egymás előtt megnyithassuk szivünket.
Meier:
Uram, jól ismer mindhárom vidék.
Én Meier volnék Sarnenből. Ez itt
A testvérhúgom fia, Winkelried.
Stauffacher:
Nem ismeretlen e két név nekem.
Egy Winkelried a weileri mocsárban
Magát a sárkányt ölte meg saját
Éltét odadva.
Winkelried: Ősöm volt, uram.
Melchthal két emberre mutat:
Az Engelberg-klastrom jobbágyai
Ezek. Uram, ne nézd le őket,
Hogy jobbágysorban élnek, míg nekünk
Örök jusson a szabadság jutott.
Jó honfiak és tisztességesek.
Stauffacher a kettőhöz:
Fogjunk kezet. Joggal lehet az büszke,
Ki senkinek sem tartozik magával.
De nem függhet rangtól a becsület.
Hunn Konrád:
Ez Reding úr, a régi főbíró.
Meier:
Jól ismerem, perbeli ellenségem.
Perlekedünk egy örökség miatt. Redinghez.
Törvény előtt talán ellenfelek,
De itt egyek vagyunk. Kezet fog.
Stauffacher: Derék beszéd.
Winkelried:
Halljátok, jönnek! Uri kürtje szól. Jobbról, balról fáklyás emberek szállnak le a szikláról.
Auf der Mauer:
Nézzétek Isten szolgáját velök!
A tiszta lelkész eljött, nem törődve
Az úti fáradsággal s vaksötéttel.
Ő népének valóban pásztora.
Baumgarten:
A sekrestyés jön és Fürst Walter úr,
De Tell Vilmost nem látom a tömegben.
Fürst Walter, Rösselmann, a pap, Petermann sekrestyés, Kuoni, a pásztor, Werni vadász, Rudi halász és még öten jönnek. Most mind a harminchárman előre jönnek és körülállják a tüzet.
Fürst Walter:
Saját szülőföldünkön, őseinknek
Tulajdon talaján lopódzkodunk
És szorongunk, akár a gyilkosok.
S az éjben, mely sötét leplét csak a
Gonosztevőknek s összeesküvőknek
Kölcsönzi, így kell ősi jogainkat
Keresnünk, melyek tiszták, mint a nap
És az igazság fényében ragyognak.
Melchthal:
Ne bánd. Amit a sötét éj szövött,
Hadd győzzön napsugárözön között!
Rösselmann:
Isten szól most szívemben, eskütársak!
Itt állunk most a népgyűlés helyett
És mind a teljes népet képviseljük.
Tanácskozzunk tehát az ősi formák
Szerint, ahogy tennők nyugodt időkben.
Ha van szabálytalanság, mentse azt
A szükség. Ámde Isten mindenütt
Jelen van, hol igazságot keresnek.
S itt állunk mi az ő ege alatt.
Stauffacher:
Helyes, tartsuk meg ős szabályainkat.
Az éj sötét. De szent jogunk ragyog.
Melchthal:
Számunk nem teljes, ám a nép szivét
Méltán jelentik itt legjobbjaink.
Hunn Konrád:
S a régi könyvek bár hiányzanak,
Lelkünkbe írva itt a tartalom.
Rösselmann:
Akkor tehát megalkotván a kört,
A hatalom kardját a földbe ütjük.
Auf der Mauer:
A főbíró foglalja el helyét
És két bizalmi álljon oldalánál.
Sekrestyés:
Itt három nép van. Melyiknek joga
A népgyűlésnek adni elnököt?
Meier:
Döntsék el Schwyz és Uri, hogy melyik.
Mi Unterwald-beliek visszalépünk.
Melchthal:
Mi is. Mi a segélyt-kérők vagyunk,
Segélyt kérünk erősebb társainktól.
Stauffacher:
Így Urié a kard. Megszoktuk úgyis,
Hogy zászlaja mindég elől megyen.
Fürst Walter:
A kard szerintem Schwyzet illeti,
Hisz mind az ő törzséből származunk.
Rösselmann:
A nemes versengést eldöntöm én:
Vezessen Schwyz tanácsban, Uri harcban!
Fürst Walter kardokat nyujt Stauffachernek:
Vedd hát!
Stauffacher:
Az öregkort tiszteljük inkább.
Im Hofe:
Ulrik kovács a legidősebb köztünk.
Auf der Mauer:
Derék ember, csakhogy jobbágyi sorban.
Schwyzben tisztséget jobbágy nem viselhet.
Stauffacher:
De nincs-e itt köztünk Reding főbíró?
Valóban méltóbbat nem kell keresnünk.
Fürst Walter:
Ő elnököljön, ő legyen vezérünk.
Ki rászavaz, emelje fel kezét. Mind felemeli jobbkezét.
Reding a középre lép:
Kezem könyvekre nem helyezhetem,
Esküszöm hát az örök csillagokra:
Az igaztól nem térek el soha!
Földbeütik előtte a két kardot. Kör képződik körülötte, középen Schwyz, balról Unterwalden, jobbról Uri. Pallosára támaszkodva áll.
A bércek három népét micsoda
Gyüjtötte össze itt a tó kietlen
Partján, a szellemóra idejében?
A csillagos mennybolt alatt minő
Belső céllal kössünk erős kötést?
Stauffacher a körbe lép:
Nem új kötés ez, csak megújítása
Az ős kötésnek, mely apáink óta
Él mindig. Tudjátok meg, eskütársak!
Ha elválaszt is tó vagy sziklacsúcs,
S mindhárom nép önálló joggal él,
De egy törzsből és egy vérből való,
És egyazon hazából származott.
Winkelried:
Igaz tehát, mit nótáink regélnek,
Hogy messzi földről származunk ide.
Mit tudtok erről, óh mondjátok el.
Az új kötés a régin izmosodjék.
Stauffacher:
Halljátok, mit vén pásztorok mesélnek.
Volt egyszer, hol nem volt egy régi nép,
Amelyet drágaság kezdett kínozni.
Tanácsuk akkor úgy határozott,
Hogy sorshúzással minden tizedik
Polgár kivándoroljon. És valóban
Nők, férfiak népes csoportja sírva
Megindult délnek és karddal csinált
Utat magának német földön át,
Amíg e fennsíkhoz nem érkezett,
Meg sem nyugodtak, míg csak a Muotta
Vad völgyét nem látták. Embernyomot
A lakatlan mezőkön nem találtak,
A parton egyetlen kunyhót csupán.
Egy ember ült ott és csónakra várt.
A tó éppen dühöngött. Csónakon nem
Volt járható. Ők széjjelnéztek ott,
Látták a gazdag erdőséget és
Találtak tiszta, bő forrásokat.
A tájat kedves, szép hazának vélték,
És elhatározták, hogy itt maradnak.
Megalapították az ősi Schwyzet.
Megéltek sok kemény napot. Nehéz
Volt buja, sűrű erdőt irtani.
Később e föld nem táplálhatta már
Őket, mert népesedtek. Átvonultak
Fekete bércen a fehér határig,
Hol más nép él és más nyelvet beszél.
Megbújva ősi jégfalak között.
Megépítették Stanzot Kernwaldban,
S a Reuss völgyén Altorf emelkedett,
De nem feledték eredetöket.
Jött már közéjök sok-sok idegen
Csoport s körükben megtelepedett,
De szívén s vérén megismerhető
A schwyzi férfiú azóta is. Jobbra-balra kezet nyujt.
Auf der Mauer:
Úgy van! Mind egy szív és egy vér vagyunk!
Mind kezet fognak:
Egy nép vagyunk és egy úton megyünk!
Stauffacher:
Más népek vállán idegen iga.
A győztes jármát hordják nyakukon.
Még földjeiken is van bőven olyan,
Ki életével másnak tartozik,
És gyermeke örökli szolgaságát.
De mink nemes, valódi svájciak
Szabadságunkat megtartottuk és
Herceg vagy gróf előtt nem hajtva térdet
A császár mellé álltunk szabadon.
Rösselmann:
Frigyes császár okmányán ott vagyon,
Hogy önként választottuk s szabadon.
Stauffacher:
Úr nélkül szabad ember sem lehet.
Szükség van fejre és legfőbb bíróra,
Ki a viszályban mérje a jogot.
Ezért apáink, hogy védjék a földet,
Melyet magok foglaltak a vadontól,
A császárt kérték erre, ki magát
A német föld urának nevezi,
És most az állam más szabadjai
Néki ajánlották hű kardjukat,
Mert az egyetlen dolga a szabadnak:
Hogy államát, mely védi őt, megvédje.
Melchthal:
Ha mást is vállal, az már szolgaság.
Slauffacher:
Fegyvert is fogtak őseink, ha kellett,
Ott voltak mind a lobogó alatt,
Itáliába is vonultak ők,
Hogy római császárrá koronázzák.
Itthon viszont önállóak maradtak
Törvényeik s a hagyomány szerint,
Legfőbb bírájuk nem volt, csak a császár.
Előkelő gróf képviselte őt,
Kinek nem volt földünkön székhelye.
De elhívtuk főbenjáró ügyekben,
S ő bátran, nyiltan, szabad ég alatt
Igazságot szolgáltatott. Vajjon
Hol itt a szolgaság nyoma?
Ha van, ki máskép tudja ezt, beszéljen!
Im Hofe:
Ahogy te mondtad, úgy van pontosan,
A zsarnokságot nem tűrtük soha!
Stauffacher:
A császárnak sem fogadtuk szavát,
Ha a pápának jobban kedvezett.
Történt, hogy az egyházi emberek
Földünkön óhajtottak települni,
Tulajdonunkon, ős területen.
Az apát úr írást húzott elő,
Mely a gazdátlan földet neki adta,
- Mert alkudtak hátunk mögött reánk, -
S mi ezt mondottuk: „Semmi ez az írás,
Földünkkel még császár se rendelkezzék,
És ha az állam minket megtagad,
Mi megtagadjuk majd az államot!”
Ezt mondották apáink és mi most
Tűrjük a szolgajárom szégyenét?
És jöttmentektől tűrjük azt, amit
Velünk még császár sem tudott megtenni?
E földet mink teremtettük magunknak
Verejtékünkkel. Azt az ősvadont,
Amelyben medvék lakhattak csupán,
Az embereknek országává tettük!
A sárkány mérgét irtottuk ki itt.
Melyet gyilkos láp és mocsár lehelt!
A ködfelhőt, mely szürkén, súlyosan
A tájon ült, mi széttéptük. Kemény
Sziklákat törtünk, szakadék fölött
A vándornak csináltunk itt utat,
Egy évezrednek birtoklása tette
Mienkké ezt a földet. Idegen
Fajzat jöhet most, hogy bilincset üssön
És szégyenbélyeget süssön reánk?
Hát ily merénylet ellen nincs segítség?
Nagy mozgás.
A zsarnokságnak is van ám határa.
Ha nem kap igazat az elnyomott,
Ha terhe tűrhetetlen, feltekint
Bízván az égre s földi jog helyett
Lehozza onnan égi jogait,
Amelyek ott fenn halhatatlanok
S élnek szilárdul, mint a csillagok.
Az ős természet ismét visszatér,
Ha ember embertárssal szembenéz:
S ha nem maradt többé más eszköze,
Végsőnek még kezén maradt a kard.
Legfőbb javunkat van jogunk erőszak
Ellen megvédeni. Ránktekint hazánk
És ránktekintenek családaink!
Mind kardjukkal dobognak:
Megvédjük asszonyunkat, gyermekünket!
Rösselmann a körbe lép:
A kardhoz nyúlni: ez megfontolandó.
A császárnál tán megy békésen is.
Egy szóra van szükség s a zsarnokok,
Kik most elnyomnak, hízelegni fognak.
Tegyétek, mit már kértek tőletek:
Császár helyett álljatok Ausztriához.
Auf der Mauer:
Mit mond a pap? Hogy mink és Ausztria?
Am Büchel:
Ne hallgassátok!
Winkelried: Ellenség a pap!
És áruló!
Reding: Nyugodtan, eskütársak.
Sewa:
Mi? Ausztriával? Ily sértés után?
Von der Flüe:
Mit jószóért nem adtunk, adjuk azt
Erőszakért?
Meier: Jobbágy lehetne
Akkor nevünk s bizony megérdemelnők!
Auf der Mauer:
Ki Ausztria uralmáról beszél,
Kivettessék a svájciak közül! Az elnökhöz
Ez indítványomhoz ragaszkodom.
Az első törvény lesz ez, mit kimondtunk.
Melchthal:
Helyes. Fosszuk meg jogtól és becsülettől,
Ki úrnak kívánja itt Ausztriát!
Az ilyet ne fogadja senki be!
Mind kezöket emelik:
Úgy van, törvénnyé tesszük!
Reding kis szünet után: Úgy legyen!
Rösselmann:
E törvénnyel mindegyitek szabad lett!
Mit szép szóval nem nyert el Ausztria,
Erőszakkal se kapja meg soha!
Weileri Jost:
Következő pont! Halljuk!
Reding: Eskütársak!
Megpróbáltunk minden békés utat?
Uralkodónk talán semmit se sejt,
Bajunk tán kívül áll szándékain:
Talán kíséreljük meg még utolra:
Panaszkodásunkat hallgassa meg
S csak aztán nyuljunk kardhoz. Mert a vér
Borzasztó akkor is, ha szent az ügy.
Hol nincs más mód, Isten csak ott segít!
Stauffacher Hunn Konradhoz:
Rajtad a sor, amit tudsz, azt jelentsd.
Hunn Konrad:
Már megjelentem a császár előtt,
Mint zsarnokság ellen panaszkodó,
Hogy elhozzam szabadságlevelünket
Aláiratva új urunk kezével.
Sok városnak küldöttét leltem ott,
A rajnaiaktól a svábokig.
A pergament megkapta sorba mind,
Földjük felé indultak, boldogan.
Engem tanácsosokhoz küldtek el
S ott sem kaptam mást, mint üres vigaszt.
„A császár úr nem ér rá semmire.
Idővel egyszer gondol erre is.”
Búsan haladtam át a termeken,
S kit látok ottan: Hansen herceget
Egy erkélyen könnyezni. Véle voltak
Még Wart és Tegerfeld nemes urak.
Rám szóltak: „Itt segítséget ne várj,
Csak magatokban bízzál, hisz a császár
Saját öccsének gyermekét meglopja
S jogos örökségét orozza el.
A herceg kéri az anyai részt,
Mert nagykorú s át kéne vennie
Örökrészének vezetését. Erre
Mit szól a császár? Koszorút helyez
Fejére mondván: ez jár gyermekeknek.”
Auf der Mauer:
Hallottátok? Jogot ne várjatok.
És magatokban bízzatok tehát!
Reding:
Más módunk nem marad. Most szóljatok:
Ügyünket hogy vezessük győzelemre?
Fürst Walter a körbe lép:
Kiebrudaljuk az erőszakot!
Az őseinktől ránkmaradt jogot
Kívánjuk. Ennyi kell csak. Új előnyt
Mi kapzsi módon nem követelünk.
A császárnak megadjuk az övét.
Ő az urunk, szolgáljuk becsülettel.
Meier:
A birtokom osztrák hűbéri birtok.
Fürst Walter:
Tovább is osztrák hűbéres maradsz.
Weileri Jost:
Tovább fizetsz adót és vámokat.
Rösselmann:
A zürichi klastromnak tettem esküt.
Fürst Walter:
Az egyházét az egyháznak fizesd.
Stauffacher:
Én birodalmi hűbéres vagyok.
Fürst Walter:
A tartozást lerójjuk, semmi többet!
A helytartókat elkergetjük innen
És megtörjük a várak erejét!
De vér nélkül, ha megy. Lássa a császár,
Hogy csak szükségtől kényszerítve vétünk
A tisztelet jámbor formái ellen,
S ha látja, hogy csak a jogot akarjuk,
Talán bölcsen legyűri bosszuját;
A népet jól meg kell becsülni akkor,
Ha kardja van, de mérséklete is.
Reding:
De ezt hogy hajtsuk végre, társaim?
Az ellenségnek is van fegyvere.
S békén aligha adja meg magát.
Stauffacher:
Ha kardot lát, nem áll ellen talán,
Lepjük meg és ne hagyjuk készülődni.
Meier:
A szó nagyon könnyű, a tett nehéz.
Földünkön két erős vár meredez,
Nagy támasz nékik, s végzetes lehel,
Ha majd nyilt ütközet következik.
Előbb e két várnak kell buknia,
S csak aztán nyuljon kardjához kiki.
Stauffacher:
És késlekedni sem szabad soká!
Titkunknak túlontúl sok a tudója.
Meier:
A mieink közt nem lesz áruló.
Rösselmann:
De elárulhat épp a buzgalom.
Fürst Walter:
Ha várunk még, a kőbörtön felépül
Altorfban s a helytartó még erősebb.
Meier:
Önzők vagytok.
Sekrestyés: És te igaztalan.
Meier:
Igaztalan? Ezt Uri mondja ránk?
Reding:
Hallgassatok.
Meier:
Bizony hallgathatunk,
Ha Schwyz és Uri egyetértenek.
Reding:
Megkorhollak itt mindnyájunk előtt,
Hogy a békét veszélyeztetitek!
Hát nem mindnyájan egy ügyért vagyunk itt?
Winkelried:
Ha dolgunkat Úrnapjáig halasztjuk,
A helytartónak hagyomány szerint
A várba ajándékokat viszünk.
Így tíz-tizenkét ember észrevétlen
A várfalon belül találkozik.
Mind hozzon éles és hegyes vasat,
Mely dorongokra rászerelhető,
Hiszen fegyvert bevinni tiltva van.
Erőnk zöme az erdőben tanyáz,
Ezek foglalják el a várkaput,
Fújják meg mindjárt a hívójelet
S ekkor rohanjon tömegünk elő:
És az erőd kezünk közé kerülhet.
Melchthal:
A Rossberget megmászni vállalom,
Egy lánynak már régóta tetszem ott.
Légyottot kérek tőle, biztosan
Hágcsót ereszt le titkosan nekem.
Ha fent vagyok, bejuttatom a többit.
Redin g:
Akarjátok tehát ezt a halasztást? A többség felemeli kezét.
Stauffacher megszámlálja a szavazatokat:
Tizenkét nemmel szemben húsz igen.
Fürst Walter:
Ha aznapon a két vár elesett,
A bércek füsttel jelet adjanak
Egymásnak és a teljes felkelést
A három földön azonnal kimondjuk.
A helytartók mikor fegyverben látnak,
Nem szállnak harcba, ezt higyjétek el,
És vér helyett inkább örvendenek,
Hogy békén hordhatják irhájukat.
Stauffacher:
Az egy Gesslerrel baj lesz, azt hiszem.
Mert van teméntelen sok vértese.
És vér nélkül nem adja meg magát.
Ha elkergetjük, messziről dühöng.
Őt kímélnünk nehéz és végzetes.
Baumgarten:
Ahol veszély van, engem küldjetek.
Hogy élek, azt Tellnek köszönhetem.
S ez életet az országért ajánlom,
Hisz sértetlen becsületem s szivem.
Reding:
Csak türelem. Majd meglátjuk, mi lesz.
Mindent előre mink se tudhatunk.
De íme, míg mi itt tanácskozunk,
A bércek csúcsán már jelentkezik
A pirkadás intelme. Most oszoljunk,
A nappal fénye meg ne lepjen itt.
Fürst Walter:
Ne félj, lassan jár itt a szürkület. Mind levették a kalapot és némán nézik a hajnalt.
Rösselmann:
Nyomasztó városokban népek élnek,
Alattunk mélyen, és köztük nekünk
Először int az új nap fénye. Erre
Tegyük le új kötésünk esküjét.
Szilárd, egységes, testvérnép vagyunk.
Bajban, veszélyben el nem hagyjuk egymást. Feltartott három ujjal utána mondják.
Legyünk mind szabadok, mint őseink
Inkább meghalni, mint a szolgaság! Esküsznek.
Bizalmunk Isten odafenn, soha
Földi erőtől meg nem ijedünk. Esküsznek, megölelik egymást.
Stauffacher:
És most a maga ösvényén kiki
Ballagjon csendesen szerettei
Közé. A pásztor nyáját megkeresse
És titkosan keressen híveket.
Amit még tűrni kell, tűrjétek el!
Nőjön tovább a zsarnokság javára,
Eljő a nap, mikor majd összesen
És mindenért búsásan megfizet.
Dühét mindenki tűrtőztesse és
Gyüjtsön bosszút a nagy leszámolásig.
Ki csak saját ügyét intézi el,
Az a közérdeket rabolja meg!
Csendesen eloszlanak háromfelé. Pompás lendülettel megszólal a zenekar. Az üres szín még jó darabig látható és a napfelkelte színjátékát mutatja a jéghegyek fölött.
|
