MÁSODIK JELENET.
Lezárt vadonrészlet. A szikláról a vízesések porzanak. Berta vadászruhában. Mindjárt utána Rudenz.
Berta:
Utánam jön. Most végre hát beszélek.
Rudenz sietve belép:
Hölgyem, most végre csak ketten vagyunk,
Köröttünk mélységek tátonganak,
Itt nem kell félnem, hogy meghallanak,
Ha valahára szívemet kiöntöm.
Berta:
Biztos, hogy nem követ a társaság?
Rudenz:
Elmentek másfelé. Most vagy soha!
A drága percet most meg kell ragadnom,
Eldöntöttnek kell látnom sorsomat,
Ha mindjárt el kell is válnunk örökre.
Ne fegyverezd fel édes, két szemed
Sötét szigorral. Méltó nem vagyok,
Tudom, hogy vágyamat feléd emeljem,
A hír nem kapta szárnyra még nevem,
S kik fényesen, dicsőn vesznek körül,
A lovagok közt még nincsen helyem.
Nincs egyebem szerelmes, hű szívemnél...
Berta komolyan és hidegen:
Szerelemről, hűségről mersz beszélni,
Te kötelességedhez hűtelen?
Rudenz visszahőköl.
Az osztrákok szolgája vagy, s eladtad
A néped elnyomóinak magad.
Rudenz:
Épp tőled hallom ezt a szemrehányást?
Hát nem miattad jöttem el közéjük?
Berta:
S az árulásnak pártján hittél engem?
Inkább lennék magáé Gessleré,
Mint Svájc fiáé, aki elfeledte
Természetét s akit az elnyomó
Vak eszközzé tud aljasítani.
Rudenz:
Szent Isten, mit kell hallanom?
Berta: Mi áll
A jó emberhez közelebb fajánál?
Nemes szívnek lehet feladata
Szebb, mint az elnyomottat védeni?
A gyengének szolgálni támaszul?
A népedért szívem vérzik nekem,
Vérzem vele, mert meg kellett szeretnem,
Hisz oly szelíd és mégis oly erős,
Magához vonta teljes szívemet
És napról-napra jobban tisztelem.
Viszont te, kit a faj és kötelesség
Természetes védelmezővé tettek,
Ki elhagyod, ellenfeléhez pártolsz
És fajtádnak kovácsolsz rabbilincset,
Te csak fájdalmat okozol nekem,
S küzködnöm kell, hogy ne gyűlöljelek.
Rudenz:
Hát nem kívánom én hazám javát?
Békét óhajtok néki Ausztria
Hatalmas keretében.
Berta: Szolgaságot!
A szabadság utolsó földje volt ez,
És te végvárából kikergeted.
A nép érzéke jobb és biztosabb,
Azt nem tudták félrevezetni bezzeg!
De te port hagytál hinteni szemedbe!
Rudenz:
Berta! Te gyűlölsz, megvetsz engemet!
Berta:
Úgy volna bár! De nem bírom lenézni
S gyűlölni azt, akit nagyon szeretnék
Szeretni...
Rudenz:
Berta! Berta! A mennyország
Legszentebb üdvét mutatod nekem,
De ugyanakkor pokolba taszítasz.
Berta:
Nem! A nemes még nem halt meg szívedben,
Csak szunnyad. És fel kell ébresztenem.
Hiszen csupán erőszakkal tudod
A veled született erényt megölni.
De ösztönöd erősebb. Jó vagy és
Nemes vagy önmagadnak ellenére.
Rudenz:
Hiszel még bennem? Berta, általad,
Szerelmed által minden lehetek!
Berta:
Légy az, mivé elrendelt származásod.
Töltsd be a néked rendelt őrhelyet.
Állj néped és hazád mellé, jogért
És igazságért harcolj.
Rudenz: Jaj nekem,
Hogy küzdjelek ki, hogy lehetsz enyém,
Ha a hatalom ellen fordulok?
A császár rokonod, s ő dönti el
Zsarnok szóval, hogy kinek nyujtsd kezed.
Berta:
E földön fekszik minden birtokom.
Ha Svájc szabad, én is szabad vagyok.
Rudenz:
Ó, Berta, új világ tárul elém.
Berta:
Nem érsz el engem osztrákok kegyén át.
A vagyonomra éhes Ausztria,
Hogy ezt is elnyerhesse nagymohón,
A kapzsiság, amely hazádra tör,
Félelmesen fenyeget engem is.
Lásd, engem már kinéztek áldozatnak,
Egyik kegyencnek én leszek jutalma,
A cselszövény és álnokság helyére
Az udvarhoz próbálnak kötni engem,
Hol gyűlölt férj majd érdekből ölel meg, -
Nem menthet meg más, csak a te szerelmed.
Rudenz:
És rászánnád magad, hogy itt maradj?
Hogy itt, hazám földjén légy asszonyom?
Ó hidd el, hogyha messze vágytam innen,
Csak érted, érted kergetett a vágy!
És nem dicsvágyam volt, hanem szerelmem!
Ha itt a csendes völgy ölén velem
Megbújsz s lemondasz fényről, nagyvilágról,
Akkor megnyertem életcélomat
S akkor csapdossa bérceink falát
A nagyvilág vad mozgalmának árja!
Nem lesz futó vágy bennem, mely tova
Kergessen innen bármily életért.
Ha úgy lesz, itt ez áthatolhatatlan
Bérceknek lánca és e völgy lezárt
Békéje, csendje lesz mindég nekem
Üdvösségem, mennyboltom, életem!
Berta:
Most végre az vagy, kit szívem remélt.
Hittem titokban benned s nem csalódtam.
Rudenz:
Hiúság, mely megcsaltál, el veled!
A boldogság itthon várjon reám.
Hol vidám gyermek voltam és ahol
Sok kedves emlék bukkan fel köröttem,
Hol értem van a lomb s forrás vize.
Itt, itt hazámnak földjén légy enyém!
Hiszen mindég szerettem, érzem ezt,
Minden örömhöz mindég ez hiányzott.
Berta:
A boldogság szigete hol lehetne
Másutt, mint itt, a tisztaság honában?
Hol otthon érzi a hűség magát,
Hol nem vert még tanyát a rosszaság,
Boldogságunkat nem zavarja semmi,
És óráink örökké édesek.
Itt látlak én csak talpig férfinak,
Elsőnek szabad emberek között:
Tiszta, szabad hódolat vesz körül
És hazádnak magad vagy nagy királya.
Rudenz:
S te minden asszonyoknak koronája,
Itt végzed kedves teendőidet,
Éggé varázslod házamat nekem,
S miként virágot szór a kikelet,
Úgy díszíted bájaddal sorsomat,
És minden él és boldog lesz körülted!
Berta:
Most már tudom, min bánkódtam, mikor
Láttam, hogy ezt a boldogságot éppen
Magad rontod meg. Ó be szörnyű volna,
Ha a kevély lovaghoz kéne mennem
S az elnyomó sötét várában élnem!
De itt nincs vár. Nem zárnak el falak
A néptől, mely boldog lesz általam.
Rudenz:
De mit tegyek, hogy oldjam meg a hurkot,
Amelyet ostobán nyakamba vettem?
Berta:
Tépd el keményen és ne oldogasd!
Akármi lesz, te légy a népedé.
Erre születtél. Távoli vadászkürtök. Jön a társaság.
Búcsúzzunk. Hazádért harcolj tehát,
Mert így harcolhatsz csak szerelmedért.
Közös zsarnoktól félünk mindaketten,
A szabadságunk is közös legyen. Elmennek.
|
