• MÁSODIK JELENET.
  • Schiller tell vilmos szíNJÁTÉK 5 felvonásban fordította harsányi zsolt




    Download 0.56 Mb.
    bet8/27
    Sana10.04.2017
    Hajmi0.56 Mb.
    #4066
    1   ...   4   5   6   7   8   9   10   11   ...   27
    Attinghausen báró udvarháza

    Gótikus terem, amelyet címerpajzsok és sisakok díszítenek. A báró, nyolcvanötéves agg, nemes tartású és magas, zergeszarvval fejelt botra támaszkodik és prémes gúnyát visel. Kuoni és még hat szolgája gereblyékkel, sarlókkal állnak mellette két oldalt. Rudenz Ulrik, mint lovag, belép.

    Rudenz:
    Bátyám, parancsolj. Mit rendelkezel?

    Attinghausen:
    Hadd osszam meg italomat az ősi
    Szokás szerint előbb cselédeimmel. Iszik, aztán a serleg kézről-kézre jár.
    Hajdan mezőn, erdőn saját szememmel
    Kormányoztam derék szorgalmokat,
    Ha zászlóm alján a csatába mentek.
    Immár itthon kell ülnöm. Ha a nap
    Meleg tündöklésével nem keres fel,
    A bércek közt nem járhatok utána,
    S így folyton szűkebb körben haladok
    A végső és legszűkebb hely felé,
    Hol végre minden élet megszűnik,
    Árnyékommá leszek, s majd csak nevemmé.

    Kuoni a serleggel Rudenzet köszönti:


    Reád iszom! Rudenz habozik átvenni a serleget.
                         Vedd gyorsan és igyál.
    Itt köztünk egy a szív és egy a serleg!

    Attinghausen:


    Menjetek, fiaim. Majd szombat este
    Az ország dolgáról is szólhatunk. Szolgák el.
    Látom, hogy fegyvert öltöttél. Talán
    Altdorfba készülsz menni, fel a várba?

    Rudenz:
    Úgy van, bátyám. El is kell már sietnem.

    Attinghausen leül:
    Sietsz? Ifjúságodnak oly kevés
    Ideje van, hogy bátyádtól muszáj
    Elvonni minden percedet, fiam?

    Rudenz:
    Látom, hogy semmi szükséged reám,


    Házadban én csak idegen vagyok már.

    Attinghausen miután jó darabig mustrálta tekintetével:


    Sajnos, valóban az vagy. És hazádban
    Is idegen vagy. Ó kedves fiam,
    Nem ismerek rád. Köntösöd selyem,
    Sapkádon pompás, büszke pávatoll.
    Bíborköpenyt vetsz át a válladon,
    Gőggel pillantasz a szegény parasztra
    És szégyelled, ha nyájasan köszön.

    Rudenz:
    Meg kell becsülnöm? Jól van, megteszem,


    De jogot kér, s azt el nem ismerem.

    Attinghausen:


    Királyunk nehéz haragja alatt
    Nyög itt a föld. Roskadnak hű szívek
    A zsarnokságtól, melyet szenvedünk.
    Az általános fájdalom csak téged
    Nem érint. Mindnyájunktól messze állsz
    Az ellenségnek oldalán s lenézed
    Bajunkat. Futsz könnyű kaland után,
    A hatalom kegyét áhítozod,
    Amíg hazád felett vadul suhog
    A véres korbács, és mi szenvedünk.

    Rudenz:
    Az ország szenved. És vajjon miért?


    A bajt vajjon ki hozta rá? Csak egy
    Szót kellene szépen kimondani,
    Hogy megszűnjék a kínlódás, a baj,
    S egy jószívű császár kegyes legyen.
    Jaj annak, ki a népet elvakítja,
    És visszatartja bölcs, józan javától!
    A vezetők önzően visszafogják,
    Hogy Ausztriára esküdjék a föld,
    Mint más földek köröskörül megtették.
    Egy tálból enni cseresznyét nemessel,
    Parasztnak, persze jó. Urat ne tudjon
    Feje felett: hát legyen úr a császár,

    Attinghausen:


    Ezt halljam én! És éppen tőled halljam!

    Rudenz:
    Te hoztad szóba, hát most már bevégzem.


    Milyen szerepet játszol itt magad?
    Nagyobb becsvágyad nincs, mint főbírája
    Vagy zászlósura lenni a parasztnak?
    A pásztorok közt kormánykodni fennen?
    Nem volna szebb és úribb cél magasztos
    Királyodnak szolgálatát keresni,
    Mint itt ragyogni szolgáid között
    S a pásztorokkal törvényt ülni együtt?

    Attinghausen:


    Ó én fiam! Nagyon ráismerek
    A kísértésre szavaid mögött.
    Nagyravágyás fertőzte meg szived.

    Rudenz:
    Nem titkolom. Lelkemnek fenekén


    Az idegenek gúnya fáj nekem,
    Akik paraszti nemesnek csúfolnak,
    Mert ezalatt a nemes ifjuság
    Hírt gyüjt a Habsburg-lobogó alatt,
    Én meg henyélek ősi birtokunkon
    És földmunkával töltöm életem
    Szép tavaszát. Másutt tettek beszélnek,
    S a dicsőség csodás világa nyílik
    A bérceken túl. Rozsda marja itt
    A kardomat és tétlen pajzsomat.
    A harci dob bátor pergése és
    A tornát hívó izgalmas heroldszó
    E néma és holt völgybe el sem ér.
    Csak unalmas tehenek és juhok
    Kolompszavát tudom itt hallani.

    Attinghausen:


    Te áldozat! Hiú fény elvakultja!
    Hazád lenézed? Ó, szégyeld magad!
    Nézd őseid derék erkölcseit.
    Forró könnyek közt fogsz vágyódni még
    Szülőfölded vén bércei közé.
    S a nyájak mélabús kolompszava,
    Amelyet most leszólasz gőgösen,
    Fájón ragadja még meg szívedet,
    Ha felbukkan majd benne messzi földön.
    Hatalmas ám a haza ösztöne.
    Mit ér az álnok idegen világ?
    A büszke udvarnál csak idegen
    Lehet hű lelked tiszta-önmagához.
    A nagyvilág, az más erényt kíván,
    Minőt e völgy nevelt ki jellemedben.
    Csak menj és add el szabad lelkedet,
    Fogadj el hűbért és légy úri szolga,
    Mikor maradhatnál magadnak úr
    Az ősi földön, független, szabad!
    Ó, Ulrik, kérlek, minket el ne hagyj!
    Ne menj Altdorfba! El ne hagyd hazád
    S tiéid szent ügyét. Lásd, én a törzs
    Utolsó sarja lettem és nevem
    Velem kihal. Pajzsot és sisakot
    A sír mélyére vélem eltemetnek.
    Úgy haljak meg, hogy utolsót leheljek
    Míg alig várod már halálomat,
    Mert Ausztriából vársz új adományt
    És itthagyod az ősi birtokot,
    Melyet Istentől kaptam szabadon?

    Rudenz:
    Király ellen hiába harcolunk.


    Övé a nagyvilág. Miért legyünk
    Mi konok makacsok ő ellene,
    Miért törjük meg azt a láncot, melyet
    Hatalmasan máris körénk húzott?
    Vásár, bíróság, minden az övé!
    Övé az országút, s a málhaló
    A Gotthárdon csak ő neki adózik.
    Országai köröttünk, mint a háló,
    Olyan zárt egységgé fonódnak össze.
    Megvédhet a birodalom? Magát
    Sem tudja már megvédni Ausztriától.
    Ha Isten nem segít, császár se tudhat.
    S vajjon mit adjunk császárok szavára,
    Ha pénz- és harci gondjaik miatt
    Elzálogolnak olyan földeket,
    Melyek bízón bújtak oda a sashoz?
    Nem, bátyám! Bölcs az és előrelátó,
    Ki pártviszályoknak nehéz korában
    Hatalmas kéz alá sorakozik.
    Törzsek közt bolyg a császár koronája,
    Szolgálatot, hűséget nem jutalmaz.
    De szolgálni a biztos örököst,
    Az biztos magvetés.

    Attinghausen:             Te ilyen bölcs vagy?


    Bölcsebb nemes apáidnál, akik
    A szabadságnak drága ékszeréért
    Áldoztak vért, vitézséget, hevet?
    Hajózz Luzern felé és kérdd meg ott,
    Hogy Ausztria uralma mily teher.
    Majd jönnek összeírni nyájainkat,
    Fölmérni földjeinket, a vadat
    Riasztani szabad, vén erdeinkben.
    Címerüket kapura, hídra tenni,
    Szegénységünkkel új földeket venni,
    S vérünkkel venni háborúikat.
    Hát nem! Ha már vérünknek folyni kell,
    Folyjon magunkért! Olcsóbban veszünk
    Szabadságot, mint szolgaságot érte!

    Rudenz:
    Mit tehetünk az Albrecht katonái


    Ellen, mi pásztornép?

    Attinghausen:            Ismerd meg ezt


    A népet! Én megismertem. Vezettem
    Csatákban. Favenznél harcolni láttam.
    Csak jöjjenek, s hozzák a rabigát,
    Melyet mi elviselni nem fogunk!
    Próbáld érezni vérét őseidnek
    És értékednek nemes drágagyöngyét
    Hiú üvegfényért ne vesd oda!
    Nemességedre méltó légy: feje
    Szabad népednek, mely szívből hived.
    Mely híven tart ki harcban és halálban,
    Rangodnak büszkesége ez legyen!
    Vannak ős kötelékek. Kösd szorosra!
    Légy teljesen a drága egy hazáé.
    Csüggj a hazádon szívből és egészen!
    Erődnek itt van ősi gyökere.
    Ott kinn magad vagy és erőtelen,
    Nádszál, melyet minden szél tönkretesz.
    Most jöjj velem! Már rég nem láttál minket.
    Próbáld meg egy napig csak. És ne menj
    Ma még Altdorfba. Hallod? Egy napig!
    Egyetlen napra add nekünk magad. Megragadja a kezét.

    Rudenz:
    Megígértem. Szavam köt. Nem lehet.

    Attinghausen elereszti kezét, komolyan:
    Értem! Szavad köt. Óh, boldogtalan.
    Nemcsak adott szó itt a baj. Tudom.
    A szerelem is köt azonkívül. Rudenz elfordul.
    Hiába fordulsz el. Brunecki Berta
    Vonz téged vissza az altdorfi várba,
    S a várban a zsarnok szolgálatába.
    Hazádtól elszakadsz és úgy igyekszel
    Megnyerni a kisasszonyt. Ne tagadd.

    Rudenz:
    Most már elég volt, nem hallgathatom. El.

    Attinghausen:
    Maradj, te esztelen! Hiába, elment.
    Nem tarthatom itt, meg nem menthetem.
    Wolffenschiessen is éppen így szakadt el
    Hazájától. S még többen lesznek ifjak,
    Kiket megejt az idegen varázs,
    Mely hegyeinken elterjeszkedik
    Ó, átkozott az óra, melyben e
    Békés völgyekbe jött az idegen,
    Hogy megrontsa erkölcsünk tisztaságát.
    Az új világ erőszakkal beront,
    A méltó régi tűnik. Más időknek,
    Más észjárásnak jött reánk kora.
    Mit keresek még itt? Mind eltemettem,
    Akik körében éltem s cselekedtem.
    Az én időm ott van a föld alatt.
    Boldog, kinek ez új világgal nincsen dolga. El.

    MÁSODIK JELENET.


    Magas sziklákkal és erdőségekkel körülvett rét. A sziklákon korlátos fokok és létrák, amelye­ken később az emberek lejönnek. A háttérben a tó látszik, fölötte a jelenet elején holdszivár­vány. Hátul magas csúcsok, mögöttük még magasabb gleccserek. Teljes éjszaka. Csak a gleccserek és a tó világítanak a holdfényben. Melchthal, Baumgarten, Winkelried, Sarneni Meier, Büheli Burckhart, Sewai Klaus, Flüeli Arnold és még sokan, mind fegyveresen.

    Melchthal még a szín mögött:


    Az út kinyílik itt. Frissen utánam.
    Megismerem a sziklát s a keresztet.
    A célhoz értünk. Ez a Rütli. Lámpákkal megjelennek.

    Winkelried:                      Várj!

    Sewa: Nincs senki.

    Meier:                   Egy lélek se. Mink vagyunk


    Az elsők itt, az unterwaldiak.

    Melchthal:


    Hány óra most?

    Baumgarten:                A selisbergi őr


    Épp az imént kiáltotta a kettőt. A távolban harangszó.

    Meier:
    Hallgasd!

    Am Bühel:        Amonnan Schwyzből hallani:
    Az erdei kápolna kis harangja.

    Von der Flüe:


    Tiszta a lég, a hangot jól viszi.

    Melchthal:


    Ti ott néhányan rőzsét gyujtsatok,
    Mire megjönnek, lángoljon nekik. Két ember indul.

    Sewa:
    Szép holdas éj. Úgy fekszik ott a tó,


    Nyugodtan, mint a legsímább tükör.

    Am Bühel:


    Könnyű a csónak útja.

    Winkelried:               Nézzetek


    Oda. Nem látjátok?

    Meier:                       Valóban


    Az éjjel kellős közepén szivárvány!

    Melchthal:


    A hold is tudja ezt, nem csak a nap.

    Von der Flüe:


    A jel szokatlan és csodálatos,
    Nagyon sokan még sohse láttak ilyet.

    Sewa:
    Kettős szivárvány, kívül vékonyabb.

    Baumgarten:
    Egy csónak éppen ott halad alatta.

    Melchthal:


    Ez Stauffacher. Megismerem. Derék
    Hű ember, nem várat magára. Baumgartennel a part felé megy.

    Meier:
    Az uriak legtöbbet késlekednek.

    Am Bühel:
    Mert a hegyet meg kell kerülniök,
    Hogy a helytartó kémjeit kijátsszák. A két ember közben a szín közepén tüzet élesztett.

    Melchthal a parton:


    Mi az? Mi a jelszó?

    Stauffacher:             Hazafiak!



    Mind az érkezők elé mennek. A csónakból Stauffacher, Reding Itel, Auf der Mauer Hans, Im Hofe Jörg, Hunn Konrad, Ulrich kovács, weileri Jost és még hárman szállnak ki, mind fegyve­resen.

    Mind:
    Isten hozott! Mind üdvözlik egymást és csoportokra oszlanak. Melchthal és Stauffacher előre jönnek.

    Melchtahl:     Uram, már láttam őt,
    Ki engem látni többé nem tudott,
    Kihúnyt szemére tettem két kezem,
    És úgy szívtam belőle a bosszú
    Izzó és dühödött vágyát magamba.

    Stauffacher:


    Bosszút ne említs. Nem multat bosszulni,
    Jövő bajokkal jöttünk szembenézni.
    Mondd el, mi történt Unterwalden földjén.
    Mit tudtatok szervezni az ügyért,
    Hogy gondolkoznak ott az emberek,
    Kik, mint te, elkerülték a bitófát?

    Melchthal:


    Surenni bércek félelmes világán,
    Sivár és néma jégmezőkön át,
    Hol csak a keselyű vijjog rekedten,
    A hegyi legelőkhöz értem el,
    Hol uri s engelbergi pásztorok
    A nyájakat együtt legeltetik.
    A gleccserek tejéből ittam ott,
    Mely sziklaréseken csorogva habzik,
    Lakatlan kis kunyhókba tértem én,
    Ahol magam vendéglátója voltam,
    Míg emberlakta tájra nem jutottam.
    E völgyekben már elterjedt a híre
    A borzasztó gaztettnek. És nekem
    Szörnyű bajomban becsülés jutott
    Minden ajtó mögött, melyen kopogtam.
    E hű szivek az új kormány miatt
    Már széltében fel vannak háborodva.
    Miként a bércek egyazon füvet
    Termik, s a kutak egyazon vizet
    Adják, a felhők, szelek egyazon
    Utat járják, mióta csak idő van,
    Épp úgy maradt rá ősről unokára
    A régesrégi, változatlan lélek.
    Az élet megszokott módjában ők
    Nem tűrnek semmi átkozott ujítást.
    Felém nyujtották kérges kezüket,
    A falon rozsdás, ősi kardok lógtak,
    A szemekből a bátorság vidám
    Érzése villant, hogyha oly nevet
    Említettem, mely szent nekik, például
    Tiédet s Walterét. Megesküdött
    Mind, hogy rendelkezésre áll, s követ
    Kettőtöket szilárdan, mindhalálig.
    És míg a vendégjog szent pajzsa óvott.
    Így vándoroltam házról-házra, mígnem
    Szülőföldemre értem, hol csupa
    Rokonságom tanyázik szerteszórva.
    Láttam apámat koldusan, vakon
    Szalmán fetrengve, szánó emberek
    Részvétéből tengődve...

    Stauffacher:                  Ó nagy Isten!

    Melchthal:
    Nem sírtam. Forró kínom erejét
    Nem tékozoltam ájult könnyezésre.
    A lelkem mélyén kincs gyanánt elástam
    S nem gondoltam semmit, csak tetteket.
    A hegység minden sarkát átkutattam.
    A legkisebb völgyecskét ismerem.
    Egész a gleccser hófehér színéig
    Kerestem és találtam házakat.
    S hová csak elvitt lábam, mindenütt
    Bősz gyűlölet várt rám a zsarnok ellen
    A végső s már alig lakott határig,
    Hol mit sem ád a meddő, zord talaj,
    A helytartó még ott is tud rabolni.
    Szavam tüskéivel sebeztem össze
    Ez egyszerű, jó emberek szivét,
    S most szóval, szívvel mind a mieink.

    Stauffacher:


    Nagyot csináltál és hamar csináltad.

    Melchthal:


    Még tettem többet. Főként két erődtől,
    Sarnentől s Rossbergtől rettegnek ők,
    Mert jó falak közt biztonságban él
    A zsarnok és könnyű szerrel rabolhat.
    Akartam látni hát saját szememmel.
    Sarnenben jártam. Kémleltem a várat.

    Stauffacher:


    Mertél a tigris barlangjába menni?

    Melchthal:


    Zarándok-gúnyát öltöttem magamra.
    A helytartót láthattam lakomázni.
    Mondd meg magad: ura vagyok szivemnek?
    Láttam közelről s nem öltem meg őt.

    Stauffacher:


    Merészségeddel jó szerencse járt. A többiek előre jöttek s most közelednek.
    De mondd csak el, kik hát a jóbarátok,
    Az igazak, kik hallgattak szavadra.
    Nevezd meg őket, hogy szövetkezhessünk
    S egymás előtt megnyithassuk szivünket.

    Meier:
    Uram, jól ismer mindhárom vidék.


    Én Meier volnék Sarnenből. Ez itt
    A testvérhúgom fia, Winkelried.

    Stauffacher:


    Nem ismeretlen e két név nekem.
    Egy Winkelried a weileri mocsárban
    Magát a sárkányt ölte meg saját
    Éltét odadva.

    Winkelried:         Ősöm volt, uram.

    Melchthal két emberre mutat:
    Az Engelberg-klastrom jobbágyai
    Ezek. Uram, ne nézd le őket,
    Hogy jobbágysorban élnek, míg nekünk
    Örök jusson a szabadság jutott.
    Jó honfiak és tisztességesek.

    Stauffacher a kettőhöz:


    Fogjunk kezet. Joggal lehet az büszke,
    Ki senkinek sem tartozik magával.
    De nem függhet rangtól a becsület.

    Hunn Konrád:


    Ez Reding úr, a régi főbíró.

    Meier:
    Jól ismerem, perbeli ellenségem.


    Perlekedünk egy örökség miatt. Redinghez.
    Törvény előtt talán ellenfelek,
    De itt egyek vagyunk. Kezet fog.

    Stauffacher:               Derék beszéd.

    Winkelried:
    Halljátok, jönnek! Uri kürtje szól. Jobbról, balról fáklyás emberek szállnak le a szikláról.

    Auf der Mauer:


    Nézzétek Isten szolgáját velök!
    A tiszta lelkész eljött, nem törődve
    Az úti fáradsággal s vaksötéttel.
    Ő népének valóban pásztora.

    Baumgarten:


    A sekrestyés jön és Fürst Walter úr,
    De Tell Vilmost nem látom a tömegben.

    Fürst Walter, Rösselmann, a pap, Petermann sekrestyés, Kuoni, a pásztor, Werni vadász, Rudi halász és még öten jönnek. Most mind a harminchárman előre jönnek és körülállják a tüzet.

    Fürst Walter:


    Saját szülőföldünkön, őseinknek
    Tulajdon talaján lopódzkodunk
    És szorongunk, akár a gyilkosok.
    S az éjben, mely sötét leplét csak a
    Gonosztevőknek s összeesküvőknek
    Kölcsönzi, így kell ősi jogainkat
    Keresnünk, melyek tiszták, mint a nap
    És az igazság fényében ragyognak.

    Melchthal:


    Ne bánd. Amit a sötét éj szövött,
    Hadd győzzön napsugárözön között!

    Rösselmann:


    Isten szól most szívemben, eskütársak!
    Itt állunk most a népgyűlés helyett
    És mind a teljes népet képviseljük.
    Tanácskozzunk tehát az ősi formák
    Szerint, ahogy tennők nyugodt időkben.
    Ha van szabálytalanság, mentse azt
    A szükség. Ámde Isten mindenütt
    Jelen van, hol igazságot keresnek.
    S itt állunk mi az ő ege alatt.

    Stauffacher:


    Helyes, tartsuk meg ős szabályainkat.
    Az éj sötét. De szent jogunk ragyog.

    Melchthal:


    Számunk nem teljes, ám a nép szivét
    Méltán jelentik itt legjobbjaink.

    Hunn Konrád:


    S a régi könyvek bár hiányzanak,
    Lelkünkbe írva itt a tartalom.

    Rösselmann:


    Akkor tehát megalkotván a kört,
    A hatalom kardját a földbe ütjük.

    Auf der Mauer:


    A főbíró foglalja el helyét
    És két bizalmi álljon oldalánál.

    Sekrestyés:


    Itt három nép van. Melyiknek joga
    A népgyűlésnek adni elnököt?

    Meier:
    Döntsék el Schwyz és Uri, hogy melyik.


    Mi Unterwald-beliek visszalépünk.

    Melchthal:


    Mi is. Mi a segélyt-kérők vagyunk,
    Segélyt kérünk erősebb társainktól.

    Stauffacher:


    Így Urié a kard. Megszoktuk úgyis,
    Hogy zászlaja mindég elől megyen.

    Fürst Walter:


    A kard szerintem Schwyzet illeti,
    Hisz mind az ő törzséből származunk.

    Rösselmann:


    A nemes versengést eldöntöm én:
    Vezessen Schwyz tanácsban, Uri harcban!

    Fürst Walter kardokat nyujt Stauffachernek:


    Vedd hát!

    Stauffacher:


                   Az öregkort tiszteljük inkább.

    Im Hofe:
    Ulrik kovács a legidősebb köztünk.

    Auf der Mauer:
    Derék ember, csakhogy jobbágyi sorban.
    Schwyzben tisztséget jobbágy nem viselhet.

    Stauffacher:


    De nincs-e itt köztünk Reding főbíró?
    Valóban méltóbbat nem kell keresnünk.

    Fürst Walter:


    Ő elnököljön, ő legyen vezérünk.
    Ki rászavaz, emelje fel kezét. Mind felemeli jobbkezét.

    Reding a középre lép:


    Kezem könyvekre nem helyezhetem,
    Esküszöm hát az örök csillagokra:
    Az igaztól nem térek el soha!


    Download 0.56 Mb.
    1   ...   4   5   6   7   8   9   10   11   ...   27




    Download 0.56 Mb.

    Bosh sahifa
    Aloqalar

        Bosh sahifa



    Schiller tell vilmos szíNJÁTÉK 5 felvonásban fordította harsányi zsolt

    Download 0.56 Mb.