Csendesen eloszlanak háromfelé. Pompás lendülettel megszólal a zenekar. Az üres szín még jó darabig látható és a napfelkelte színjátékát mutatja a jéghegyek fölött.
HARMADIK FELVONÁS. ELSŐ JELENET.
Udvar Tell háza előtt.
Tell szekercével foglalatoskodik. Hedwig házi munkával, Walter és Vilmos hátul játék-íjjal szórakoznak.
Walter énekel:
Íjával, nyilával
Hajnalfény alatt
Bércen, völgyön által
A vadász halad.
Mint a légi honban
A sas szálldogál,
Sziklán és vadonban
Vadász a király.
Meddig nyila röppen,
Földje az neki,
Ami száll és szökken,
Mind elejtheti. Ugrálva jön.
A húrom elszakadt, apám, csináld meg.
Tell:
Nem én. A jó vadász segít magán. Fiúk el.
Hedwig:
Korán tanulnak bánni nyíllal, íjjal.
Tell:
Ki mesternek készül, korán tanul.
Hedwig:
Bár meg ne tanulnák soha.
Tell:
Csak hadd tanulják. Jól felkészülődjék
Mindenre, aki át akarja vágni
Magát az életen.
Hedwig: De nem találnak
Majd nyugtot otthon.
Tell: Én sem, angyalom.
A természet nem pásztornak teremtett,
Mindég új célok kergetése izgat,
S az életet csak akkor élvezem,
Ha mindennap külön megküzdök érte.
Hedwig:
S az asszony gondját meg sem gondolod,
Ki várakozva rád gyötrődik itthon.
Mit vakmerő kirándulásaidról
Beszélnek, engem rémületbe ejt.
Minden búcsúnál megreszket szivem,
Hogy már nem foglak újra látni többé.
Látlak, hogyan téveszted el a zord
Jégtájakon lépésedet, mikor
Ugrálsz és látom, hogy csábít a vissza
Húzódó zerge nyaktörő bukásba,
Látlak, hogyan terül rád a lavina,
A jégkéreg hogy reccsen meg alattad,
S eltűnsz, hogy a borzasztó hótömeg
Mint elevent örökre eltemessen.
Ó Istenem, a vakmerő vadászt
Még száz alakban lesi a halál.
Boldogtalan mesterség! Folytonos
Halálveszéllyel hív a szakadékba.
Tell:
Ki mindíg rajta tartja friss szemét,
Ki Istenben és erejében bízik,
A bajból jól kivágja az magát.
Nem fél a hegytől a hegyek szülötte. Befejezte munkáját, a szerszámot elrakja.
Örökre eltart most már a kapu.
Ahol szekerce van, nem kell az ács. Kalapját veszi.
Hedwig:
Hová mégy?
Tell: Alfortba megyek, apádhoz.
Hedwig:
Te valamire készülsz, ne tagadd el.
Tell:
Mi jut eszedbe?
Hedwig: Itt valami készül
A helytartó ellen. A Rütli réten
Gyűlés volt. Hallom. Ott voltál közöttük.
Tell:
Nem voltam ott ugyan, de hogyha hív
Az ügy, bizony nem fog hiába várni.
Hedwig:
Ahol veszély van, téged küldenek.
Mindig rád rójják a legnehezebbet.
Tell:
Az ember vagyona szerint adózik.
Hedwig:
Az unterwaldi embert is viharban
Hoztad a tavon át. Isten csodája
Hogy ott nem vesztetek. A gyerekekre
És rám nem is gondolsz?
Tell: Gondoltam rátok.
Családos ember. Megmentettem őt.
Hedwig:
Viharban, csolnakon! Nem bizalom
Az Úrban ez, hanem istenkísértés.
Tell:
Ki sokat fontol, keveset cselekszik.
Hedwig:
Szolgálatkész vagy. Mindenkit segítesz.
De hogyha bajba jutsz, magad maradsz.
Tell:
Ne jussak bajba, a jó Isten adja. Íját, nyilait veszi.
Hedwig:
Minek az íjad? Hagyd idehaza.
Tell:
Ha íjam nincs, mintha karom nem volna. A fiúk előjönnek.
Walter:
Apám, hová mégy?
Tell: Megyek nagyapóhoz,
Altorfba. Jössz velem?
Walter: Hát hogyne mennék!
Hedwig:
A helytartó van ott. Ne menj Altorfba.
Tell:
Ma éjjel elmegy onnan.
Hedwig: Várd meg azt.
Ne tűnj fel néki. Gyűlöl, jól tudod.
Tell:
Csak gyűlöljön. Mit árthat ő nekem?
Nincs vaj a fejemen. Nem félek tőle.
Hedwig:
De ép az igazakat gyűlöli.
Tell:
Mert tehetetlen. Hidd el, engem is
Békén fog hagyni, ezt szentül hiszem.
Hedwig:
Miért hiszed?
Tell: Történt nemrégiben,
Hogy elmentem vadászni Schächental
Ember nem járta völgyének vidékén.
Egy sziklaúton mendegéltem ott,
Hol nem volt más ösvény, mert sziklafal
Meredt jobbról és balkézről pedig
Félelmes mélyen zúgott a patak. Fiai mellé állnak és izgatott figyelemmel néznek fel rá.
A helytartó jött szemközt. Senkisem
Volt rajtunk kívül. Nem kísérte senki.
Csak ember ember ellen. S lent a mélység.
Mikor meglátott és mindjárt megismert,
Engem, akit kevéssel azelőtt
Csekély okért keményen büntetett.
És látta derék fegyveremet is,
Az arca elfehéredett, a térde
Megingott. És előre láttam,
Hogy rémültében neki dől a falnak.
Megsajnáltam. Szerényen, csendesen
Hozzája léptem. „Én vagyok, uram,”
De ő egy hangot nem tudott kiadni.
Úgy reszketett. Csupán kezével intett,
Hogy menjek. Mentem. Majd kíséretét
Meglelve, illendőn utána küldtem.
Hedwig:
Reszketni, félni láttad? Jaj neked,
E szégyent nem bocsátja meg soha.
Tell:
Ezért kerűlöm őt és ő is engem.
Hedwig:
Ne menj Altorfba ma. Eredj vadászni.
Tell:
Mi jut eszedbe?
Hedwig: Aggódom. Ne menj.
Tell:
De ok nélkül mit kínozod magad?
Hedwig:
Ha nincs okod, maradhatsz. Tell, ne menj!
Tell:
Megígértem, mennem kell, angyalom.
Hedwig:
Hagyd itthon legalább a gyermeket.
Walter:
Nem, nem, mama! Én apámmal megyek!
Hedwig:
Ó kisfiam, hát itt hagyod mamádat?
Walter:
Hozok neked valamit nagyapótól. Apjával megy.
Vilmos:
Én maradok veled.
Hedwig megöleli: Én kisfiam,
Ők elmentek, csak te maradsz nekem. A kapuhoz megy és soká néz a távozók után.
MÁSODIK JELENET.
|
