MÁSODIK JELENET.
Az Attinghausen-udvar. A báró karszékben haldoklik. Fürst Walter, Stauffacher, Melchthal, Baumgarten foglalatoskodnak körülötte. Tell Walter a haldokló előtt térdel.
Fürst Walter:
Elköltözött. Mindennek vége van.
Stauffacher:
Nem. Nem látszik halottnak. Nézd a pelyhet,
Amit ajkára tettünk. Még mozog.
Álma nyugodt, derűs, békés az arca. Baumgarten az ajtóhoz megy s beszél valakivel.
Fürst Walter Baumgartenhez:
Ki az?
Baumgarten visszajön:
Kedves leányod, Hedwig asszony.
Jött, hogy veled beszéljen s Waltert lássa.
Walter felemelkedik.
Fürst Walter:
Hogy vigasztaljam? Vigaszom nekem sincs.
Már minden baj az én fejemre gyűl?
Hedwig beront:
Hol van fiacskám? Látni akarom!
Stauffacher:
Légy csendesebb a halál pitvarában.
Hedwig fiához rohan:
Ó drága kincsem, élsz!
Walter átöleli: Szegény mamám!
Hedwig:
De igazán nem esett bajod semmi? Aggódva vizsgálja.
Hogy volt képes célozni rád? Kegyetlen!
Hogy is tehette. Ó nincsen szíve,
Hisz képes volt saját fiára lőni!
Fürst Walter:
Rettegve tette, összetépett szívvel.
Mit tehetett? Az életökről volt szó.
Hedwig:
Ha mellében apai szív dobogna,
Mielőtt tette, százszor meghalt volna.
Stauffacher:
Hálát adhatsz Istennek térdenállva,
Hogy így történt.
Hedwig: De hogy feledjem el,
Mi történhetett volna? Borzalom!
Ha vénasszony leszek sem láthatok mást,
Mint fiamat, apját, ki céloz rája,
S a nyílvessző a szívemet találja.
Melchthal:
Csak láttad volna. Gessler hogy gyötörte!
Hedwig:
Férfi-keménység! Hogyha büszkeségök
Sérelmet szenved, se Isten, se ember.
Haragjukban kockára tudják tenni
A gyermekök fejét s az anya szívét.
Baumgarten:
A férjed sorsa nem elég kemény,
Hogy gáncsolással még te is tetézed?
Az ő bajára nincs egy jó szavad?
Hedwig odafordul s erősen rápillant:
S neked csak a barátod gondja számít?
Hol voltatok, mikor szegény uram
Kötélben vergődött? Segítettétek?
Csak néztetek, meg sem mozdultatok.
Eltűrtétek, hogy a derék bajtársat
Elhurcolják. De így tett vajjon ő,
Ily tétlenül állott-e ő, mikor
A fegyverszolgák nyargaltak mögötted?
S előtted a viharzó tó dühöngött?
Ő nem pityergett tétlenül. Felejtett
Asszonyt, családot. A sajkába ugrott
És bátran megmentette életed!
Fürst Walter:
Mit merhettünk mi védelmére tenni,
Alig néhányan s fegyvertelenül?
Hedwig mellére veti magát:
Apám, apám, elvesztetted te is,
Az ország s mink: mind elvesztettük őt!
Ő nincs nekünk, mi nem vagyunk neki!
Isten, ne hagyjad őt kétségbeesni!
Zord börtönébe el nem érhet a
Vígasztalás! És hátha megbetegszik?
És beteg lesz a nyirkos, vak sötétben,
Tudom. Mert mint a hegyi rózsa hervad
És elpusztul mocsári levegőn,
Az ő számára sincs élet, csak a
Friss levegőn, tündöklő napsugárban.
Börtönben! Ő! Ki maga a szabadság!
Dohos penészben élve nem maradhat.
Stauffacher:
Nyugodj meg, asszony. Mindent megteszünk,
Hogy börtönét kinyissuk.
Hedwig:
De mit tudtok ti tenni nélküle?
Amíg szabad volt, remélhettetek.
A becsületnek volt még jó barátja,
Az üldözöttnek volt védelmezője,
Tell mindnyájatokat védett, s ti mind
Őt egymagát nem teszitek szabaddá. A báró felébred.
Baumgarten:
Megmozdult, csendesen!
Attinghausen felegyenesedik:
Hol van?
Stauffacher: Ki?
Attinghausen: Nincs itt?
Halálom órájában elhagyott?
Stauffacher:
Rudenzet érti. Küldtetek utána?
Fürst Walter:
Elküldtünk érte. És örvendj, uram!
Ő a miénk! A szívét megtalálta.
Attinghausen:
A hazájának védelmére kelt?
Stauffacher:
Bátran, akár egy hős.
Attinghausen: De hol van?
Mért nem jön el végső áldásomért?
Érzem, hogy jő a végső pillanat.
Stauffacher:
Nem úgy, uram. Aludtál valamit,
S ez felüdített. Nézésed nyugodt.
Attinghausen:
A fájdalom is élet, s elhagyott.
Meghalt a kín, és a remény sem él. Meglátja a fiút.
Ki ez a gyermek?
Fürst Walter: Áldd meg őt, uram.
Az unokám. És most apátalan. Hedwig a gyermekkel letérdel a haldokló előtt.
Attinghausen:
Én elmegyek s ti mind apátlanok
Maradtok. Jaj nekem, hogy búcsúzó
Pillantásom hazámat veszni látja.
Miért hagyott a sors ily kort megélnem,
Hogy minden reményem velem kimúljon?
Stauffacher Fürst Walterhez:
Ilyen sötét bánatban menjen el?
A végórán inkább adjuk neki
A reménységnek fényét. Jó uram,
Ne csüggedj el. Mi nem vagyunk egészen
Árvák s egészen menthetetlenek.
Attinghausen:
Ki ment meg vajjon?
Fürst Walter: Mi magunk, uram.
A három föld szavára megfogadta,
Hogy zsarnokát elűzi. Kész van a
Szövetség. S mindünket szent eskü köt.
És még az újév el sem érkezik,
Mi már cselekszünk. Légy nyugodt, uram,
Szabad földben fog megpihenni tested.
Attinghausen:
Ó mondd! Szövetséget kötöttetek?
Melchthal:
Az erdők három tartománya egy
Azon napon fog talpraállni: kész
Van minden, és a titkot jól megóvjuk,
Pedig máris sok száz tudója van.
Vermek fölött járkál a zsarnok itt,
Megszámláltattak itt a napjai,
És nemsokára híre sem marad.
Attinghausen:
És az erődök? Azokkal mi lesz?
Melchthal:
A nagy napon mind, mind el fognak esni.
Attinghausen:
A nemesség? Az is szövetkezett?
Stauffacher:
Reméljük, hogy velünk fog tartani.
Eddig csak a parasztok tettek esküt.
Attinghausen lassan felemelkedik, nagy megdöbbenéssel szól:
A nép meg merte tenni ezt? Magában
Megbízva? Nem számítva az urakra?
Saját karjában ily szilárd hite?
Akkor többé nincs is szükség miránk.
Most már nyugodtan sírba szállhatunk.
Az élet megfordult. És más erők
Viszik az ember csodaszép jövőjét. Kezét az előtte térdelő gyermek fejére teszi.
E gyermekfőben, melyen alma állt,
Megszületik az új, a szebb szabadság,
Új kor jön itt, a régi összeomlik,
S a romokból ifjú élet virágzik.
Stauffacher Fürst Walterhez:
Nézd, milyen fény tündöklik fel szemén!
A természetnek ez nem elmúlása.
Az élet újhodása e sugár.
Attinghausen:
Leszáll az ó várakból a nemes
S a városnak polgárként esküszik fel.
Üchtland, Thurgau már megkezdette így,
Bern felveti nemes vezérfejét,
Freiburg erős jó vára a szabadnak,
Zürich serényen küldi céheit,
Hogy fegyvert fogjanak. Városfalon
Törik meg az uralkodók hatalma. A többit látnoki módon mondja, szavai a lelkesedésig emelkednek.
Látom a büszke fejedelmeket,
Az urakat páncélosan vonulni,
Hogy pásztoroknak népét leigázzák.
Élet-halál a kérdés. Századokká
Lesz híres egy-egy vérző hegyszoros.
Mezítelen mellét kitárja a
Paraszt a lándzsák gyilkos erdejének!
A nemesség virága elesik,
És leng a zászló, győzött a szabadság!
Megragadja Fürst és Stauffacher kezét.
Tartsatok össze! Mindég és szilárdan!
Lakóföldetek szabad és közös!
A bérceken hangos szó zengje azt,
Hogy szövetkezni, egyesülni kell...
Csak egység... egység... egység...
Visszahanyatlik a párnára és keze még halálában is tartja amazok kezét. Fürst és Stauffacher jó darabig némán nézik. Akkor elmennek és átadják magokat fájdalmoknak. Ezalatt a szolgák csendesen bejöttek, a fájdalom kisebb-nagyobb jeleivel közelednek, néhányan lehajolnak, sírva térdelnek, kezére borulnak. E néma jelenet alatt megszólal a harang. Rudenz gyorsan belép.
Rudenz:
Él még? Mondjátok, hallja még szavam?
Fürst Walter elfordul s a halott felé mutat:
Te vagy hűbérurunk s védelmezőnk.
És váradnak neve megváltozott.
Rudenz meglátja a halottat, heves fájdalom fogja el, áll:
Szent Isten, későn jött bűnbánatom?
Egy-két perccel nem élhetett tovább,
Hogy megláthassa szívem változását?
Derék szavát nem vettem semmibe,
Mikor még élt a fényben. Odavan,
Elment örökre, itt hagyván nekem
Leróhatatlan tartozásomat.
Úgy halt meg, hogy szívéből kivetett?
Stauffacher:
Nem, még megtudta bátor tettedet,
S megáldotta szavaid hősi voltát.
Rudenz letérdel a halott mellett:
Ó drága ember néma teteme!
Szent hamvak! Itt megesküszöm hülő
Kezére, hogy széttépek bárminő
Olyan láncot, mely idegenbe kötne:
A népem visszakapta sorsomat.
Svájci vagyok s teljes lelkem szerint
Az is leszek. Feláll. Sirassátok meg őt,
Mindenki atyját s hűséges barátját.
De bízzatok! Örökségül veszem
Nemcsak kincsét, de szívét, szellemét is!
Mit öregsége már nem adhatott,
Megadja nektek lelkes ifjúságom.
Derék öreg, hadd fogjam meg kezed,
És nektek is. Melchthal, kezet fogunk!
Ne gondolkozzatok, de bízzatok.
Vegyétek esküm s fogadalmamat.
Fürst Walter:
Csak nyujtsatok kezet. Megtért szive.
Bizalmat érdemel.
Melchthal: Eddig lenézted
Fajtánkat. Most már mit higyjünk felőled?
Rudenz:
Feledjétek ifjúságom hibáit.
Stauffacher Melchthalhoz:
Egység volt a haldokló végszava.
Ezt ne feledd.
Melchthal: Hát jó! Itt a kezem.
Szavam paraszti szó, de férfi szó!
Paraszt nélkül nem élhet a nemes.
S az ősibb, régibb rend, az a miénk.
Rudenz:
Én megbecsülöm s megvédelmezem. Kardjára üt.
Melchthal:
Tudd meg, báró úr, hogy kérges kezünk,
Mely termővé tesz kőkemény rögöt,
A fegyvert is nagyon jól bírja ám.
Rudenz:
Én titeket védlek, s ti védtek engem,
Egymás által csak úgy vagyunk erősek.
De mit beszélünk, míg hazánk a zsarnok
Kezén kínlódik rablott kincs gyanánt?
Ha majd zsarnoktól tiszta lesz a föld,
Vetélkednünk még bőven lesz idő.
Egy pillanatig vár.
Hallgattok? Nincsen mondanivalótok?
Nem szolgáltam reá bizalmatokra?
Én akkor betolakszom titkotokba.
Tárgyaltatok s esküdtetek a Rütlin,
Tudom, hogy ott mi volt. Mindent tudok.
S bár nem ti bíztátok reám a titkot,
Megőriztem szentelt zálog gyanánt.
Hazámnak ellensége sohse voltam,
S ellenetek sosem fordultam volna.
Ti késlekedtek és ez nagy hiba.
Az óra sürget. Gyorsan tenni kell.
A késésnek már áldozata Tell.
Stauffacher:
Megesküdtünk, hogy várunk ünnepig.
Rudenz:
De én nem esküdtem. Nem voltam ott.
Ti várjatok csak. Majd cselekszem én.
Melchthal:
De mit?
Rudenz: Mire állásom kötelez,
Mint örököst. Titeket védelek.
Fürst Walter:
Első teendőd e szent hamvakat
A földnek adni. Ez szent kötelesség.
Rudenz:
Ha szabad lesz hazánk, a győzelem
Babérját tesszük rá ravatalára.
Barátaim, nemcsak ti értetek
Kell küzdenem. Mert van magamnak is
A zsarnokkal rovásom. Elrabolták
A szép Bertát körünkből. Nincs sehol.
Az aljas önkény már ezt is meri.
Stauffacher:
Ezt tette egy szabad nemessel? Ezt
Merészli már a féktelen erőszak?
Rudenz:
Én ígértem nektek védelmemet,
S nekem kell kérnem a tiéteket.
Elrabolták tőlem kedvesemet,
Hogy hol rejtették el, nem is tudom,
És milyen gazságokra vetemednek:
A zsarnok házasságra kényszeríti:
Ó el ne hagyjatok, mentsük meg őt!
Nagy hívetek s bőven megérdemelte,
Hogy minden ember fegyvert fogjon érte.
Fürst Walter:
Milyen tervet csináltál?
Rudenz: Semmilyet.
Ez éjjelben, mely sorsát eltakarja.
E kétségnek borzasztó gondja közt,
Hol nincs mihez kapcsolnom terveket.
Lelkemben nincsen más tudat csak ez:
Csak egy helyen találhatom meg őt.
A zsarnokságnak romjai alatt.
Meg kell vívnunk az összes várakat.
Míg harcunk egy börtönben ráakad.
Melchthal:
Indulj, vezess! Mi követünk! Miért
Holnapra tolni, mit ma kezdhetünk?
A Rütli-eskükor Tell még szabad volt,
A zsarnok szörnyű tette azután jött,
És ez a tett új törvényt szab nekünk.
Ki olyan gyáva, hogy most is haboznék?
Rudenz Stauffacher és Fürst Walterhez:
Készüljetek és fegyverkezzetek,
S figyeljétek a bércek tűzjelét.
Mert győzelmünknek híradása gyorsabb
Legyen, mint sajka jár a tó vizén.
S ha csúcsokon a lángok felragyognak.
A zsarnokra viharként rontsatok,
S törjétek össze az erőszakot! Elmennek.
|
