NEGYEDIK FELVONÁS. ELSŐ JELENET.
A vierwaldstatti tó keleti partja. A különböző alakú meredek sziklák nyugatról lezárják a látóhatárt. A tó nyugtalan, heves hullámzás van, villámlás és mennydörgés. Gersaui Kunz, halász és halászfiú vannak színen. (Halász: Ruodi, Halászfiú: Jenni.)
Kunz:
Saját szememmel láttam. Elhihedd.
Úgy történt minden, ahogy elmeséltem.
Halász:
Tellt letartóztatták s Küssnachtba vitték?
A legkülönb köztünk. A fő reménység,
Hogyha ki kell a gátra állani.
Kunz:
A helytartó személyesen viszi.
Épp készültek hajóra szállani,
Indulásomkor. Csakhogy a vihar
Mely közeleg s engem is idevert,
Hogy sürgősen partot keressek, őket,
Sem hagyja tán egykönnyen útrakelni.
Halász:
Tell megkötözve Gessler körme közt!
Meglássátok, Gesslernek gondja lesz rá,
Hogy meg ne lássa újra a napot.
Hisz tarthat annak jogos bosszújától,
Kit jogtalanul így megkínozott.
Kunz:
És azt mondják, hogy Attinghausen úr
Nagyon beteg. Végső óráit éli.
Halász:
Így tűnnek el végső reményeink.
A nép jogáért már csak ő tudott
Az állásánál fogva szót emelni.
Kunz:
Nő a vihar. Hát csak vigyázzatok.
Én szállást keresek a faluban.
Ma már csónakra szállni lehetetlen. El.
Halász:
Tellt elfogták, és nincs többé a báró.
Zsarnokság, mit szégyelsz? Mutathatod
Kaján arcod kedvedre. Néma már
A jog szava s lehunyódott szeme,
Mentő karját kötéllel megkötözték.
Halászfiú:
Ez jégeső. Apám, menjünk be inkább.
Nem jó nekünk itt lenni a szabadban.
Halász:
Szél, csak dühöngj! S te villám, csak cikázz!
Felhők, szakadjatok! Ömölj, te vízár,
És öntsd el ezt a földet. S fojtsd belé
A nemzedéket, mely még nem fogant!
Váljatok úrrá, ti vad elemek!
Ti medvék és vadon farkasai,
Gyertek elő, az ország a tiétek!
Ha nincs szabadság, itt mért éljen ember!
Halászfiú:
Az örvény tombol, zúg a fergeteg.
Ilyen vihart itt nem láttam soha.
Halász:
Saját fiának célozott fejére!
Apának eddig ez még nem jutott.
A természet ne lázadjon fel ilyen
Gazság miatt? Ó, én nem is csodálnám,
Ha a sziklák a vízbe omlanának,
Ha jégmezők s hótornyok, amelyek
A teremtésnek napja óta állnak,
Elolvadnának most a bérceken,
A hegyek omlanának, szakadékok
Csapnának össze és új vízözön
Magába nyelne mindent, ami él. Harangszó.
Halászfiú:
A harangot meghúzták odafenn.
Talán hajó kínlódik a viharban,
És a harang imádkozásra int. Magaslatra kúszik.
Halász:
Jaj a hajónak, melyet útjain
Az ilyen szörnyű ár bölcsője renget.
Itt kormány és kormányos hasztalan.
Orkán az úr. A szélben és az árban
Az ember labda. Messze és közel
Nincs egy öböl sem, melybe szökhetik.
A sziklapart kegyetlen símasággal
Mered feléje s irgalmatlanul
Mutatja síkos kőtestét neki.
Halászfiú balra mutat:
Apám, hajó! Jön Flüelen felől.
Halász:
Az Isten óvja meg szegényeket.
Ha szakadékba szorul itt a víz,
A szirtek közt dúvaddá tébolyul,
Mely ketrecét tombolva rázza meg,
És vad dühvel kijáratot keres,
Mert közrefogja zordon sziklafal,
Mely mozdulatlanul az égig ér. A magaslatra lép.
Halászfiú:
Apám, a helytartó hajója ez.
Vörös tetős. Zászlaját ismerem.
Halász:
Az Isten ítél. Ez valóban ő.
A helytartó. A vészben imbolyog.
S az orkánban bűnét magával hordja.
A büntetés korán elérte őt:
Hogy ismerjen meg még nagyobb erőt.
A hullámok nem hallgatják szavát,
A szirtek meg nem hódolnak neki
És a kalapnak. Fiú, ne imádkozz,
És le ne fogd a büntető kezet.
Halászfiú:
A helytartóért nem imádkozom,
Hanem Tellért, ki ott van a hajón.
Halász:
Ó vak elem, miért vagy esztelen?
A bűnöst miért bünteted meg úgy,
Hogy ártatlant is elveszítsz vele?
Halászfiú:
A Buggisgrat mellett már elhaladtak.
De ott az Ördögtemplom. Visszapattan
A vész annak faláról, s visszadobja
A végzetes szirtekhez a hajót.
Nem látom őket.
Halász: A Hackmesser az,
Mely sok hajót tört össze már. Ha nem
Tartják a kormányt jól és ügyesen,
Az orkán összezúzza őket és
Haragosan leküldi a fenékre.
Egy jó kormányos volna a hajón.
Az Tell. Meg tudná őket menteni.
De keze-lába meg van most kötözve.
Tell Vilmos íjával megjelenik. Gyors léptekkel jön, megdöbbenve néz körül, fel van indulva. Mikor a szín közepére ér, a földre veti magát. Kezét előbb a szárazföld, aztán az ég felé tartja. A halászfiú meglátja.
Halászfiú:
Nézd, nézd, apám, egy ember térdel ott.
Halász:
Kezével tapogatja a talajt,
S úgylátszik, mintha magánkívül lenne.
Halászfiú előbbre jön:
Mit látok! Jöjj, apám, lásd magad is!
Halász közeledik:
Ki ez? Nagy Isten! Hisz ez maga Tell!
Te hogy kerülsz ide?
Halászfiú: Nem a hajón
Hurcoltak téged, megkötött rabot?
Halász:
És nem vittek téged Küssnacht felé?
Tell feláll:
Szabad vagyok.
Halász és halászfiú: Szabad! Jóságos Isten!
Halászfiú:
Honnan jösz?
Tell: A hajóról.
Halász: Mit beszélsz?
Halászfiú:
Hol a helytartó?
Tell: A hajón vergődik.
Halász:
Lehetséges? De hogy kerülsz ide?
Ki mentett meg vihartól s kötelékből?
Tell:
A jó Isten kegyelme. Hallgassátok.
Halász és halászfiú:
Beszélj! Beszélj!
Tell: Hogy Altorfban mi volt
Tudjátok-e?
Halász: Mindent tudok. Beszélj!
Tell:
Hogy a helytartó megkötöztetett,
És küssnachti várába akart vinni?
Halász:
Hajóra is szállt Flüelen felé,
Tudjuk. De mondd el, hogy lettél szabad?
Tell:
A hajóban feküdtem megkötözve,
Halálra szántan, tehetetlenül.
A napvilágot nem reméltem többé
Meglátnom, sem kedves családomat.
Vigasztalan bámultam ki a vízre.
Halász:
Ó te szegény!
Tell: Elindult a hajó,
A helytartóval, Harrassal, sok őrrel.
De zubbonyom s íjam, az ott hevert
Az orrdeszkán a kormány közelében.
Mentünk tehát és épp a fokhoz értünk,
Mikor szörnyű vihar csapott reánk.
A Gotthard-szakadékból jött a vész,
S az Úr rendelte oly erősnek azt,
Hogy minden evezős halálra ijedt.
A vízbe fúl: ezt hitte valamennyi.
Hallom, hogy egyik ember így beszél
A helytartóhoz: „Látod, jó uram,
Hogy milyen rettentő bajban vagyunk,
A vízbefúlás fenyeget, bizony
A kormánynál mindenki oda van,
Fejét vesztette, nem tud mit csinálni.
De lásd, Tell Vilmos itt van a hajón,
Erős ember s a kormányzáshoz ért.
Miért ne vennők hasznát hát a bajban?”
S ő így szólt hozzám: „Tell, ha gondolod,
Hogy a hajót meg tudnád menteni,
A kötelékekből kioldanálak.”
Én erre mondom: „Uram, azt hiszem,
Hogy Isten megsegít s megmentelek.”
Így hát kioldtak. Átvettem legott
A kormányt s dolgoztam serényen. Ám
Félszemmel persze íjamat figyeltem.
S a partot lestem, hogy találok-e
Alkalmat a szökésre valahogy.
S megláttam egy kiugró szirtet ott,
Amelyen némi síma tér akadt...
Halász:
Azt ismerem. Mindjárt a fok alatt.
De azt már sohse hittem volna, hogy
Ugorva azt még el lehessen érni...
Tell:
Rájok kiáltok, hogyha ügyesen
Dolgoznak és a szirthez eljutunk,
A legrosszabbján akkor túlleszünk.
Kemény munkával oda is jutottunk,
S én a hajó tatját minden erővel
A sziklafal felé irányítottam.
Gyorsan felkaptam íjamat s neki!
Nagy lendülettel felszöktem a szirtre,
Hatalmas rúgást adtam a hajónak,
Hogy a szabad vízáramlatba lökjem,
Hadd boldoguljon ottan, ahogyan tud.
Így hagytam ott bősz hatalmát az árnak,
S az embereknek még bőszebb hatalmát.
Halász:
Tell, rajtad csodát mutatott az Isten.
Alig lehet hinnem kalandodat.
De mondd, mostan hová szándékozol?
Ha a helytartó életben marad,
Neked nincs biztonságban életed.
Tell:
Mielőtt még feloldatott, azt mondta,
Hogy Brunnen mellett szándékszik kikötni
És Schwyzen át vitet várába engem.
Halász:
Szóval kiköt s gyalog folytatja útját?
Tell:
Ezt mondta.
Halász: Akkor rögtön menekülj.
Az Isten másodszor nem tesz csodát.
Tell:
Mondd meg az útat Arth s Küssnacht felé.
Halász:
Az országút Steinen felé megyen,
De van ennél egy kurtább rejtekút.
Fiam kalauzol majd Lowerzen át.
Tell kezet nyujt:
Isten fizesse meg jóságodat. Indul, de vissza fordul.
Nem esküdtél te is a rütli téren?
Mintha neved hallottam volna...
Halász: Úgy van,
A szövetségre ott esküdtem én is.
Tell:
Akkor siess Bürglenbe, tedd meg ezt.
Aggódik hitvesem, mondd meg neki,
Hogy szabadon s biztos helyen vagyok.
Halász:
De mit mondjak, hogy merre menekültél?
Tell:
Ott lesz apósom s lesznek mások is,
Akik velünk esküdtek. Mondd nekik,
Hogy tartsanak ki és ne féljenek.
Szabad vagyok és megvan két karom.
Majd nemsokára hallanak felőlem.
Halász:
Mit tervezel? Nekem megmondhatod.
Tell:
Majd meghalljátok, hogyha végrehajtom. El.
Halász:
Vezesd! Ez megteszi, akármit tervez.
Az Isten óvja meg, szívből óhajtom. El.
|
