NEGYEDIK JELENET.
Fürst Walter lakása. Fürst Walter és Melchthal Arnold különböző irányból jönnek.
Melchthal:
Fürst Walter úr!
Fürst: Vigyázz, mert észrevesznek.
Maradj, ahol vagy. Kém van mindenütt.
Melchthal:
Nincs híred Unterwaldenból nekem?
Mit tudsz apámról? Elviselhetetlen
Így senyvednem semmittevő fogolyként.
Mit tettem én, hogy így gyilkos gyanánt
Kell engem itten dugni, rejtegetni?
Mindössze azt a szemtelen legényt,
Ki helytartó-parancsra ökrömet
És szekeremet el akarta vinni,
Megcsaptam és egy ujja eltörött.
Fürst:
Bővérű vagy. A helytartó legénye
Volt az s fölöttesed küldötte hozzád.
Tehát bűnös lettél és lázadó,
A büntetésben meg kellett nyugodnod.
Melchthal:
Hát elviseljem szemtelen beszédét?
„Ha a paraszt - mondta pökhendi módon -
Lisztet szeretne, húzza az ekét.”
Az ökröket kezdte kifogni máris,
Bőgtek szegények s ökleltek. Talán
Átérezték, hogy mily erőszak ez.
A szívem megsajdult, és elfogott
A kárvallott ember jogos haragja:
Nem tudtam, mit csinálok. Nekimentem.
Fürst Walter:
Mi is szívünket bajjal tartjuk féken:
Az ifjú szív hogy bírhasson tüzével?
Melchthal:
Apámért aggódom csak. Gyenge már,
Ápolni kell és messze van fia.
A helytartó haragszik rá, mert mindíg
Kiállt a szabadságért és jogért.
Most gyötrik majd az aggot, s nincs, aki
A bántalmaktól megvédhesse. Mindegy,
Mi lesz velem. Én hozzá visszatérek.
Fürst Walter:
Csak várj! Szedd össze még türelmedet,
Amíg az erdőn át jó híreket kapsz.
Kopognak. Menj! A helytartó talán
Parancsot küld. Menj be. Uriban vagy,
S a landenbergi kéz elér ide:
A zsarnokok mind összetartanak.
Melchthal:
S így megmutatják, hogy mit kéne tennünk.
Fürst Walter:
Menj, hogyha nincs baj, majd szólítalak. Melchthal távozik.
Nem mondhatom meg a boldogtalannak,
Hogy veszedelmet sejtek. Ki kopog?
Ha zörren a kilincs, már rettegek,
Minden sarokban árulás, gyanú.
Az otthonok legbelső belsejébe
Nyomúl a hatalom. Ide s tova
Zárnak s kilincsnek már értelme sincsen.
Ajtót nyit, visszahökken. Stauffacher lép be.
Kit látok? Werner úr! szavamra mondom,
Hogy kedves, drága vendég. Derekabb
A küszöbömet még nem lépte át.
Szerény házamban szívből üdvözöllek.
De mondd, mért jöttél? Mi hozott ide?
Stauffacher kezet nyujt:
A mult idők. Az elmult, régi Svájc.
Fürst Walter:
Magaddal hoztad. Nézd, hogy felvidultam!
Ha látlak, szívem forróbban dobog.
De ülj le, Werner úr. Hát Gertrud asszonyt,
A bölcs Iberg derék eszű leányát,
Hogy hagytad otthon? Minden utas ember,
Ki Zell felől jön s dél felé igyekszik,
Magasztalja baráti házadat.
De mondd, éppen most jöttél Flüelenből,
És nem is néztél még körül felénk,
Amielőtt házamba bekopogtál?
Stauffacher leült:
De láttam már hatalmas, meglepő
Építkezést, amely bizony lehangolt.
Fürst Walter:
Látod: meglátsz egy pillantással mindent.
Stauffacher:
Uriban eddig soha nem volt ilyen.
A hatalom nem tartott itt erődöt.
Csak egy börtönt ismertetek: a sírt.
Fürst Walter:
Nevén nevezted. Szabadságunk sírja.
Stauffacher:
Megmondom nyiltan, Walter úr neked:
Nem jöttem én hiú kíváncsiságból.
Mély gondot érzek. Otthon csak szorongást
Hagytam, s nem látok itt sem, csak szorongást.
Amit mi tűrünk, az már tűrhetetlen.
Szorongásunknak semmi célja nincs.
A svájci ember mindíg csak szabad volt,
És ősidőktől becsüléshez szoktunk.
Mióta pásztor járt itt a hegyekben.
Még sohasem volt itt ilyen világ.
Fürst Walter:
Úgy van! Példátlan már, hogy mit csinálnak.
Bizony, szegény, jó Attinghausen úr,
Ismervén még a régi, szép időket,
Ezt képtelennek látja maga is.
Stauffacher:
Az erdőn túl is rossz világ van ám,
Sok vér folyik. Helytartónk, Wolffenschiessen,
Ki fent lakott a Rossbergen, nem átallt
Rárontani a Baumgarten nejére,
Hogy gonosz vágyainak megszerezze.
Baumgarten erre fejszével megölte.
Fürst Walter:
Még él az igazságos Isten! Úgy-e,
Baumgartent mondtad? Csendes, rendes ember.
Remélem elszökött és nincs veszélyben.
Stauffacher:
A vőd szöktette át a tó vizén,
És Steinenben magam rejtettem el.
Épp tőle hallottam még rémesebbet.
Ez Sarnenben történt, és mondhatom,
Az ember szíve vérzik, hogyha hallja.
Fürst Walter figyelmesen:
Mondd el.
Stauffacher:
Melchthalban, ott, ahol az út
Kernsnél a völgybe lép, békén lakik
Egy ember. Tisztességes és szavának
Van súlya. Halden Henrik a neve.
Fürst Walter:
Mind ismerjük. Beszélj. Mi van vele?
Stauffacher:
A landenbergi holmi kis hibáért
Ennek fiára ment. Szép ökreit
Erővel kifogatta az ekéből.
A zsoldos meghalt. És bujkál a tettes.
Fürst Walter nagy izgalomban:
És az apa? Mondd, mi van az apával?
Stauffacher:
A helytartó az aggot elfogatta
S a szökött tettest követelte tőle.
Az agg megesküdött: fogalma sincs,
Hol a fiú. Valóban nem is tudta.
És erre jöttek a hóhérlegények...
Fürst Walter felugrik, a másik oldalra akarja vezetni:
Hallgass, ne folytasd!
Stauffacher fokozott hangon.
„Nincs meg a fiad?
Nem baj, te itt vagy”. Intett. Rárohantak.
Az izzó vas befúródott szemébe.
Fürst Walter:
Irgalmas Isten!
Melchthal kirohan:
A szemét kiszúrták?
Stauffacher megdöbbenve:
Ki ez az ifjú?
Melchthal görcsösen megragadja:
A szemét? Beszélj!
Fürst Walter:
Szegény, szegény barátom.
Stauffacher: De ki ez? Fürst Walter jelet ad.
Halden fia? Szent Isten!
Melchthal: És nekem
Bujdosnom kell. Mindkét szemét kiszúrták?
Fürst Walter:
Légy férfi, kérlek. Szedd össze magad.
Melchthal:
Ártatlanul? Az én tettem miatt?
Megvakították? Nem lát? Teljesen vak?
Stauffacher:
Mondom. Kiégett két szeme világa.
A nap fényét már meg nem látja többé.
Fürst Walter:
Kíméld fájdalmát.
Melchthal: Soha! Soha többé! Eltakarja szemét és pár pillanatig hallgat. Akkor egyiktől a másikhoz fordulva csendes könnyfojtotta hangon beszél
A szemünk fénye gyönyörű ajándék.
Istentől kaptuk. Minden ami él,
A fény felé fordul tekintetével,
A növény is mohón a napra néz.
S ő tapogat az örökös sötétben,
A vakság éjszakáján. Nincs a pázsit
Szép zöldje és virág pompája többé.
Az alkony pírját már nem nézheti.
Meghalni semmi. Élni és nem látni,
Ez borzasztó! Mit néztek én reám
Sajnálkozóan? Hisz van két szemem.
De egyiket sem adhatom apámnak,
Szikráját sem a fény nagy tengerének,
Amely szemembe árad tündökölve.
Stauffacher:
Ó, még növelnem kell fájdalmadat,
Vígasz helyett. Bizony még több a baj:
A helytartó mindent elvett apádtól,
Nem hagyva néki csak koldúsbotot,
Hogy rongyosan mehessen kéregetni.
Melchthal:
Koldusbotot öreg világtalannak!
Elvették mindenét, még szegénynek
Ingyen kincsét, a napot is. De most
Bújkálásról ne szóljon senki hozzám!
Mit tettem én, ó gyáva nyomorult,
Hogy csak magam szökése járt eszemben,
S rá nem gondoltam? Szeretett fejét
Hóhér kezére hagytam zálogul?
Ó gyáva óvatosság! Most elég volt!
Nem él más bennem, mint a véres bosszú
Odamegyek! Ne tartson vissza senki!
Követelem szegény apám szemét!
Akárhogy megtalálom azt az embert.
Az életemmel most már nem törődöm,
És borzasztó, izzó fájdalmamat
A vérében hűtöm le! Menni akar.
Fürst Walter: Itt maradsz!
Mit tudnál tenni? Ő Sarnenben ül,
Magas várában és biztos falak közt
Kineveti az ájult haragot.
Melchthal:
És hogyha bércek jégbástyái közt,
És még feljebb, a Jungfrau fátyolos,
Örök csúcsán él, akkor is megyek.
Nem kell, csak húsz magamszerű legény,
És összetörjük azt a híres várat.
Ha nem jön senki és mindannyian
Kunyhóért, nyájért aggodalmaskodva
A rabságot vállaljátok, megyek
A pásztorokhoz a hegyek közé!
Ott fenn a szabad ég alatt, ahol
Az elme friss és nem romlott a szív,
Ott mondom el majd ezt a szörnyüséget.
Stauffacher Fürst Walterhez:
Eddig jutottunk. Várjunk még, amíg
A legszörnyűbb...
Melchthal: Szörnyűbb mi lenne még,
Ha már a szem sugárzó csillaga
Sem ülhet a gödrében biztosan?
Nincs fegyverünk? Vajjon miért tudunk
Az íjjal bánni és a harci bárd
Nyelét forgatni? Élet és halál
Percén mindenkinek van fegyvere.
Az üldözött szarvasbika megáll
S dühös agancsát az ebekre szegzi,
A zerge mélybe rántja a vadászt.
És az ökör, derék és hű barátunk,
Mely ijesztő nyakát türelmesen
Igába hajtja, hogyha feldühítik,
Felugrik és hatalmas homlokával
Ellenfelét a felhőkig hajítja.
Fürst Walter:
Ha úgy érezne három tartomány,
Mint itt mi hárman, erő lenne az!
Stauffacher:
Ha Uri hív, Unterwalden segít,
Ősök kötését Schwyz nem hagyja cserben.
Melchthal:
Unterwaldenben van sok jó barátom,
Vért s életet mindegyik szívesen
Kockáztat, hogyha nincsen egyedül
És támaszt érez. Ó ti öregek,
Én köztetek mint ifjú állok itt,
A tapasztaltak közt. Az én szavam
A bölcsek közt csakis szerény lehet.
De bár sokat nem éltem, s nincs korom,
Amit mondok, nem kell azért lenézni.
Nem ifjú láz, de szörnyű fájdalom
Kínzó hatalma kerget és a sziklát
Is meg kell ennek, érzem, hatnia.
Családfők és apák vagytok ti is
S derék fiút kívántok magatoknak,
Ki fejetek szent fürteit tisztelje
S őrizze híven szemetek világát.
Ti bántalmat még nem szenvedtetek
Bőrötökön, és tiszta szemetek
Hálistennek, vígan forog helyén,
Értsétek meg a más nehéz baját.
A zsarnok kardja nektek sem közömbös,
Hazánk sorsáért felelősek vagytok,
Szegény apám bajáért is feleltek.
Stauffacher Fürst Walterhez:
Határozz. És én készséggel követlek.
Fürst Walter:
Tudnunk kell, hogy mit szólnak Sillinen
És Attinghausen nemes urai:
Biztatnának minket a nagy nevek.
Melchthal:
Ha szétnézek a hegyek közt, van-e
A kettőtök nevénél biztatóbb?
E két névnek nemes márkája van,
Csengése országszerte hangadó.
Atyátok szép nevet hagyott reátok,
S azzal ti szépen sáfárkodtatok.
Nem kell nemesség! Mink elég vagyunk!
Az országot valójában mi tesszük!
Ha kell, tudunk magunk is védekezni!
Stauffacher:
Bajlódunk, de a nemes baja más.
A Niederungot vívó áradat
Olyan magasra még nem áradott.
De hogyha minket fegyverkezni látnak,
El nem maradnak majd a nemesek.
Fürst Walter:
Ha Ausztriának vón itt embere,
Az a jogot és törvényt képviselné.
De elnyomónk, az császárunk maga,
Legfőbb bíránk, Isten dönthet csak itt
Erőnknek útján. Schwyz a dolgotok,
Én hívekért majd Urit vállalom.
De Unterwalden így kié marad?
Melchthal:
Bízzátok rám. Hisz jobbat tudtok-e?
Fürst Walter:
Ellenzem ezt. Vendégem vagy nekem,
Felelnem kell hát biztonságodért.
Melchthal:
Csak hagyd. A járást itt jól ismerem,
És jó barátom bőven van, ki majd
Elbújtat és az ellenfélt kiadja.
Stauffacher:
Isten nevében menjen. Áruló
Aligha lesz amott. A zsarnokot
Úgy gyűlölik, hogy pártot nem remélhet.
Az altzelli szerezzen híveket
Az erdőségben, izgatván a népet.
Melchthal:
De hogy kapunk majd biztos híreket,
Hogy zsarnokunk figyelmét jól kijátsszuk?
Stauffacher:
Brunnen vagy Treib mellett majd összegyűlünk,
Ott jönnek össze a kereskedők.
Fürst Walter:
Nem, ilyen nyiltan nem dolgozhatunk.
Figyeljetek: a tótól balfelé,
Brunnen mellett, a Mythensteinnel szemközt
Megbújik egy tisztás a fák között,
A pásztorok közt Rütli a neve,
Ők ezt az irtást mind jól ismerik.
Ott van, ahol a ti határotok Melchthalhoz:
A tietekkel összeér Stauffacherhez: s ti Schwyzből
Átértek egy-kettőre csónakon.
Irdatlan utakon eljuthatunk
Oda s nyugodtan értekezhetünk.
Tíz biztos embert elhozhat kiki,
Olyat, kiben szilárdan bízhatunk,
Így megbeszéljük a közérdeket
S határozunk a jó Isten nevében.
Stauffacher:
Így lesz. Nyujtsátok nékem jobbotok,
És nyujtsatok egymásnak is kezet,
S mint három férfi egymással kezel,
Őszintén becsülettel, éppen úgy
Egymáshoz álljon mindahárom föld is
Rosszban vagy jóban, életig-halálig. Kezet fognak és sokáig hallgatnak.
Melchthal:
Apám, öreg vak, meg nem láthatod
A szabadság napját, de majd meghallod.
Hegytől-hegyig felgyúlnak a tüzek,
Zsarnok váraktól szabad lesz az ország!
A svájci polgár térjen majd be hozzád,
Az örömhírt kiáltsa fennen, bátran,
S a fény kigyúljon örök éjszakádban! Elválnak egymástól.
MÁSODIK FELVONÁS. ELSŐ JELENET.
|
