ELSŐ FELVONÁS. ELSŐ JELENET.
Meredek sziklapart, a vierwaldstätti tó. Szemközt Schwyz. A víz öbölt vájt a szárazföldbe. Nem messze kunyhó. Halászfiú csónakon megy. A tavon túl ragyogó napsütésben látszanak Schwyz kaszálói, falvai, udvarai. A nézőtől balra a hegycsúcsok látszanak felhőkkel fedetten, jobbra a távoli háttérben a havasok. Mielőtt a függöny felmegy, a tehenek kolompját és a juhnyájak csengőit hallani. Ezek a hangok egy darabig később is folytatódnak.
Halászfiú a csónakban énekel:
A tó nevetően fürdeni biztat,
Elnyomta az álom a parton az ifjat.
S hall mennyei zengést,
Angyalmuzsikát,
Mely édesen lendül
A tájon át.
Megébred az ifju, kit végzete vár,
Mellét veri már kajánul az ár.
Hang hallszik a mélyből:
„Ó jöszte szívem,
Csábítom az alvót
S a mélybe viszem.”
Pásztor a hegyen:
Napos legelők,
Isten veletek,
Már vége a nyárnak,
Én messze megyek.
Hegyekbe vonul most innen a pásztor.
Majd visszajön újra madárdaloláskor,
Ha a föld viruló pompában áll,
S a májusi csermely csordogál.
Napos legelők,
Isten veletek,
Már vége a nyárnak,
Én messze megyek.
Alpesi vadász megjelenik szemközt a sziklatetőn:
Megdörren a bérc, a bürű belereng,
Nem fél a vadász, aki fölfele ment.
Csak járja merészen
A hó mezejét.
Nem zöldel a fűszál,
Az út csupa jég.
A lába alatt csak a ködgomolyok,
A lenti világ ide nem mosolyog.
Felhőhasadékon
Pillantani át:
Távol meredélyben
Zöld lent a világ.
A táj változik. A bércek tompa dübörgése hallatszik. A tájon fellegek árnya fut keresztül. Ruodi, a halász kilép a kunyhóból. Werni, a vadász lelépked a sziklán, Kuoni, a pásztor, sajtárral közeledik, Seppi, a bojtár, követi.
Ruodi:
Serényen, Jenni!
A szürke völgymanó jön. Jég dörög.
Fehér ködsapkát öltött fenn a bérc,
A szél-lyukból hideg huzat mozog.
A fergeteg előbb jön, mintsem várnók.
Kuoni:
Eső lesz, révész. Juhaim mohóan
Legelnek s földet kapar a vezérkos.
Werni:
Ugrál a hal, s a szárcsa le-lebúvik.
Hogy nagy vihar lesz, minden azt mutatja.
Kuoni a bojtárhoz:
Vigyázz, az állat el ne kóboroljon.
Seppi:
A barna riska itt kolompol, hallom.
Kuoni:
Ez jár legmesszebb. Így egy sem hiányzik.
Ruodi:
Szépen szólnak kolompjaid, te pásztor.
Werni:
És szép a csorda. A tiéd is, földi?
Kuoni:
Szegény vagyok. Az attinghausi úré,
Én csak szegődött pásztora vagyok.
Ruodi:
A szalag illik ennek a tehénnek.
Kuoni:
De tudja is, hogy ő a vezető.
Ha elvenném szalagját, nem legelne.
Ruodi:
Egy ilyen állat? Ne légy oktalan.
Werni:
Nem oktalan az állat maga sem.
Mink tudjuk azt, kik a zergét kilessük.
A zerge őrt állít, mikor legel,
Az őr fülét hegyezve őrködik,
S vadász ha jő, füttyentve ad jelet.
Ruodi:
Mentek haza?
Kuoni: A rét le van legelve.
Werni:
Hát akkor jó utat.
Kuoni: Neked kívánom,
Mert ti bizony nem tértek mindíg vissza.
Ruodi:
Nini, egy ember erre fut rohanva.
Werni:
Baumgart. Altzellenből. Jól ismerem.
Baumgarten Konrád lihegve beront:
Révész, az Istenért, a csónakod!
Ruodi:
Nono, mit sietsz úgy?
Baumgarten: Oldozd hamar!
Haláltól mentesz meg, ha átviszel.
Kuoni:
Mi baj van, földi?
Werni: Üldöz valaki?
Baumgarten a halászhoz:
Siessetek. Már a sarkamban vannak.
A helytartóság katonái jönnek,
Ha megfognak, halál fia vagyok.
Ruodi:
S vajjon mért kergetnek a lovasok?
Baumgarten:
Előbb csak ments meg, aztán majd beszélek.
Werni:
Vérfoltok vannak rajtad. Mit csináltál?
Baumgarten:
A császár helytartója, a rossbergi...
Kuoni:
Úgy, Wolffenschiessen? Ő van a nyomodban?
Baumgarten:
Ő maga sose többé. Mert megöltem.
Mind visszahőkölnek:
Mit tettél? Isten irgalmazzon néked!
Baumgarten:
Amit más szabad ember megtett volna.
Asszonyomat, nevemet meggyalázta:
Megbüntettem. A büntetés jogos.
Kuoni:
Mondd el, mi volt? Valóban elkövette?
Baumgarten:
Akarta csak. De el már nem követte.
Mert közbelépett Isten. És a baltám.
Kuoni:
Széthasítottad a fejét neki?
Werni:
Mondj el mindent hamar. Még van idő,
Amíg a révész csónakját eloldja.
Baumgarten:
Az erdőn fát döntöttem. Hát egyszerre
Halálos rémületben jön az asszony:
A helytartó házamban hentereg,
Az asszonnyal fürdőt csináltatott,
Aztán csábítni kezdte; ő kisiklott,
S hozzám szaladt segítséget keresni.
Nyomban hazafutottam. És a baltám
Pirossá tette fürdőjét neki.
Werni:
Jól tetted. Ezért nem ítéllek el.
Kuoni:
A gazember! Megkapta a magáét!
Rég megszolgálta Unterwaldenért.
Baumgarten:
A véres tettnek gyorsan híre ment.
Üldöznek. S drága minden pillanat. Mennydörög.
Kuoni:
Révész, siess! Evezz át vele gyorsan.
Ruodi:
Most nem lehet. Nehéz vihar van útban.
Várnod muszáj.
Baumgarten:
Irgalmas Isten!
Nem várhatok. Az életem van kockán!
Kuoni a halászhoz:
Isten nevében! Hisz felebarátod!
A baj mindnyájunkkal megeshetik. Dörgés.
Ruodi:
Itt a vihar. A tó vize dühöng.
Ilyen vízen eveznem lehetetlen.
Baumgarten átfogja térdét:
Légy jó hozzám, az Isten jó lesz hozzád.
Werni:
Segítsd meg, révész! Életéről van szó.
Kuoni:
Családapa. Kis gyermekei vannak. Ismét dörgés.
Ruodi:
S tán nékem több van, mint egy életem?
Családot tartok magam is. Dühöng
Az áradat. Vad örvény túrja fel
Fenékig mind a tó vizét. Szeretném
A jó embert megmenteni, de bárki
Belátja, hogy tisztára képtelenség.
Baumgarten még térdel:
Így vesszek el az üldözők kezén,
A menekvést, a tulsó partot látva?
Ott van s elérem könnyen két szememmel,
A hangomat is által küldhetem,
A sajka itt van, mellyel átmehetnék,
És itt kell tétlenül kétségbeesnem.
Kuoni:
Nézd csak, ki jő ott.
Werni: Tell, a bürgleni. Tell íjával jön.
Tell:
Segítségért kiáltottak. Ki az?
Kuoni:
Ez az alzelli. A becsületét
Védelmezte és Wolffenschiesst megölte.
A helytartót, ki Rossbergben lakott.
És most lovasok vannak a nyomában.
A tulsó partra át szeretne menni,
De vihar van, s a révész nem viszi.
Ruodi:
Jól bánik Tell az evezővel is,
Ha mersze van, hát most mutassa meg.
Tell:
Szükségben mindent mer az ember, révész.
|
