Még hárman jönnek és kiabálnak:
Mi ez? Ne hagyjuk! Üssétek le őket! Hildegard, Mechtild, Elsbeth visszajönnek.
Tell:
Nem kell segítség, menjetek barátom.
Ha használni akarnám az erőmet,
Megijednék két lándzsástól talán?
Melchthal Friesshardthoz:
Próbáld elvinni innen, ha mered!
Fürst Walter:
Hallgass!
Stauffacher: Csak hagyd!
Friesshardt kiált: Árulás! Lázadás!
Vadászkürtöt hallani.
Asszonyok:
A helytartó jön.
Friesshardt felemeli a hangját:
Botrány! Lázadók!
Stauffacher:
Repedj meg, nyavalyás!
Rösselmann és Melchthal: Fogd be a szád!
Friesshardt még hangosabban:
A hatóságot támadják! Segítség!
Fürst Walter:
Itt a helytartó! Szent Isten, mi lesz itt.
Gessler jön lóháton, öklén sólyom. Vele van Harras Rudolf, Berta és Rudenz, valamint sok fegyverszolga, akik lándzsáikkal bezárják a kört.
Harras Rudolf:
Helyet a helytartónak!
Gessler: Mi ez itt?
Oszlassátok szét őket! Ki kiáltott? Általános csend.
Ki szólt? Akarom tudni!
Friesshardthoz. Lépj elő!
Ki vagy te s miért fogtad meg ezt az embert?
Solymát egy szolgának adja.
Friesshardt:
Nagyságos úr! Fegyverszolga vagyok,
S őrnek rendeltek ide a kalaphoz.
És itten ezt az embert tetten értem,
Mikor a kalapot nem üdvözölte.
Mindjárt lefogtam a parancs szerint,
De ők erővel ellenem szegülnek. Szünet.
Gessler:
Hát mondd csak, Tell, ily semmibe veszed
Császárodat s engem, helyettesét,
Hogy a kalapra fittyet hánysz, melyet
A fegyelem próbájául kitettem?
Megmutattad rosszindulatodat.
Tell:
Uram, bocsáss meg. Nem tiszteletlenség,
Hanem gondatlanság volt, amit lettem.
Ha más lennék, nem is hívnának Tellnek.
Bocsáss meg. Többször nem fog megtörténni. Szünet.
Gessler:
A nyílvesszőnek mestere vagy, hallom.
A legjobb íjazókon túlteszel.
Walter:
Az én apám? Azt meghiszem. Az almát
Száz lépésnyire lelövi a fáról.
Gessler:
A te fiad ez, Tell?
Tell: Enyém, uram.
Gessler:
Van több is?
Tell: Van még otthon egy fiam.
Gessler:
És vajjon melyik kedvesebb neked?
Tell:
Én mindkettőt egyformán szeretem.
Gessler:
Hát jó! Ha száz lépésről eltalálsz
Egy almát, azt én látni akarom.
Mutasd meg, mit tudsz. Fogd az íjadat,
Látom, nálad van. És készülj neki:
Lőjj le egy almát a fiad fejéről,
De azt ajánlom, úgy célozz, hogy első
Lövésre eltaláld. Ha elhibázod,
Akkor tudd meg, hogy vége életednek. Általános elszörnyedés.
Tell:
Uram, milyen szörnyűséget kívánsz
Tőlem? Hogy a saját fiam fejéről?...
Nem, jó uram, ezt nem gondolhatod...
Nem! Isten őrizz! Ilyet egy apától
Nem is kívánhatsz... nem... ez képtelenség...
Gessler:
Fiad fejéről lelövöd az almát.
Kívánom és parancsolom!
Tell: Fiam
Kedves fejére célozzak? Soha.
Ezt nem teszem meg. Inkább meghalok.
Gessler:
Ahogy tetszik. Meghaltok mindaketten.
Tell:
Saját fiamnak teszel gyilkosává?
Uram, tenéked nem lehet fiad.
Az apa szívét ismernéd különben.
Gessler:
Milyen meggondolt lettél hirtelen!
Álmodozó ember vagy, úgy tudom.
Ki másoktól furcsán különbözik.
A rendkívülit kedveled: Nos, itt van!
Ez érdekes és izgalmas kaland.
Meggondolná más, közönséges ember,
De te? Vállat vonsz, aztán megcsinálod.
Berta:
Uram, ne tréfálj szegény emberekkel.
Nézd, sápadtan reszketnek itt előtted.
Tőled nem szokták meg az élceket.
Gessler:
Ki mondja, hogy tréfálok? A fölé nyúló ágat lehúzza.
Itt az alma.
Csináljatok helyet. Ő lépje ki
A távolságot. Mondjuk: nyolcvan lépést.
Pontosan nyolcvanat. Ha kérkedett,
Hogy százról eltalálja emberét,
Hát most mutassa meg és ne hibázzon.
Harras Rudolf:
Ez már nem tréfa. Térdelj csak le, gyermek,
És a nagyúrtól kérjed életed.
Fürst Walter Melchthalhoz halkan, aki alig tud magán uralkodni:
A jó Istenre kérlek, légy nyugodt.
Berta a helytartóhoz:
Legyen elég, uram. Embertelen
Így meggyötörni egy szegény apát.
Ha ily csekély vétségért kínhalál
Jár, akkor hidd el, máris tízszeres
Halált kínlódott végig. Hagyjad őt
Békével térni otthonába. Mert
Erődet már eléggé ismeri.
S mindíg megemlegeti ezt az órát.
Gessler:
Utat neki! Gyerünk, mit késlekedsz?
Vétkeztél és kivégeztethetnélek,
De sorsodat kegyelmesen a te
Saját ügyes kezedbe helyezem.
Kegyetlennek nem mondhatja a bírót,
Ki életéről dönthet önmaga.
Dicsekszel jó szemeddel? Nos tehát
Lássuk. Most itt a legjobb alkalom.
Méltó a cél és nagy a jutalom.
A céltáblába lőni semmiség.
Azt más is tudja. Az nekem a mester,
Ki mindíg biztos dolgában: szive
Szemét s kezét egyformán nem zavarja.
Fürst Walter a porba veti magát előtte:
Helytartó úr, elismerjük hatalmad.
De ne jogot, irgalmat gyakorolj.
Vedd vagyonom felét. Vedd az egészet.
Csak ezt egy édesapával ne tedd!
Walter:
Ez rossz ember, ne térdelj, nagyapó!
Hol álljak fel, mutasd meg. Én nem félek.
Apám a fecskét röptében lövi.
Tudom, hogy engem nem fog eltalálni.
Stauffacher:
Uram, nem hat meg a gyermek beszéde?
Rösselmann:
Uram, gondold meg: van Isten az égben,
És tettedért felelni fogsz előtte.
Gessler a gyermekre mutat:
A hársfához kössétek.
Walter: Minek az?
Engem ne kössenek. Nyugton leszek,
Mint egy bárány. Nem is lélegzem én.
Ha megkötnek, már mindjárt nem tudom,
Mert rángatni fogom a kötelet.
Harras Rudolf:
Engedd a szemedet bekötni, gyermek.
Walter:
A szememet? Minek? Félek talán
Apám nyilától? Megvárom nyugodtan.
Még csak nem is pislantok a szememmel.
Apám, mutasd meg, hogyan célozol.
Ő nem hiszi: rosszat akar nekünk.
Lőjj és találj. És ő csak hadd dühöngjön. A hárshoz megy, az almát fejére teszi.
Melchthal az emberekhez:
Hát hagyjuk ezt az őrültséget mégis?
Nem esküdtünk egymásnak összetartást?
Stauffacher:
Hiába minden. Nincsen fegyverünk.
S körülöttünk a lándzsák erdeje.
Melchthal:
Ó Istenem! Miért is késlekedtünk?
Isten bocsásson meg a habozóknak.
Gessler Tellhez:
Tudd meg, nem hord fegyvert hiába senki:
Ölőszerszám az, veszedelmes jószág,
A nyílvessző, az néha visszapattan.
A paraszt vakmerően megteszi,
Hogy fegyvert hord. S ez sérti az urat.
Csak az hordjon fegyvert, aki parancsol.
Ha íjat hordtok, jól van, hordjatok.
De majd a célt, azt én magam szabom ki.
Tell felhúzza az íjat, ráteszi a nyilat:
Helyet nekem!
Stauffacher:
Mi ez, Tell? Megteszed? Ez lehetetlen.
A kezed reszket, a térded remeg.
Tell leereszti az íjat:
A szemem elhomályosul.
Nők: Nagy Isten.
Tell a helytartóhoz:
Uram, engedd el. Itt van a szívem. Felszakítja mellét.
Tessék! Ints itt ezeknek. Szúrjatok le.
Gessler:
Nem kell az életed. A mutatvány kell.
Hiszen kitűnő ember vagy. Mersz mindent.
A hajóval sem tudsz gyengébben bánni,
A vihartól sem rettegsz, úgy tudom,
Sajátmagadat mentsd most, életmentő.
Tell borzasztó küzdelmet él át, keze vonaglik, tekintetét hol Gesslerre, hol az ég felé emeli. Egyszerre a tegezhez nyúl, kihúz még egy nyilat és keblébe dugva előkészíti. Gessler nézi mindezt.
Walter:
Apám, célozz. Nem félek.
Tell: Meg kell tennem.
|
