HARMADIK JELENET.
A küssnachti mélyút. Az utasok hátul sziklák közt ereszkednek le, s mielőtt a színre érnének, már fentről láthatók. Az egész helyszínt sziklák zárják körül. Egyik legelülső sziklának cserjékkel benőtt kiugrása van. Tell ijával fellép.
Tell:
Ezen a mélyúton kell jönnie,
Küssnacht felé más ösvény nem visz. Itt
Véghezviszem. Az alkalom segít.
Ott ez a bodzafa jól eltakar,
A nyílnak onnan pontos cél fog esni.
Az út szűk és az üldözést zavarja.
Helytartó, Istennel számot tehetsz.
Most véged lesz bizony, ütött az óra.
Békén és csendben éltem, íjamat
Nem lőttem másra, csak futó vadakra,
A lelkem gyilkosságtól tiszta volt,
Békémből te riasztottál elé,
Csendes szelídségem jámbor tejét
Vad, mérges sárkányvérré változtattad.
A borzasztót megszoktattad velem.
Ki a fejét célozta kisfiának,
Az ellenség szívét is eltalálja.
Az ártatlan szegény két gyermeket,
A hű asszonyt kell most megvédenem
Dühödtől, zsarnok. Ott midőn a húrt
Feszítettem s kezem megreszketett,
Mert hogy megcélozzam fiam fejét,
Ördögi kedved arra kényszerített,
Mikor kábultan ott vergődtem én,
Magamban szörnyű esküvel fogadtam,
Oly esküvel, mit Isten hall csupán,
Hogy a következő nyilamnak egy
Célpontja lesz: szíved. S most eskümet,
Mit minden poklok kínja közt fogadtam,
Le kell rónom, mint szent, nagy tartozásom.
Uram vagy és császárom embere.
De császár azt nem tette volna meg,
Amit te. Ő csak törvényt tenni küldött,
- Keményen törvényt tenni, mert haragszik, -
De nem hogy gyilkos kedved ily vigan
Tomboljon minden gyötrő borzalomban.
Az Isten él s a büntetés uton van.
Kezembe veszlek, fájdalmak bírája,
Most drága kincsem, legszebb ékszerem,
Oly céltáblát kapsz, melyen nem tudott
Áthatni semmi jámbor kérelem.
De majd te mostan átvered. S te íj,
Bizalmas szerszámom, mely annyiszor
Szolgáltad játékos célzásomat,
Komoly szörnyűség percén el ne hagyj.
Most légy erős és jól tarts, régi húr,
Mely annyiszor adtál nyilamnak szárnyat!
Ha most erőtlen küldenéd kezemből,
Nem volna másik, hogy céljába küldjem.
Vándorok mennek át a színen.
E kőpadon fogok megülni, itten,
Mely vándoroknak ad rövid nyugalmat.
Hazátlan föld ez. Gyors és idegen
Sietséggel kerülik itt el egymást
Az emberek. Egymás búját-baját
Nem kérdik: Kalmár és jámbor barát,
Vidám zenész vagy elszánt utonálló,
Teherszállító megrakott lován,
Ki messzi országokból erre jött,
Mert minden út a végtelenbe visz:
Előttem elporoszkál. Távozik
Dolga után, - s én ölni fogok itt. Leül.
Kis fiaim, ha elmegy jó apátok,
Visszatérése mindíg mily öröm!
Üres kézzel sosem szoktam megjönni.
Hol hoztam szép virágot, alpesit
Hol ritka madarat, hol meg csigát,
Minőt utasok lelnek a hegyekben.
Apátok most másban jár, fiaim:
Zord úton vár, gyilkosság van fejében.
És ellensége életére tör,
De csak tirátok gondol most is, mégis,
Gyermekeim, hogy megvédjen, s ne érje
Zsarnoki bosszú kis lényeteket,
Ezért feszíti most íját ölésre. Feláll.
Nemes vadat lesek. A jó vadász
Naphosszat nem restel bolyongani
A téli tájnak dermesztő fagyában,
Két sziklafok közt nyaktörőn ugorni,
Felkúszni kínnal síma kőfalon,
Kezét önvérével megnedvesítve,
Hogy holmi vézna állatot elejtsen.
De itt a zsákmány gazdagabb leszen:
Annak szíve, ki romlásom akarja. Vidám zene közeledik a távolból.
Mióta élek, mindíg íjjal bántam.
Szabály szerint fejlesztettem tudásom.
A céltáblát középpontján találtam,
És több csinos díjat hoztam haza,
Mikor lövészünnep volt. Ám de ma
A nagy mesterlövés következik.
Az ország legszebb díját elnyerem.
Lakodalmas menet vonul át a színen. Tell íjára támaszkodva nézi. Stüssi, a vadász megszólítja.
Stüssi:
Mörlischachen-klastrom majorossa
Most esküszik. Jómódú ember ez.
Jó tíz tanyáról pénzel legalább.
Menyasszonyát, látod, most hozza el.
Ma éjjel vígan áll a bál Küssnachtban.
Jöjj el. Vendég ott minden tisztes ember.
Tell:
Komoly vagyok. Víg háznál nincsen helyem.
Stüssi:
A bánatot felejtsd el. Légy vidám!
Vedd könnyen életed. Ma rossz világ jár,
Ha mulatságot kaphatsz, érte nyúlj.
Itt esküvő, másutt meg temetés.
Tell:
Találkoznak ezek valóban olykor.
Stüssi:
Az élet ilyen. Nagy baj mindenütt
Akad ma bőven. Épp Clarus fölött
Orkán vonult el s Glänisch egyik részét
A föld elnyelte.
Tell: Már a bércek is
Mozognak? Nincs szilárd a földön semmi.
Stüssi:
Máshonnan is csodás dolgot mesélnek.
Badenből jött egy ember, attól hallom,
Hogy úton volt egy lovag a királyhoz.
Ezt útközben darázsraj lepte meg.
A darazsak vadul lovának estek,
Az állat tönkreszúrtan földre omlott,
S gyalog ment a királyhoz a lovag.
Tell:
A gyengéknek tövist adott az Isten. Armgard gyermekekkel jön s a mélyút bejáratánál megáll.
Stüssi:
A jósok ebből nagy bajt mondanak,
A természet ellen bősz tetteket.
Tell:
Efféle tett ma minden napra jut.
Ehhez nincs szükség babonás jelekre.
Stüssi:
Jó annak, aki földjét műveli,
Nem gondol mással és csak otthon ül.
Tell:
A legbékésebbnek sincsen ma nyugta,
Ha rossz szomszédja rosszul néz reá. Nyugtalanul kémleli az utat.
Stüssi:
Hát Isten áldjon. Vársz itt valakit?
Tell:
Úgy van.
Stüssi: Ég áldjon! Békés hazatérést.
Te Uriból való vagy? nagyurunk
A helytartó, onnan jön épp ma erre.
Vándor belép:
A helytartót ne várjátok. Kiléptek
Medrökből a vizek a sok vihartól.
A hidakat eltépte mind az árvíz. Tell feláll.
Armgard előre jön:
A helytartó nem jön.
Stüssi: Rá vársz talán?
Armgard:
Rá hát.
Stüssi: De mért kívánod
Elállni útját itt e szűk helyen?
Armgard:
Itt meghallgat, mert itt ki nem kerülhet.
Friesshardt serénykedve jön lefelé a mély úton és kiált:
Utat csinálni! Helytartó uram
Közvetlenül mögöttem jön lovon! Tell el.
Armgard élénken:
A helytartó jön! Gyerekek előbbre. Gessler és Harras fent lóháton megjelennek.
Stüssi Friesshardthoz:
Hogy jöhettek
A vizen át? Hisz nincsenek hidak.
Friesshardt:
Elbirtunk mi a tóval is, barátom.
Holmi víztől nem ijedünk mi meg.
Stüssi:
Talán a tó vizén ért a vihar?
Friesshardt:
Ott ám. Míg élek, nem felejtem el.
Stüssi:
Mondd el, ne menj!
Friesshardt: Mennem kell, hagyjatok,
A várnépnek a helytartót jelentem. El.
Stüssi:
Csak lettek volna jó emberek rajta,
Elsüllyedt volna a hajó, tudom.
Az uraknak segít a tűz is, víz is. Körülnéz.
Hová lett közben az az ember innét? El.
Gessler és Harras lóháton jönnek.
Gessler:
Én a császárt szolgálom, mondj akármit,
És dolgom csak az ő kedvét keresni.
Nem hízelegni s keztyűs kézzel bánni
Küldött a nép közé! Elvárja ő
A vasfegyelmet. És ez itt a kérdés:
Ki hát az úr? Császár avagy paraszt?
Armgard félénken közeledik:
Most itt az alkalom, most megteszem.
Gessler:
Hogy Altorfban a kalapot kitettem,
Nem móka volt. Nem is a szíveket
Kutattam. Jól tudom, hogy ki mit érez.
Az volt a cél, hogy nyakokat, melyet
Oly fennen hordanak, hajlítni tudjam.
A kényelmetlent ott helyeztem el
Orruk előtt, hol el kell menniök,
Hogy lássák és megemlékezzenek
Urukról, akit elfelejtenek.
Harras:
A népnek járnak bizonyos jogok...
Gessler:
Nem érünk rá ilyesmit mérlegelni.
Nagyfontosságú dolgok érlelődnek,
Az uralkodóház terjeszkedik.
Mit apa kezdett, folytatja fia.
Ez a kis nép lábunk alatt van és
Akárhogyan meg kell hódolnia. Haladni akarnak.
Armgard leborul a helytartó előtt.
Armgard:
Irgalmazz, jó uram! Kegyelmet kérek!
Gessler:
Az utamon mit lábatlankodol?
Pusztulj innét!
Armgard: A férjemet becsukták.
Gyermekeim most sírva kérnek enni.
Kemény nagyúr, ó szánj meg nagy bajunkban.
Rudolf:
Ki vagy? S a férjed kicsoda?
Armgard: Szegény
Kaszás a Rigi-csúcson. Olyan
Helyekről gyüjt füvet, hová
A nyaktörő szirtoldalon az állat
Sem mer legelni menni. Kegyelem!
Rudolf a helytartóhoz:
Súlyos nyomor részvétet érdemel.
Kérlek, nyisd meg szegénynek börtönét,
Bármilyen főbenjárót vétkezett,
Már nyomora elég nagy büntetés. Armgardhoz.
Meghallgatunk. Terjeszd elő a várban
Kérésedet. Itt ne zavard urunkat.
Armgard:
Nem! Innen egy tapodtat sem megyek,
Míg vissza nem adjátok férjemet.
Ki sem hallgatják. S egy féléve már
Ott sínylődik a toronyban szegény.
Gessler:
Pusztulj odébb! Erőszakoskodol?
Armgard:
Szolgáltass igazat, uram, te vagy
Császár és Isten helyett a bíró.
Végezd a dolgod! Hogyha igazat
Vársz Istentől, adj igazat nekünk is!
Gessler:
A szemtelent vigyétek! Takarodj!
Armgard megragadja a ló zabláját:
Nekem nincs semmi veszteni valóm.
Innen, helytartó, nem mozdulsz, amíg
Az igazam meg nem kapom. Csak ráncold
A homlokod s forgasd szemed! De mi
Oly nyomorultak lettünk már, hogy a
Mérgeddel nem törődünk.
Gessler: Menj odébb,
Te némber, mert a lovam eltapos.
Armgard:
Tiporj reám nyugodtan. Itt vagyok Gyermekeivel a földre veti magát.
Gyermekeimmel. Hagyjad lovadat,
Hogy patkója szétzúzza fejöket!
Tettél te ennél már rosszabbat is!
Rudolf:
Bolond vagy, asszony?
Armgard még hevesebben folytatja:
Eltiportad régen
A császár földjét, Én csak egy szegény
Asszony vagyok. Hiszen, ha férfi lennék,
Tudnám a dolgom s nem fetrengenék
Az út porában... Ismét hallani az előbbi zenét, de halkabban.
Gessler: Szolgák, merre vagytok?
Vigyétek ezt az asszonyt, mert különben
Olyat teszek, hogy magam is megbánom.
Rudolf:
Nem juthatnak az emberek ide,
Egy nászmenet elzárta az utat.
Gessler:
Az ilyen néphez én még túl szelíd
Vagyok. Nyelvök még túl szabad. Kevéssé
Fegyelmeztük meg őket. Hát ez így
Nem megy tovább már, erre esküszöm!
Én megtöröm e konok szellemet,
A szabadság orcátlan szellemét.
Mától kezdve új törvényt hirdetek.
Ezentúl... Nyíl fúrja át, szivéhez kap, hanyatlik, elhalóan.
Isten, irgalmazz nekem!
Rudolf:
Uram! Szent Isten! Honnan jött a nyíl?
Armgard felugrik:
Megölték! Elhanyatlik! Eltalálták!
A nyílvessző a szívét járta át!
Rudolf leugrik lováról:
Ez borzasztó dolog, siess, uram,
Imádkozz gyorsan. Kérd Isten kegyét,
Hiszen meghalsz...
Gessler: Ez Tell lövése volt.
A lóról Harras Rudolf karjába omlott. Rudolf a padra fekteti: Tell megjelenik fenn a szirten.
Tell:
Ha rám ismertél, mást ne is keress.
A kunyhók szabadok, s a tiszta erkölcs
Nyugodt lehet. Többet te már nem árthatsz.
Eltűnik. Nép tódul be.
Stüssi a nép élén:
Mi az, mi az? Mondjátok el mi történt.
Armgard:
A helytartót nyílvesszővel lelőtték.
Nép berohanva:
Kit öltek meg?
A nászmenet első emberei már lent vannak, a többiek még fent a szirten, a zene tovább szól.
Rudolf: Elvérzik. Emberek,
Segítsetek! A gyilkost üldözzétek! A haldoklóhoz.
S így kell végezned. Sorsod menthetetlen.
Stüssi:
Az arca sápadt. Nincs már élet benne.
Sokan:
Ki volt a tettes?
Rudolf: Megőrültetek?
Muzsika a halálhoz? Csend legyen!
A zene egyszerre elhallgat, még többen jönnek.
Beszélj, uram, ha tudsz még! Nincsen-e
Számomra még parancsod?
Gessler a kezével int, s mivel Rudolf nem érti rögtön a mozdulatot, türelmetlenül megismétli.
Hova menjek?
Küssnachtba? Ó nem értelek. Ne légy
Türelmetlen. Hagyd most a földi gondot,
A mennyországgal békélj meg, uram.
A lakodalmas nép érzéketlen borzalommal állja körül a haldoklót.
Stüssi:
Folyton fakóbb... Most, most érinti meg
Szívét a halál. Szeme megtörik.
Armgard egy gyermeket felemel:
Nézzétek meg egy rossz ember halálát.
Rudolf:
Ti esztelen nők, nincs bennetek érzés?
E szörnyűséget így tudjátok nézni?
Inkább segítsetek. Hát senki sem jön,
Hogy a nyilat kihúzhassam belőle?
Asszonyok elhúzódnak:
Nem nyúlunk hozzá, Isten átka érte.
Rudolf:
Legyen hát átkozott mindegyitek! Kardot ránt.
Stüssi elfogja:
Megállj! Hatalmatoknak vége van.
A zsarnok elment. És most már felettünk
Erőtök nincsen. Szabadok vagyunk!
Mind összevissza:
Szabad az ország!
Rudolf: Ennyire jutottunk?
Félelem, fegyelem ily gyorsan múlik?
A betóduló fegyverszolgákhoz:
A szörnyű gyilkosság tanúi vagytok.
Itt már minden segítség hasztalan.
A tettest hajszolnunk nem érdemes.
A gondunk más, Küssnachtba indulunk.
Hogy megmentsük a császár várait.
E pillanatban minden kötelesség
És minden rend kötelme felborult.
És nincs hűség, amely megbízható.
Mialatt a fegyverszolgákkal távozik, hat irgalmas barát jelenik meg.
Armgard:
Helyet, helyet! Az irgalmasok jönnek.
Stüssi:
Elhullt a vad, leszállanak a hollók.
Irgalmasok félkört alkotnak a holttest körül és mély hangon énekelnek.
Az emberszív gyanútlan áll
Az élet teljét ünnepelve,
S egyszerre rátör a halál,
És nem hagy várni, nincs türelme.
Akár felkészültél, akár nem.
Bírád elé kell állnod. Ámen.
Mialatt az utolsó két sort ismétlik, lemegy a függöny.
|
