HARMADIK JELENET.
Mező Altorf mellett. Az előtérben fák, hátul a póznára tett kalap. A hátteret a Bannberg zárja le, mögötte havasok látszanak.
Friesshardt és Leuthold őrséget állanak.
Friesshardt:
Hiába várunk. Senki nem akar
Eljönni, hogy a kalapot köszöntse.
E hely máskor zsibongott, mint a vásár,
S mióta itt lóg a süveg a póznán,
Magunk vagyunk, akár a sivatagban.
Leuthold:
Csavargók jönnek s csak bosszantanak,
Ha rongyos sapkájokat lengetik.
Jobbfajta ember nagy vargabetűt
Csinál inkább és messze elkerül,
Semhogy bókoljon a kalap előtt.
Friesshardt:
Ha délben elhagyják a városházát,
Az útjok éppen itt vezet keresztül.
Már azt hittem, hogy jó fogást csinálok.
Mert egyik sem veszi le majd kalapját.
S mi történt? Épp betegtől jött a pap
Rösselmann. Fogta a monstranciát
S éppen a pózna alá állt vele.
A sekrestyés, az persze csengetett.
Mind térdre hulltak. Sőt én is közöttük.
És szentségnek bókoltak, nem kalapnak.
Leuthold:
Tudod, pajtás, már kezdem hinni azt,
Hogy itt mi ketten pellengéren állunk.
Nem nagy tisztesség lovaskatonának,
Hogy egy üres kalapnak álljon őrt.
Bizony joggal lenézhet bárki is.
Hogy egy kalapot üdvözölni kelljen,
Valljuk meg négyszemközt, bolond parancs.
Friesshardt:
Miért ne hajbókolj üres kalapnak?
Elég üres kobaknak tisztelegsz.
Hildegard, Mechtild, Elsbeth gyerekekkel fellépnek s a pózna körül megállnak.
Leuthold:
Ilyen hajlongó fickó vagy te is,
De bajba döntenéd, kiben gerinc van,
Nem bánom én, csak jöjjön erre bárki,
Nem látok semmit, behúnyom szemem.
Mechtild:
Ott lóg a helytartó! A gyerekekhez. Jól viselkedjetek.
Elsbeth:
Bárcsak kalapját hagyná itt nekünk,
S ő menne. Abból nem származna baj.
Friesshardt elzavarja őket:
Nem mentek innen? Átkozott fehérnép,
Nem hívott senki. Jöjjön férjetek,
Ha mersze van a paranccsal dacolni. Asszonyok el.
Belép Tell az íjjal, fiát kézenfogva vezeti. Elhaladnak a pózna előtt és nem ügyelnek rá.
Walter a Bannbergre mutat:
Apám, igaz, hogy ott fenn vérzenek
A fák, ha szekercével valaki
Törzsükre rácsap?
Tell: Ki mesélte ezt?
Walter:
A pásztor mondta. Elvarázsolt fák.
Ha bántja őket valaki, a sírból
Halála után kinő a keze.
Tell:
A fákban van varázserő, igaz.
Látod-e ott a fehér foltokat,
Amelyek fent belévesznek az égbe?
Walter:
A gleccserek, tudom. Dörögnek éjjel.
A lavinákat ők küldik le hozzánk.
Tell:
Úgy van. S hidd meg, hogy Altorf városát
A lavinák borzasztó tömege
Rég eltemette vón, ha fenn
Az erdő őrséget nem állana.
Walter kis gondolkodás után:
Van ország, ahol nincsenek hegyek?
Tell:
Ha lejjebb szállunk innen a hegyekből
És mindég a folyók mentén megyünk,
Lapályos, nagy országba érkezünk
Hol nem zúgnak már bérci csermelyek,
Hanem folyamok lassan ömlenek.
Mindenfelé szabad látás esik,
A messzi sík virágos rengeteg,
S az ért kalászok sárgán lengenek.
Walter:
Apám, hát akkor mért nem sietünk
A szép országba, mért kínozzuk itt
A gondokkal és munkával magunkat?
Tell:
A föld ott szép, és jó is, mint az ég,
De áldását a magvetők magok
Nem tudják learatni.
Walter: Hát nem úgy
Élnek, mint te, a szabad földeken?
Tell:
Ott püspöké és királyé a föld.
Walter:
S az erdőn sem szabad nekik vadászni?
Tell:
Ott a vad is uraságoké.
Walter:
Akkor talán halászniok szabad.
Tell:
Folyó, tenger, só, - minden a királyé.
Walter:
Mi a király és mért olyan nagy úr?
Tell:
Mert védi népét s enni ad neki.
Walter:
Hát mért nem védi meg magát a nép?
Tell:
Mert senki társában nem bízhatik.
Walter:
Apám, én akkor nem megyek oda.
Én inkább itt, lavinák közt lakom.
Tell:
Úgy van, fiam, jobb a hátunk megett
Hóförgeteg, mint a rossz emberek. Indulnak tovább.
Walter:
Apám, a póznán nézd a kalapot.
Tell:
Azzal ne gondolj, most menjünk tovább. Indul, de Friesshardt lándzsaszegezve útját állja.
Friesshardt:
Azonnal állj meg! A császár nevében!
Tell megfogja a lándzsát:
Ki vagy te? És miért állítasz meg engem?
Friesshardt:
Megszegted a parancsot. Jössz velünk.
Leuthold:
Viszünk. Mert nem hódoltál a kalapnak.
Tell:
Nézd, hagyj engem.
Friesshardt: A börtönbe! Gyerünk!
Walter:
Segítség emberek! Bántják apámat! Kiabál.
Gyertek hamar, segítsetek! Segítség! Rösselmann, Pelermann három más emberrel jönnek.
Ne engedjétek! Börtönbe viszik!
Sekrestyés:
Mi ez?
Rösselmann:
Miért bántjátok ezt az embert?
Friesshardt:
A császár ellensége! Áruló!
Tell haragosan megragadja:
Én? Áruló?
Rösselmann: Ez tévedés, barátom.
Tell jó polgár és tisztességes ember.
Walter meglátja Fürst Waltert és odafut hozzá:
Bántják apámat! Segíts, nagyapó!
Friesshardt:
Gyerünk, egy-kettő!
Fürst Walter odasiet: Én jót állok érte! Tellhez.
Az Istenért, mi történt itt, fiam? Melchthal és Stauffacher jönnek.
Friesshardt:
Lenézte magas helytartó urunk
Hatalmát. Most letartóztatjuk őt.
Stauffacher:
Ezt tette volna Tell?
Melchthal: Hazudsz, legény!
Leuthold:
Láttam! A kalapot nem üdvözölte.
Fürst Walter:
S ezért már elfogjátok? Nézd, barátom,
Jót állok érte, engedd szabadon.
Friesshardt:
Törődj magaddal és az életeddel.
Mi végezzük a dolgunkat. Gyerünk!
Melchthal a többiekhez:
Ez ordító erőszak! Hagyjuk ezt?
Hogy a szemünk láttára elvigyék?
Sekrestyés:
Többen vagyunk, mint ők! Ne tűrjük ezt!
Azért se hagyjuk egymást, emberek!
Friesshardt:
Ki mer a hatalommal szembeszállni?
Még hárman jönnek és kiabálnak:
Mi ez? Ne hagyjuk! Üssétek le őket! Hildegard, Mechtild, Elsbeth visszajönnek.
Tell:
Nem kell segítség, menjetek barátom.
Ha használni akarnám az erőmet,
Megijednék két lándzsástól talán?
Melchthal Friesshardthoz:
Próbáld elvinni innen, ha mered!
Fürst Walter:
Hallgass!
Stauffacher: Csak hagyd!
Friesshardt kiált: Árulás! Lázadás!
Vadászkürtöt hallani.
Asszonyok:
A helytartó jön.
Friesshardt felemeli a hangját:
Botrány! Lázadók!
Stauffacher:
Repedj meg, nyavalyás!
Rösselmann és Melchthal: Fogd be a szád!
Friesshardt még hangosabban:
A hatóságot támadják! Segítség!
Fürst Walter:
Itt a helytartó! Szent Isten, mi lesz itt.
Gessler jön lóháton, öklén sólyom. Vele van Harras Rudolf, Berta és Rudenz, valamint sok fegyverszolga, akik lándzsáikkal bezárják a kört.
Harras Rudolf:
Helyet a helytartónak!
Gessler: Mi ez itt?
Oszlassátok szét őket! Ki kiáltott? Általános csend.
Ki szólt? Akarom tudni!
Friesshardthoz. Lépj elő!
Ki vagy te s miért fogtad meg ezt az embert?
Solymát egy szolgának adja.
Friesshardt:
Nagyságos úr! Fegyverszolga vagyok,
S őrnek rendeltek ide a kalaphoz.
És itten ezt az embert tetten értem,
Mikor a kalapot nem üdvözölte.
Mindjárt lefogtam a parancs szerint,
De ők erővel ellenem szegülnek. Szünet.
Gessler:
Hát mondd csak, Tell, ily semmibe veszed
Császárodat s engem, helyettesét,
Hogy a kalapra fittyet hánysz, melyet
A fegyelem próbájául kitettem?
Megmutattad rosszindulatodat.
Tell:
Uram, bocsáss meg. Nem tiszteletlenség,
Hanem gondatlanság volt, amit lettem.
Ha más lennék, nem is hívnának Tellnek.
Bocsáss meg. Többször nem fog megtörténni. Szünet.
Gessler:
A nyílvesszőnek mestere vagy, hallom.
A legjobb íjazókon túlteszel.
Walter:
Az én apám? Azt meghiszem. Az almát
Száz lépésnyire lelövi a fáról.
Gessler:
A te fiad ez, Tell?
Tell: Enyém, uram.
Gessler:
Van több is?
Tell: Van még otthon egy fiam.
Gessler:
És vajjon melyik kedvesebb neked?
Tell:
Én mindkettőt egyformán szeretem.
Gessler:
Hát jó! Ha száz lépésről eltalálsz
Egy almát, azt én látni akarom.
Mutasd meg, mit tudsz. Fogd az íjadat,
Látom, nálad van. És készülj neki:
Lőjj le egy almát a fiad fejéről,
De azt ajánlom, úgy célozz, hogy első
Lövésre eltaláld. Ha elhibázod,
Akkor tudd meg, hogy vége életednek. Általános elszörnyedés.
Tell:
Uram, milyen szörnyűséget kívánsz
Tőlem? Hogy a saját fiam fejéről?...
Nem, jó uram, ezt nem gondolhatod...
Nem! Isten őrizz! Ilyet egy apától
Nem is kívánhatsz... nem... ez képtelenség...
Gessler:
Fiad fejéről lelövöd az almát.
Kívánom és parancsolom!
Tell: Fiam
Kedves fejére célozzak? Soha.
Ezt nem teszem meg. Inkább meghalok.
Gessler:
Ahogy tetszik. Meghaltok mindaketten.
Tell:
Saját fiamnak teszel gyilkosává?
Uram, tenéked nem lehet fiad.
Az apa szívét ismernéd különben.
Gessler:
Milyen meggondolt lettél hirtelen!
Álmodozó ember vagy, úgy tudom.
Ki másoktól furcsán különbözik.
A rendkívülit kedveled: Nos, itt van!
Ez érdekes és izgalmas kaland.
Meggondolná más, közönséges ember,
De te? Vállat vonsz, aztán megcsinálod.
Berta:
Uram, ne tréfálj szegény emberekkel.
Nézd, sápadtan reszketnek itt előtted.
Tőled nem szokták meg az élceket.
Gessler:
Ki mondja, hogy tréfálok? A fölé nyúló ágat lehúzza.
Itt az alma.
Csináljatok helyet. Ő lépje ki
A távolságot. Mondjuk: nyolcvan lépést.
Pontosan nyolcvanat. Ha kérkedett,
Hogy százról eltalálja emberét,
Hát most mutassa meg és ne hibázzon.
Harras Rudolf:
Ez már nem tréfa. Térdelj csak le, gyermek,
És a nagyúrtól kérjed életed.
Fürst Walter Melchthalhoz halkan, aki alig tud magán uralkodni:
A jó Istenre kérlek, légy nyugodt.
Berta a helytartóhoz:
Legyen elég, uram. Embertelen
Így meggyötörni egy szegény apát.
Ha ily csekély vétségért kínhalál
Jár, akkor hidd el, máris tízszeres
Halált kínlódott végig. Hagyjad őt
Békével térni otthonába. Mert
Erődet már eléggé ismeri.
S mindíg megemlegeti ezt az órát.
Gessler:
Utat neki! Gyerünk, mit késlekedsz?
Vétkeztél és kivégeztethetnélek,
De sorsodat kegyelmesen a te
Saját ügyes kezedbe helyezem.
Kegyetlennek nem mondhatja a bírót,
Ki életéről dönthet önmaga.
Dicsekszel jó szemeddel? Nos tehát
Lássuk. Most itt a legjobb alkalom.
Méltó a cél és nagy a jutalom.
A céltáblába lőni semmiség.
Azt más is tudja. Az nekem a mester,
Ki mindíg biztos dolgában: szive
Szemét s kezét egyformán nem zavarja.
Fürst Walter a porba veti magát előtte:
Helytartó úr, elismerjük hatalmad.
De ne jogot, irgalmat gyakorolj.
Vedd vagyonom felét. Vedd az egészet.
Csak ezt egy édesapával ne tedd!
Walter:
Ez rossz ember, ne térdelj, nagyapó!
Hol álljak fel, mutasd meg. Én nem félek.
Apám a fecskét röptében lövi.
Tudom, hogy engem nem fog eltalálni.
Stauffacher:
Uram, nem hat meg a gyermek beszéde?
Rösselmann:
Uram, gondold meg: van Isten az égben,
És tettedért felelni fogsz előtte.
Gessler a gyermekre mutat:
A hársfához kössétek.
Walter: Minek az?
Engem ne kössenek. Nyugton leszek,
Mint egy bárány. Nem is lélegzem én.
Ha megkötnek, már mindjárt nem tudom,
Mert rángatni fogom a kötelet.
Harras Rudolf:
Engedd a szemedet bekötni, gyermek.
Walter:
A szememet? Minek? Félek talán
Apám nyilától? Megvárom nyugodtan.
Még csak nem is pislantok a szememmel.
Apám, mutasd meg, hogyan célozol.
Ő nem hiszi: rosszat akar nekünk.
Lőjj és találj. És ő csak hadd dühöngjön. A hárshoz megy, az almát fejére teszi.
Melchthal az emberekhez:
Hát hagyjuk ezt az őrültséget mégis?
Nem esküdtünk egymásnak összetartást?
Stauffacher:
Hiába minden. Nincsen fegyverünk.
S körülöttünk a lándzsák erdeje.
Melchthal:
Ó Istenem! Miért is késlekedtünk?
Isten bocsásson meg a habozóknak.
Gessler Tellhez:
Tudd meg, nem hord fegyvert hiába senki:
Ölőszerszám az, veszedelmes jószág,
A nyílvessző, az néha visszapattan.
A paraszt vakmerően megteszi,
Hogy fegyvert hord. S ez sérti az urat.
Csak az hordjon fegyvert, aki parancsol.
Ha íjat hordtok, jól van, hordjatok.
De majd a célt, azt én magam szabom ki.
Tell felhúzza az íjat, ráteszi a nyilat:
Helyet nekem!
Stauffacher:
Mi ez, Tell? Megteszed? Ez lehetetlen.
A kezed reszket, a térded remeg.
Tell leereszti az íjat:
A szemem elhomályosul.
Nők: Nagy Isten.
Tell a helytartóhoz:
Uram, engedd el. Itt van a szívem. Felszakítja mellét.
Tessék! Ints itt ezeknek. Szúrjatok le.
Gessler:
Nem kell az életed. A mutatvány kell.
Hiszen kitűnő ember vagy. Mersz mindent.
A hajóval sem tudsz gyengébben bánni,
A vihartól sem rettegsz, úgy tudom,
Sajátmagadat mentsd most, életmentő.
Tell borzasztó küzdelmet él át, keze vonaglik, tekintetét hol Gesslerre, hol az ég felé emeli. Egyszerre a tegezhez nyúl, kihúz még egy nyilat és keblébe dugva előkészíti. Gessler nézi mindezt.
Walter:
Apám, célozz. Nem félek.
Tell: Meg kell tennem.
Összeszedi magát. Céloz.
Rudenz eddig is igen izgatott volt, alig tudott erőt venni magán, most előlép:
Uram, tovább már nem folytathatod.
Tudom, hogy nem. Hisz csak próbára tetted.
A célt elérted. Hogyha még tovább mégy,
A szigorúság elveszti a célt.
Elpattanhat a húr, ha túlfeszítik.
Gessler:
Akkor beszélj, ha kérdezlek.
Rudenz: Nem úgy van!
Nekem szent a király becsülete.
Így csak gyűlölséget szerzünk neki.
Ő ezt nem akarhatja. Meg szabad
Ezt mondanom: népem nem érdemel
Ily zsarnokságot. Ehhez nincs jogod.
Gessler:
Mit merészelsz?
Rudenz: Én csak hallgattam eddig,
Láttam bármily kegyetlen tetteket,
Behúnytam két látó szemem erővel,
Háborgó és fellázadt szívemet
Szándékosan elnyomtam kebelemben.
De még tovább hallgatnom árulás
Volna hazám és őfelsége ellen.
Berta közbeveti magát:
Hallgass, ne izgasd jobban a dühöngőt.
Rudenz:
Elhagytam véreimet, népemet
Tagadtam meg, s eltéptem a természet
Minden szálát, hogy hozzád csatlakozzam.
Erősítvén a császárság hatalmát
Azt hittem: a közjónak jót teszek.
Szememről most lehull a hályog. Látom
Az örvényt megborzadva. Józan elmém
Hamis utadra tévedt. Szívemet
Megejtetted, s én balga jót akarván,
Népem romlásán dolgoztam csupán.
Gessler:
Uraddal így beszélsz, te vakmerő?
Rudenz:
Az én uram a császár, nem te vagy.
Szabadnak szült anyám és lovagi
Erényekben kiállhatok veled.
Csak ne állnál itt a császár nevében,
Kit tisztelek, míg mások meggyalázzák,
Elédvágnám a keztyűmet, felelj,
Ahogy felelni lovagok szokása.
Csak ints az embereknek. Nem vagyok
Fegyvertelen, mint ezek. A népre mutat. Itt a kardom.
És aki hozzámnyúl...
Stauffacher: Lehullt az alma!
Mialatt mindenki idefigyelt és Berta, Gessler és Rudenz közé vetette magát, Tell kilőtte a nyilat.
Rösselmann:
A gyermek él.
Több hang: A célzás sikerült. Fürst Walter támolyog, Berta felfogja.
Gessler ámulva:
Hát mégis? Lőtt? Még ilyet. Esztelen!
Berta:
Térj magadhoz, öreg. A gyermek él.
Walter ugrándozva jön az almával:
Apám, tessék az alma. Tudtam én,
Hogy engem nem vagy képes megsebezni.
Tell előre hajolva áll, mintha a nyilat követné, az íjat leereszti. Mikor a fiút közeledni látja, kitárt karral elébe siet, felemeli és hevesen magához szorítja. Aztán aléltan összeomlik. Megindultan nézik.
Berta:
Ó Istenem!
Fürst Walter: Kedves gyermekeim...
Stauffacher:
Istennek hála.
Leuthold: Nagyszerű lövés volt.
Soká, soká fogják ezt emlegetni.
Harras Rudolf:
Tell Vilmosról mindég beszélni fognak,
Amíg e földön állnak a hegyek. Nyujtja Gesslernek az almát.
Gessler:
Ez hallatlan. A közepén találta.
Mesterlövés volt, meg kell vallanom.
Rösselmann:
Az volt. S jaj annak, aki oka volt,
Hogy Tell Vilmos az Istent megkísértse.
Stauffacher:
Szedd össze magad, Tell. Te férfi voltál
A talpadon, szabad vagy, menj haza.
Rösselmann:
Menj, vidd haza anyjának a fiát. El akarják vezetni.
Gessler:
Tell, várj csak.
Tell visszafordul: Mit parancsolsz?
Gessler: Láttam én,
Hogy kivettél még egy nyilat. Igen,
Jól láttam. Mondd meg, mit akartál azzal.
Tell zavartan:
Uram, ezt már mi így szoktuk, vadászok.
Gessler:
Én ezt a választ el nem fogadom.
A második nyíl egyebet jelentett.
Nyugodtan mondd el csak az igazat.
Bántódásod most már nem eshetik.
Mi volt a második nyíl?
Tell: Hogyha már
Biztossá tettél életem felől,
Megmondhatom a tiszta igazat. Eléhúzza a nyilat és borzasztó pillantást vet Gesslerre.
Ha megsebeztem volna fiamat,
Ezt a nyilat beléd céloztam volna,
És nem hibáztam volna, esküszöm.
Gessler:
Jól van. Megígértem, hogy élni fogsz,
És szavamat most már meg nem szegem.
De megtudtam gonosz szándékodat,
És ezért négy oly fal közé vitetlek,
Hová be nem láthat se nap, se hold,
Hogy íjadtól biztonságban legyek.
Fogjátok meg! Kössétek meg kezét. Tellt megkötözik.
Stauffacher:
Egy olyan emberrel bánsz így, uram,
Kin megnyilatkozott Isten keze?
Gessler:
Lássuk: megmenti még egyszer magát?
Vigyétek a hajómra. Én magam
Viszem Küssnachtba őt. Mindjárt megyek.
Rösselmann:
A földünkről fogolyként elviszed?
Többen:
Ehhez még a császárnak sincs joga!
Erről megvannak az okmányaink!
Gessler:
A császár vajjon aláírta őket?
Még nem! Majd hogyha rászolgáltatok
E nagy kegyre a kellő hódolattal.
A császárnak ti árulói vagytok
És lázadást forraltok ellene.
Ismerlek és átlátok rajtatok!
Ezt az egyet közületek kihúzom!
De mind cinkosoknak tekintelek.
Aki okos, hallgat és szótfogad. El. Berta, Rudolf, Rudenz követik. Az őrök maradnak.
Fürst Walter heves fájdalommal:
Mindennek vége. Eldöntötte már,
Hogy a házammal együtt tönkretesz.
Stauffacher Tellhez:
Ó Istenem. Miért is ingerelted?
Tell:
Más vajjon mit tett volna a helyemben?
Stauffacher:
Jaj, jaj nekünk, mindennek vége van.
Nemcsak te vagy megkötve, Tell, mi is.
Emberek mind körülveszik Tellt:
Eltávozik veled végső reményünk.
Leuthold közeledik:
Tell, sajnálom, de a parancs, parancs.
Tell az égre emeli karját:
Isten velünk.
Walter kétségbeesve kapaszkodik belé:
Apám! édes apám!
Tell az égre emeli karját:
Ott van apád, fiam, fordulj oda.
Stauffacher:
Az asszonyodnak mit mondjunk?
Tell magához emeli és megöleli forrón a gyermeket:
Fiam
Sértetlen. Engem majd segít az Isten.
Kiszakítja magát és követi a szolgákat.
|
