Pillantás a jövőbe: a jövő könyvtára mint a tudás iparág alappillére

3.3 Pillantás a jövőbe: a jövő könyvtára mint a tudás iparág alappillére

Az ősközösségi társadalom még a közvetlen érintkezésre, a beszéd képességére épült. Egy közösség tagjai az általuk szerzett tapasztalatokat meghatározott, az adott populációra jellemző nyelvi struktúrákká kódolva örökítették át. A civilizáció a szükségképpen korlátozott és szubjektív emberi emlékezet határain az írásbeliség intellektuális találmányával lépett túl. A tér-idő legyőzésére hivatott eszköz a képi ábrázolástól indulva egyre stilizáltabb, szimboli­kusabb és egyszerűbb lett, míg eljutott a képírástól a fogalomíráson át a szó-, szótag, illetve a betűíráshoz. Az írásbeliség alakulása szoros kölcsönhatásban volt az ember absztraháló képességének fejlő­désével.

Az ipari társadalom kialakulásának, az intellektuális és technológiai ismeretek tömeges terjesztésének előfeltétele a könyvnyomtatást ipari méretekben lehetővé tevő Gutenberg-féle sajtó feltalálása volt, amely egyben a betű hegemóniájának fél évez­redes történelmi korszakát is meghatározta. A kommunikáció történetének újabb nagy korszaka a modern távközlési rendszerek kialakulásához, az országhatárokon és föld­részeken átívelő telekommunikációs hálózatok létrejöttéhez kapcsolódik. A távközlési eszközök: a távíró, a telefon, a rádió, a televízió stb. feltalálása és gyorsütemű elterjedése, majd a számítógépek csatlakoztatása a távközlési hálózatokhoz magában hordja az egységes emberi társadalom kialakulásának lehetőségét és ígéretét. Az információs társadalom célja a jelenlegi eszmény, a fogyasztói társa­dalom helyett egy új típusú emberi közösség létrehozása, amelynek fő vezérelve az anyagi javak bőséges fogyasztása helyett a magas szintű intellektuális kreativitás felvirá­goztatása.¹⁶⁵ Reményeink szerint az ipari társadalom létével együttjáró fegyverkezési hajsza csök­kenésével a hadászati iparok helyébe új húzóágazat, az információs ipar kerül, amelynek stratégiai célja az információs társadalom szellemi-technológiai feltéte­leinek kialakítása. Az információval kapcsolatos iparágak, az ún. negyedleges ipar négy fő tartóoszlopa közül a tudás iparág lesz a tulajdonképpeni információs társa­dalom alappillére.

Ha a történelmet az információ és az ember viszonyának szemszögéből vizsgál­juk, azt három nagy korszakra oszthatjuk. Az elsődleges tárgyiasulás fázisában az információ még nem választható el az alanyától: az információ-közvetítés ember és ember között zajlik. A másodlagos tárgyiasulás a nyomtatás forradalmához kapcso­lódik: az információ termelője még az ember, de a tipográfiai információ előállítója már a gép. A harmadlagos tárgyiasulás során - mondják a futurológusok - az infor­máció termelője is a gép lesz.

A XX. század második felében kezdődött számítógépes forradalom négy, egymásba kapcsolódó korszaka közül az első a nagy tudomány időszaka: ezalatt folyt a számítógépek nagyarányú bevonása a honvédelmi és az űrkutatási programokba. E szakasz finanszírozója és egyben végrehajtója is az állam volt. A második szakasz a vállalati szféra: a vezetési és a termelési folyamatok számítógépesítése volt. A har­madik fázisban zajlott (és zajlik napjaink­ban is) a társadalom gépesítése, a köz­szolgálati intézmények széleskörű ellátása. A negyedik, az egyéni vagy magánszféra computerizálása az integrált áramkörökből épülő személyi számítógépek elterjedése óta tart; ezt az időszakot az információ domesztikálódásának is nevezhetjük. A számítógép forradalma a fennálló társadalmi-gazdasági szerkezet átalakulásá­hoz vezet. A tervezett ötödik generációs számítógépek magukban hordozzák egy új típusú társa­dalom megvalósulásának ígéretét. Ebben az új etikai és értékelvekre épülő társa­dalomban a tudás, az intellektuális értékek létrehozása fontosabb lesz, mint az anyagi javak elérésének minden áron való hajszolása. A jövőkutatók szerint a társadalmi változások előfeltételéül szolgáló oktatás a jelenlegi információ-elsajátító rendszer helyett tudásteremtő jellegű lesz. Az egész életen át tartó egyéni tanulást is a számí­tógépek fogják segíteni. Az így képzett homo informaticus a neoreneszánsz globa­lizmus szellemében nevelkedik majd: ez az emberek egymás közti együttélése mellett a természettel való harmóniára is pozitív hatással lesz. A globális információs közmű infrastruktúrája a számítógépek, távközlési hálózatok és műholdak segítségével bizto­sítja az átlagember idő- és térbeli korlátozás nélküli hozzáférését az oktatási, egész­ségügyi és más telematikai rendszerekhez. (Hogy mindebből mennyi az örök emberi vágy egy jobb jövő iránt, és mennyi a megvalósítható terv, ma még nem tudhatjuk.)

Már nemcsak az utópiák szintjén léteznek azok a nagyszabású tervek, amelyek az egységes európai nagypiac információs infrastruktúrájának kiépítésére irányulnak, és felölelik a transz­európai telekommunikációs hálózatok kialakítását a közérdekű telematikai rend­szerektől a szállítási, az információs és távoktatási szolgáltatásokon át az egészségügyi ellátásig. Az egységes telekommunikációs piac megvalósításához néhány éven belül minden tagállamban bevezetik az integrált szolgáltatású digitális hálózatot, az ISDN-t, amely sokszorosára növeli a távközlési kapacitást. Az ISDN bevezetése mellett már tervezik a helyére lépő szélessávú integrált kommunikációs rendszert, amely még ennél is lényegesen gyorsabban tud hatalmas mennyiségű információt továbbítani. Az információs szolgáltatások forgalma évente 25%-kal növekszik, a telekommunikációs fejlesztésekkel összefüggésben tíz év alatt várhatóan 700 ezer új munkahely létesül.¹⁶⁶ A távoktatási programok közé jelentős számban kerülnek olyanok, amelyek a permanens tanulás részeként az információs kultúrát, az adatbázisok, képbankok, a multimédia információbázisok lekérdezésének mikéntjét tanítják meg.

A tervek szerint az új Európában a könyvtárak is jelentős feladathoz jutnak. Annak érdekében, hogy a telematikai rendszerhez való kapcsolódást minél több ember számára lehetővé tegyék, gyors ütemben folyik a könyvtárak bekapcsolása a modern technológiájú hálózatokba. Ily mó­don megteremtődnek a technikai feltételek ahhoz, hogy az alapvetően megváltozott körül­mé­nyek között a könyvtárak ne a halott múlt passzív bemutatását, hanem a dinamikusan fejlődő jelent és a jövő távlatait szolgáló intézményekké váljanak. A jövő könyvtára az okta­tást és a K+F tevékenységet magába foglaló tudás iparág alapvető szolgáltató intézménye lehet.

A könyvtári gyűjtemény összetétele alapvetően határozza meg az intézmény tevékenységét, de a meglévő dokumentumok rendelkezésre bocsátása mellett legalább ilyen fontos, és egyre jelentősebbé válik az a szolgáltatási rendszer, amelynek ter­mékeit a könyvtár közvetíteni tudja felhasználóihoz. Az országhatárokat már ma is átívelő telekommunikációs hálózatok segítségével elhárultak a fizikai akadályok a világ információs vérkeringésébe való aktív bekapcsolódás elől. A globális infor­mációs tér kialakulása egyben azt is eredményezi, hogy az információ áramlását a jövőben a nemzeti határok nem korlátozzák.

Hogy e kívánatos cél ma még nincs túl közel hozzánk, azt jól illusztrálja Umberto Eco De Bibliotheca című munkája, amely az “igazi rossz könyvtár képét”, egy negatív modellt mutat be. Az Eco által elénk tartott görbe tükörből azonban pontosan kiraj­zolódik az ideális könyvtár arculata. Ez az intézmény az olvasót nem “ellenségként”, “potenciális tolvajként” kezeli; a gyűjtemény őrzése és olvastatása között feszülő ellentétet a gyanakvás helyett a bizalom talajára építve, tisztán technikai eszközökkel oldja fel. Eco könyvtára a szellemi szabadság és gyarapodás színtere, amely egyenlő esélyt biztosít minden olvasó, illetve valamennyi dokumentumtípus számára.¹⁶⁷ Cabral - aki hivatkozik is Eco munkájára - az “ideális könyvtárat” megközelítő intézményt a Washingtoni Kongresszusi Könyvtárban véli felfedezni, amely egyetlen nagy szervezetben egyesíti valamennyi dokumentumtípus gyűjtését, tárolását, közve­títését - legyen szó akár kéziratról, könyvről vagy képről: tehát bármilyen hordozón rögzített információról. A Washingtonban folyó gyűjteményépítés egyetlen krité­riuma, hogy a tárolt információ értéket hordozzon a jelen és a jövő számára.¹⁶⁸ (Talán az sem véletlen, hogy az előző fejezetekben oly sok szó esett a Library of Congress ered­ményeiről.)

Nemcsak Eco görbe tükre, de a szakemberek is figyelmeztetnek arra, hogy hiába alakulnak ki a technológiai feltételek a könyvtárak egymáshoz kapcsolódására, ha ennek célja nem a szolgáltatásaik nagyobb hatásfokú kiaknázása. Ha a könyvtárak nem tudnak átállni a szolgáltatások dinamikus fejlesztésére, bele kell nyugodniuk az egyre fokozódó társadalmi értékvesztésbe.¹⁶⁹ Ha a könyvtárak a munkateljesít­ményüket továbbra is a mai, szinte kizárólag gyűjteményközpontú szemlélettel, a minél több dokumentum minél bonyolultabb feltárásával, és nem az olvasók lét­számának, a felhasználók elégedettségének növekedésével mérik, nem lehetnek meg­határozó részvevői az információs társadalomnak.

Többen hangoztatják, hogy válságba került a nyomtatott információ. A válságot belső és külső okokra egyaránt vissza lehet vezetni: a túltermelés mint belső ok az egyik, a vizuális kommunikációs eszközök előretörésének kívülről jövő hatása a má­sik, az egyre erősödő válságtünetekhez vezető ok. Sokan aggódnak amiatt, hogy a képek áradata nemcsak a betű egyeduralmát söpri el, de veszélybe sodorja a sza­batosságot, a gondolkodás absztrakt voltát is. Az elektronikus információrögzítés, illetőleg a képi információ oldaláról ugyanakkor kérdés, jogosan tekintjük-e válságnak ezt a folyamatot. A kialakulóban lévő új helyzetet úgy is értékelhetjük, mint a nyelvi korlátoktól független, a nagyfokú absztrakciót lehetővé tevő vizuális ábrázolás, a képírás reneszánszát, az emberi elme újabb történeti korszakot meghatá­rozó vív­mányát. A jövő majd eldönti, melyik tábornak van igaza. A legvalószínűbbnek ma mégis az látszik, hogy kialakul egy új egyensúly a különböző fogalmi és képi szim­bólumrendszerek, illetőleg az információhordozó médiumok között.

Hogy mit tehetünk mi, könyvtárosok ennek az új egyensúlynak a kialakításáért, szeretett könyveink megmaradásáért? Babits Mihály mellett válaszul engedtessék meg bemutatni a könyv végén egy kedves, érdekes, ugyanakkor hétköznapi megoldást arra, hogyan lehet kihasz­nálni a képi információ figyelemfelkeltő szerepét a hagyományos könyvtári környezet­ben az olvasási kedv felkeltésére. Az alábbi három ábra a holland közművelődési könyv­tárakban használatos, a könyvek gerincén elhelyezett címkék közül való. Bár egy-egy szó is tartozik hozzájuk - amelyek hiába vannak hollandul, mégis érthetőek számunkra -, enélkül is pontosan tudnánk, milyen jellegű könyvre kerülhetnek a tartalomra utaló egyszerű, mégis figyelemfelkeltő ábrák.