3.3. ábra - Luigi Russolo
Russolo esszéje a XX. századi zeneesztétika egyik legfontosabb írása, amely komoly befolyással volt az utána következő zenészekre, művészekre. Figyelemre méltó, ahogyan kategorizálja a hangzástereket, a hangokat, a számára kevésnek bizonyuló zenekari hangzásokat és a kívánatosnak tekintett zajokat. Fontos számára, hogy azonnal rendet teremtsen az új hangzások között. A futurista „zenekar” zajos hangzásait 6 kategóriába sorolja, melyek leírására főleg hangutánzó szavakat és különböző hangforrások és az azokat megszólaltató gesztusok kifejezéseit használja:3
dörgések, robbanások, sistergések, durranások;
sípolások, sziszegések, pöfékelések;
suttogások, morgások, motyogások, dörmögések, bugyogások;
csikorgások, nyikorgások, zörgések, zúgások, ropogások, kaparások;
fémek, fák, bőrök, kövek, edények ütögetéséből származó zajok;
állatok és emberek hangjai, kiáltások, sikítások, rikoltások, jajveszékelések, huhogások, vonítások, halálhörgés, zokogások.
Az osztályozást számos kritikával lehetne illetni. Vitatható a kategóriák mennyisége, támadhatók a leírás következetlenségei (például hangutánzó szavak, gesztusok) vagy a nyilvánvaló átfedések. Ennél azonban fontosabb, hogy észrevegyük, milyen nagy területet milyen nyelvi gazdagsággal ír le a szerző. Közel 100 évvel később, a kiterjedt elektroakusztikai gyakorlat korában, számos pszichoakusztikai jelenség megismerése után is az egyik legnagyobb probléma maradt a megfelelő nyelvezet kialakítása a hangszíndimenziók területén.
Komolyabb kritikát érdemel a módszer, ahogyan Russolo a zajok irányítását képzeli. Véleménye szerint minden zaj rendelkezik egy elsődleges hangmagassággal (esetleg többel), ami dominál a hangzásban. Egyetlen ötlete a hangszínek szabályozására ennek a hangmagasságnak a változtatása. Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy a futuristák – elektronikus hangszerek hiányában – csak mechanikai szerkezeteket tudtak felhasználni, így némileg érthető, hogy nehézségekbe ütközött más hangszíndimenziók vezérlésének még az elképzelése is. Russolo azonban előrevetíti azt az időt is, amikor többféle zajt többféle módon lehet majd kontrollálni:
„A zajok variációja végtelen. Ha ma, mondjuk ezer különböző géppel rendelkezve, ezer különböző zaj között tudunk különbséget tenni, holnap, az új gépek megsokszorozásával képesek leszünk megkülönböztetni tíz-, húsz- vagy harmincezer különféle zajt, nemcsak imitációval, hanem kedvünk szerinti kombinációikkal.”4
3.4. ábra - Intonarumorik zenekara
Pratella kiáltványait és Russolo esszéjét tettek követték, a futurista zenészek létrehozták első hangszerüket, az intonarumorit (3.4. ábra). Az intonarumori (zajintonáló) egy fadoboz, melyhez fémtölcsér van erősítve. Belsejében bél vagy fémhúr és egy mozgásba hozható fém- vagy fakerék található, ami rezgésbe hozza a húrt. A húr hangmagasságát a kerék forgatásával, illetve feszességének egy emelővel történő állításával lehet változtatni. A fakerék különböző alakú lehet, ettől függ, milyen gyakran, illetve milyen erővel ér a húrhoz. Sokféle intonarumori készült, hangzásuk szerint osztályokba sorolták őket, például: Gracitadore (brekegő), Crepitatore (törő), Stroppiccitatore (csiszatoló), Scoppiatore (repedő), Sibilatore (fütyülő), Gorgogliatore (bugyogó), Uluatore (huhogó), Ronzatore (zümmögő).
Intonarumorik hangzása:
|
Crepitatore:
3.1. hang
|
Gorgogliatore:
3.2. hang
|
Gracitadore01:
3.3. hang
|
Gracitadore02:
3.4. hang
|
Ronzatore:
3.5. hang
|
Ululatore:
3.6. hang
|
|
