| 3. Jean-Claude Risset: A számítógéppel szintetizált hangok bevezető katalógusa
A MUSIC N szoftvercsalád megalkotása után a legfontosabb áttörést Jean-Claude Risset (1938–; 11.5 ábra) kutatása jelentette a digitális hangszintézis területén. Risset 1964–1965 és 1967–1969 között végzett zenei kísérleteket a Bell Laboratóriumban, ahol hanganalízissel, -szintézissel és a hangok percepciójával foglalkozott. Kísérleteinek eredményeit A számítógéppel szintetizált hangok bevezető katalógusa3 című munkájában írta le. A katalógus tartalmazza a szerző által fejlesztett hangzások, zenei frázisok számítógépes algoritmusainak MUSIC V alakú folyamatábráit és kódjait, hangfelvételeiket, valamint leírásokat, magyarázatokat az egyes hangszínek működéséről.
11.5. ábra - Jean-Claude Risset
A katalógusnak több szempontból is meghatározó szerepe van a számítógépes zene kezdeti fejlődése szempontjából:
ez az első olyan hanggyűjtemény, amelyben a hangzások fizikai struktúrája teljes egészében megismerhető. A MUSIC V típusú jelölést ismerő felhasználók számára a folyamatábrák alapján a szintézismódszer és a változtatható paraméterek, így a hang spektruma és annak időbeni változásai könnyen feltérképezhetőek.
a hangok szintéziséhez pszichoakusztikai szempontból közelít. Nagyrészt jól ismert, hangszeres hangok szintézisének bemutatása a célja, melyeket valós hangszerek hangjainak analízis-adatai alapján szerkeszt. A szintézis sikerességét az dönti el, hogy milyen mértékben ismerhető fel az adott hang. Nem feltétlenül a pontos imitáció, inkább hangszínmodellek kialakítása és prezentálása a cél, melyek kiindulási pontot szolgáltatnak az adott hangzástípus további vizsgálatához a szintézisadatok változtatásával, hogy kiderüljön, milyen az egyes paramétereknek az érzékelésben betöltött szerepe.
a tudományos igénnyel felépített, fizikai, akusztikai, pszichológiai ismereteket igénylő kutatást zenei környezetbe ágyazza. A szintézissel előállított hangok zenei összefüggéseket vizsgáló etűdök formájában is bemutatásra kerülnek, így vizsgálva azok zenei működését. Risset nem összefüggéseikből kiragadott hangokkal dolgozik, egy-egy hangszíntípust különböző zenei paraméterek (hangmagasság, hanghossz) segítségével skálákba rendez, ellátja az élő játékban használatos expresszív díszítésekkel, előadói játékmódokkal (tremoló, glisszandó, vibrátó), akusztikai jelenségekkel bővíti (lebegés, kórus), majd ezek alkalmazásával rövid frázisokat komponál. Az ízig-vérig zeneszerzői hozzáállást bizonyítja az a tény is, hogy több hangszínpélda továbbfejlesztését megtaláljuk Risset-nek a katalógussal egyidőben keletkezett és azokat követő darabjaiban is, mint pl. a Little Boy (1968), a Mutations (1969) vagy az Inharmonique (1977).
kiindulási alapul szolgál a hangszintézis területén felhalmozódó tudás hatékony megosztására, a kutatásban résztvevők hálózatba szervezésére. Mathews-zal együtt Risset is felismerte, hogy széles körű együttműködésre van szükség a vadonatúj lehetőségek kiaknázása céljából, és hogy a számítógépes adatstruktúra kiválóan alkalmas a tudás egyszerű, hatékony közvetítésére. A szintézishez felhasználható számítógépes adatok, a hozzájuk fűzött magyarázatok és a hangszalagra rögzített példák együttese módszertanként is működik. Risset szándéka katalógusával
„olyan példát mutatni, amit más, a hangszintézis területén dolgozó szakemberek is követhetnek annak érdekében, hogy minél többen hasznosíthassák fejlesztéseiket, hogy ezáltal széles körű szintetikus hangzásrepertoár jöjjön létre a hangszínek és a számítógépes zene tanulmányozására.” 4
komoly előrelépést jelent az elektronikus zene notációs problémáinak megoldása felé. A katalógus olyan lejegyzési formát javasol, ami – bár nagyban különbözik a hagyományos partitúrától – mások számára is dokumentációt biztosít a darabok tanulmányozásához.
A katalógus 28 példát tartalmaz, melyeknek „folyamat” (run) az elnevezése. A példák számozásából kiderül, hogy Risset-nek nem lezárt, kész eredmények bemutatása a célja, hanem bővíthető, kiindulási ötleteket adó hangszintézis-programokat javasol. A katalógus elemeit felsoroló 11.1. táblázatban a „Risset-féle sorszámok” oszlopban látható, hogy #100 és #550 sorszámok között helyezkednek el a példák nagy kihagyásokkal, hogy – Risset megjegyzése szerint – további kiegészítéseket lehessen eszközölni, logikus helyre illesztve a később keletkező hangpéldákat. A százas és tízes osztások valamiféle osztályozást sejtetnek, ami azonban nem áll össze következetes rendszerré, melynek a szerző is tudatában van:
„Meg kell azonban jegyezni, hogy nem próbáltuk szigorú módszer szerint osztályozni a bemutatott hangokat. A problémák ezzel kapcsolatban ijesztőek, hiszen a hangszín befogadása, úgy tűnik, nagy mennyiségű dimenzió mentén történik.” 5
11.1. táblázat - Risset katalógusának szerkezete
|
|
Risset-féle sorszámok
|
|
01
|
01
|
#100
|
fuvolaszerű dallam
|
02
|
02
|
#150
|
szeriális részlet klarinétszerű hangokkal
|
03
|
03
|
#200
|
rézfúvós-szerű hangok a harmonikusok független vezérlésével
|
04
|
|
#201
|
mint a #200., csak más mintavételi frekvenciával
|
05
|
04
|
#210
|
egyszerűsített rézfúvós hang
|
06
|
05
|
#250
|
náddal fújt és pengetett hangok, kórus effektus
|
07
|
06
|
#300
|
lineáris és exponenciális lecsengés
|
08
|
07
|
#301
|
zongoraszerű részlet
|
09
|
08
|
#400
|
pergődob, dobszerű hangok
|
10
|
09
|
#410
|
perkusszív dobszerű és harangszerű hangok
|
11
|
|
#411
|
ua. mint a #410, csak más kombinációban
|
12
|
10
|
#420
|
gongszerű hangok
|
13
|
11
|
#430
|
harang hang 3 sorozatos megközelítése
|
14
|
12
|
#440
|
különböző magasságokra hangolt dobok glisszandóval
|
15
|
|
#490
|
keverés példa
|
16
|
13
|
#500
|
akkord spektrális analízise
|
17
|
|
#501
|
ugyanaz, mint az #500., csak más időburkolóval
|
18
|
|
#502
|
#500-ból keverés
|
19
|
|
#503
|
#501-ből keverés
|
20
|
14
|
#510
|
szirénaszerű glisszandók
|
21
|
15
|
#511
|
glisszandók, a 2. részben különösen konstans frekvencia-különbséggel az egyes szólamok között
|
22
|
|
#512
|
#511-ből mix
|
23
|
16
|
#513
|
végtelen glisszandó
|
24
|
17
|
#514
|
le és felfelé is haladó hang
|
25
|
18
|
#515
|
burkoló áttétele oktávkomponensekre
|
26
|
19
|
#516
|
burkoló áttétele harmonikus és inharmonikus komponensekre
|
27
|
|
#517
|
#510 és #516 keverése
|
28
|
20
|
#550
|
ringmoduláció kórus gongszerű rezonanciával
|
A katalógusban nem minden példa tartalmaz új hangszintézis programot, 8 példa (#201, #411, #490, #501, #502, #503, #512, #517) az előzőleg leírt hangszínek folyamatba rendezésével létrehozott zenei etűd. Tehát a katalógus valójában 20 különböző hangszintézis-példát tartalmaz. Ezek két nagy csoportra oszthatóak, a hangszeres hangokat imitáló szintézisprogramokra (#100–#440) és az érzéki csalódások, hallási illúziók vizsgálatát célzó kísérletek eredményeire (#500–#550). A katalógust körülbelül felező #490-es példa összefoglalása a hangszeres hangokat utánzó programoknak, tartalmazza az addig elkészített összes hangszínt.
Miután Mathewshoz hasonlóan Risset-nek is tapasztalnia kellett, hogy még a jól ismert hangok szintézise is komoly problémát jelent a pszichoakusztikai tudás hiánya miatt, módszeres kutatásba kezdett hangszeres hangok imitációinak segítségével. A cél nem az volt, hogy „hangzáspótlékokat” gyártson, hanem hogy az emberi hallás által jól ismert, az emlékezetben rögzült hangforrásokkal kísérletezzen. A katalógus hangpéldáiból kiderül, hogy hangszín-imitációival azt vizsgálta, milyen tulajdonságok miatt képes az emberi elme azonosítani a hangforrásokat, melyek azok a paraméterek, amik kialakítják a forrásra utaló, a jelentős torzítást elszenvedő hangjel esetén is jól működő hangzásjellegeket, ismertetőjegyeket. Egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a forrás meghatározásához a fül sokkal finomabb és összetettebb megoldókulcsokat használ, mint azt addig képzelték.
Risset a hangszerszerű hangzások szintetizálásával rengeteg tapasztalattal, új pszichoakusztikai információval gazdagította a digitális hangelőállítással foglalkozó zeneszerzőket, programozókat. Számára azonban az imitáció nem végső cél, hanem
„erős identitással rendelkező kiindulási alap, ahonnan elindulhatunk a hangszíntérbe.” 6
Az #500–#550 között felsorolt nyolc úgynevezett hallási illúziókat keltő hangszintézis-példa azt mutatja be, hogyan lehet „becsapni” az emberi fület egyszerű módszerekkel irányítva a figyelmet különböző hangzásminőségek detektálására. A példák nagy része valamilyen módon a hangösszetevő-összeolvadás érzékelését vizsgálja. Az összeolvadás vagy fúzió a komplex hangspektrum összetevőinek egy hangzásobjektummá történő csoportosítását, összegzését jelenti a fülben. Az összeolvadás teszi lehetővé, hogy valamely hangszeren (pl. oboán) játszott hangot egy hangmagasságként érzékeljünk, ne pedig harmonikus összetevőinek akkordjaként. Fontos megjegyezni, hogy a katalógus kiadásának évében még nagyon kevés publikált információ állt rendelkezésre az összeolvadás szabályairól. A téma elismert kutatója, Stephen McAdams 1980-ban publikált először a témában, és 1984-ben írta meg doktori disszertációját7, melyben saját kísérletei alapján megfogalmazta, milyen paraméter-változások vezérlik, hogy mit érzékelünk összeolvadónak és különállónak. A fejezet legnépszerűbb, legtöbbet hallgatott hangzása valószínűleg az #513 sorszámú végtelen glisszandó, melyet Shepard8 korábbi, félhanglépésekkel emelkedő/ereszkedő MUSIC V algoritmusa alapján fejlesztett tovább Risset folyamatos glisszandóvá.
Az összeolvadás-elkülönülés jelenségét tanulmányozza az #500 példa is, melynek továbbfejlesztett változatai több Risset műben szerepelnek és számítógépes zenei iskolapéldává váltak. A szerző elnevezése – akkord spektrális analízise – arra utal, hogy van mód arra, hogy úgy változtassunk bizonyos hangparamétereket, hogy a hang összetevőit összegezve és különállóan is hallani lehessen. Risset két tulajdonság – a harmonikus viszonyok és a hangok időbeni lefutása – változtatásával vizsgálja az érzetet. Az #500 példában inharmonikus, harangszerű hangok spektrumát lassú felfutású amplitúdó-burkológörbével látja el, majd harmonikus arányokra transzponálva dallamot hoz létre úgy, hogy az új hangmagasságok belépésekor átlapolódnak a hangok. Folyékony, ereszkedő, fényes-fémes hangszövet az eredmény, helyenként érzékelhető az új hang belépése, máshol összeolvad az őt megelőzőkkel.
A példa továbbfejlesztett változata haranghang komponenseit teszi hallhatóvá, változtatja hangszíndallammá az összetevők között lévő szinkron kiiktatásával. Az eredeti haranghang különböző hosszúságú összetevőinek egyforma alakú, az ütött hangokra jellemző amplitúdó-burkológörbéje van (lásd 11.6.a ábra). A hirtelen felfutás szinkronizálja a burkológörbéket, ezért fülünk egy hanggá egyesíti őket annak ellenére, hogy fekvencia-arányaik inharmonikusak és lecsengésük nem tart egyforma ideig. A 11.6.b ábrán látható, mi történik, ha megváltozik a burkológörbe alakja és a csúcspont az összetevő időtartamának felére esik. Ekkor a maximális amplitúdók különböző időpontokra esnek, az adott összetevő hangmagasságát az amplitúdócsúcsnál halljuk leginkább. A szinkron megszűnése segíti a hallgatót, hogy szeparálja az összetevőket, és a harangokat folyékony hangtextúrákként, hangszíndallamokként érzékelje. A maximális pont helyzetének változtatásával különböző ritmikájú textúrákat lehet kialakítani. Ha a csúcspont közelít a burkológörbe kezdőpontjához, el lehet jutni egy szinkronközeli szakaszhoz, ahol a hang indítása felpuhul, a kezdet bizonytalan, csúszkál, mégis harangszerű. A szakasz jól skálázható dimenzió, ahol a szinkron teljes felbomlásáig különböző, a természetben nem hallható hangindításokat lehet létrehozni.
11.6.a ábra
|
11.6.b ábra
|
11.1. hang
|
11.2. hang
|
Risset harangpéldája korai esete hangszíndimenziók együttes programozásának. A frekvencia-, a hanghossz- és az amplitúdóarányok, valamint a burkológörbe alakjának különböző kombinációi gazdag terepet jelentenek egymással összefüggésbe hozható, jól formálható zenei anyag gyűjtéséhez, skálázásához, formálásához. Risset módszere számos zeneszerzőt megihletett, közöttük Horváth Balázst is, aki Risset hatására írta Tükrök tükre című művét 1996-ban.
|
11.3. hang: HorváthBalázs_TükrökTükre
|
Risset a hangspektrum elemzésének segítségével felismerte, hogy a korábban – elsősorban az analóg szintetizátorok esetén, illetve Mathews első kísérleteiben – használatos hullámforma-ismétlés módszer messze nem kielégítő az időben összetett módon változó hanghullámok előállítására. A trombitahanggal végzett kísérlet vezette rá, hogy az eljárás segítségével nem képes a hangszer hangját imitálni. A hangzás elemzése kimutatta, hogy a spektrum összetevői nem egyformán változnak az időben, ami nyilvánvalóvá tette, hogy újabb szintézismódszerre van szükség. A számítógépes zenei hangszintézis történetében ez volt az a pont, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy különböző hangzások különböző módszereket, hangszintézis-technikákat igényelnek. Risset a katalógusban szereplő hangok előállítására négy technikát alkalmazott: 1.) a hullámforma-ismétlést, 2.) az additív szintézist, 3.) a hullámforma torzítását és 4.) a ringmodulációt.
Risset kísérleteinek korában komplex szintézistechnikák esetén nagyarányú egyszerűsítéseket kellett eszközölni, hiszen ekkor még nem állt rendelkezésre olyan számítógép, ami kezelni tudott volna a természetes hangokra jellemző több ezer, időben folyamatosan változó szinuszhullámot. Az adatredukciós kísérletek fő célja az volt, hogy kiderüljön, milyen egyszerűsítésekkel lehet az egyes hangforrások felismerését biztosító hangzásjegyeket megőrizni. Risset kutatásainak köszönhetően nagymértékben képes volt csökkenteni a hatékony szimulációhoz szükséges adatok mennyiségét olyan algoritmusok megfogalmazásával, amelyek megőrizték a forrásjegyeket (például a trombitahang fényesedését az amplitúdó növekedésével).
A percepció szempontjából legfontosabb tulajdonságok izolálása mérföldkő volt a digitális hangszintézis területén. Risset munkája demonstrálta, hogy a hallás szelektálja a hangban található komplex fizikai adathalmaz egy részét annak érdekében, hogy azonosítani tudjuk a forrást. A hangszeres hangokat imitáló szintézis tapasztalatait kierjesztette a hangszíntér ismeretlen területeire is olyan hangzásjegyeket hozva létre (például végtelen glisszandó), melyek kizárólag a digitális szintézisnek és hangátalakításnak köszönhetően válhattak az érzékelés részévé. Eredményei a későbbi szintézistechnikai kutatások alapjává váltak.
|
